Mások intő szavai vigasztalják az embert a kísértésben

Luther doktor azt mondta, hogy amikor kísértés volt rajta, gyakran vigasztalta őt olyan beszéd, melyet egy-egy jóbarátjától hallott. – Mert amikor anno 1535 a wittenbergai egyetemet átköltöztették Jénába a döghalál elől, és én egy bizonyos dolog miatt igen bánatos és szomorú voltam, Pommer doktor így szólt hozzám: „A mi Urunk Istenünk, semmi kétség, ezt gondolja az égben: »Mitévő legyek immár ezzel az emberrel? Annyi sok csodálatos, nagyszerű adománnyal halmoztam el, és ő mégis kételkedik az én kegyelmemben!«” Ezek a szavak csodálatos, nagyszerű vigasztalást adtak nekem, és erősen belegyökereztek a szívembe, mintha egy angyal maga szólt volna hozzám az égből. Pedig akkor Pommer doktornak eszébe sem jutott, hogy ezzel a beszéddel engem akarjon vigasztalni.

Az ördög a halálnak és minden ragálynak és betegségnek okozója, item, hogy az orvosság Istentől való, ezért ki-ki bízvást vegye hasznát

– Úgy ítélem, hogy a Sátán küld minden súlyos ragályt és kórt az emberekre, mert ő a halál fejedelme. Ezért mondja Péter, Acta 10.: Krisztus „meggyógyított mindeneket, akik az ördög hatalma alatt voltak” (ApCsel 10,38). Mármost azonban Krisztus nemcsak azokon segített, akiket megszállt az ördög, hanem a vakokat látóvá, a bénákat járni tudóvá, a nyomorékokat és girbegurbákat egyenessé, a bélpoklosokat tisztává, a süketeket hallóvá és a nyavalyatörősöket töretlenné tette. Ezért gondolom, hogy általában minden veszedelmes ragály az ördög csapása és sanyargatása. Csakhogy ehhez természetes eszközökre vagy szerszámokra is szüksége van, ahogy a gyilkosnak is szüksége van kardra vagy másféle fegyverekre. Miként Istennek is kellenek eszközök, hogy az emberek életét és egészségét fenntartsa, úgymint alvás, étel, ital stb. Mert eszközök nélkül rendszerint ő sem cselekszik. Szintúgy az ördög is az embereket olyan eszközök által betegíti és öli meg, melyek erre szolgálnak neki, megmérgezi a levegőt stb. Ha a kerítés egy kicsit megdől, ő azt kidönti teljesen. Az orvos a mi Urunk Istenünk foltozóvargája, ő testileg segít; mi, teológusok lelkileg, hogy helyrehozzuk a dolgot, ha megrongálta az ördög. Az orvos beadja a terjéket vagy másféle gyógyszert, vagyis a teremtményen (az emberen) teremtmény (gyógyszer) által segít, amely tudomány nem könyvekből ered, hanem Isten nyilatkoztatta ki, vagy ahogy Sirák mondja, 38. rész: „A Magasságbeli teremtette a földből az orvosságokat.” (JSirák 38,4) Miképpen a jogtudomány sem a könyvekből ered, hanem a természetből árad és van merítve. Nagy csoda pedig (és azért beszélek erről, mert biztos hírekből tudom), hogy fejedelmek és nagyurak orvosságai, ha ők maguk adják és applikálják, hatékonyak és gyógyítóak, noha máskülönben, ha egy orvos adná őket, nem használnának semmit. Ehhez híven hallom, hogy a két szász választófejedelemnek, Frigyes hercegnek és János hercegnek van egy szemcseppje, ami segít, akárkinek adják is, legyen a szemfájás oka láz vagy hidegség. Egy orvos hiába is tenne próbát vele. Szintúgy a teológiában, ha az emberek lelki útmutatásra szorulnak, egy prédikátornak több kegyelme van, hogy elbúsult lelkiismeretet vigasztaljon és tanítson, mint másvalakinek. Ezért a testi orvosságnak mint Isten jóféle teremtményének bízvást hasznát vehetjük. Egyszer megkérdezte a polgármesterünk: „Vajon Isten ellen van-e az orvosság használata?” Ugyanis Karlstadt doktor nyilvánosan prédikálta: ha valaki beteg, nehogy orvosságot használjon, hanem Isten előtt tárja fel panaszát, és imádkozzék, hogy legyen meg az ő akarata stb. Én pedig visszakérdeztem: vajon eszik-e, ha éhes? „Hogyne” – felelte a polgármester. Én pedig erre azt mondtam: ha így van, akkor bízvást használhat orvosságot is, mely ugyanúgy Isten teremtménye, mint az étel, az ital és minden egyéb, amire szükségünk van életünk fenntartásához.

Isten nem haragszik

– Urunk Istenünk nem haragszik; de ha igazán és komolyan megharagszik, akkor elvesztünk. Isten nem szívesen veri meg az embereket, néha mégis meg kell tennie, mert rákényszerül igazságos Istenként, akinek az istentelenség és a jogtalanság semmiképp sem tetsző. Úgy engedi működésbe lépni és bekövetkezni a büntetést, ahogy én hunyok szemet, ha valaki az én fiamat megvesszőzi vagy megpofozza. És ő akkor jár el így, ha azt látja, hogy háládatlanok vagyunk, és az ő igéjének és parancsolatának nem engedelmeskedünk; akkor az ördög által küldi megérdemelt fizetségünket, úgymint pestist, háborút, drágaságot és ehhez hasonló csapásokat és fenyítéseket. És ezt nem azért teszi, mintha ellenségünk volna vagy romlásunkra törne, hanem azért, hogy az ilyen vesszőcsapásokkal vezeklésre és javulásra késztessen, és magához int bennünket, hogy őt keressük, őhozzá fussunk és feléje kiáltsunk segítségért.

Isten kegyelmének és kegyvesztésének jelei

– Ha Isten ránk szól, vagyis haragszik, dühöng, büntet, ellenséget szabadít ránk, nyakunkra küld pestist, éhínséget, fegyvert és egyéb csapásokat, az biztos jele annak, hogy jót akar nekünk, és kegyes hozzánk. Ha viszont így szól: „Nem büntetlek többé, hanem hallgatok; leveszem rólad az én haragomat, és hagyom, hogy járj a saját fejecskéd után, és csinálj, amit akarsz”, az annak jele, hogy elfordult tőlünk. De a világ és az értelmünk ezt kiforgatja, és az ellenkezőjét hiszi igaznak, vagyis, hogy Isten azokat szereti, akikkel jót tesz, és azoknak ellensége, akiket büntet.

Szent György lovagról

– Szent György legendájának van egy szép jelképes értelmezése a világi uralomra és a rendtartásra. A szűz jelenti a rendtartást; a sárkány, vagyis az ördög megkísérti és üldözi, és fel akarja falni. Egyszer éhínséggel és drágasággal gyötri, máskor pestissel, megint máskor háború van; feni rá a fogát és pusztítja, mígnem jön egy igaz lelkű nagyúr, egy fejedelem vagy a császár, aki segít rajta, megmenti és restituálja, vagyis régi rendes állapotába visszahelyezi.

[Saját haláláról]

– Ha Urunk Istenünk úgy intézné, hogy pestisben haljak meg, azzal igen erős tormát reszelne a pápisták orra alá, amiért engem, legádázabb ellenségüket nem tudnak sem meggyilkolni, sem megégetni. Ó, ha tehetnék, a fogaikkal szaggatnának szét!

Mik a legsúlyosabb kísértések és betegségek?

– A fejfájás és a szívbaj – mondta Martinus Luther doktor – a két legsúlyosabb kísértés és betegség, felülmúlnak minden más panaszt. Ahogy az egyszeri ember mondta: „Hé, te, hagyd abba, vagy elmegyek!” Igaz ugyan, hogy a fog- és a fülfájás is nehéz ügy; inkább üssön ki rajtam a pestis vagy a vérbaj! Amikor 1530-ban Coburgban voltam, olyan iszonyatosan zúgott és csengett a fülem, mintha szélvihar süvített volna a fejemből. Úgy fújt és zúgott, mint amikor jön a gutaütés. Ilyenkor az ördög is rátesz egy lapáttal!

[Veit Dietrich beszámolója Luther betegségéről Schmalkaldenben]

Mikor Melanchthon Luther láttán könnyekre fakadt, ő így szólt: – Hans Löser azt szokta mondani, hogy jó sört inni nem nagy kunszt, hanem a rosszat meginni tudni – az a művészet. Most gondolj arra, hogy én azt a mesterséget tanulom ki, hogyan kell ebben a kétségbeejtő helyzetben és ilyen kínok mellett is nyugodt lelkűnek maradni. „Ha már a jót elvettük Istentől, a rosszat nem vennénk-e el? Az Úr adta, az Úr elvette. Áldott legyen az Úr neve!” ( Jób 2,10; 1,21) Éppen elég régóta játszadoztam a pápával és az ördöggel, és az Úr ebben engem csodálatosan megtartott és megerősített. Miért ne fogadnám most nyugodtan azt, amit ő most akarata szerint elkezd velem? Hiszen a halálom semmit sem jelent az Isten Fia halálához képest. És olyan sok szent ember ment el már előttünk, akiknek még a társaságára sem vagyunk méltók. De ha mégis velük szeretnénk lenni (és valóban szeretnénk), akkor szükséges, hogy meg is haljunk. Ráadásul annál lelkesebben kell meghalnunk, hisz a mi Úristenünk az élet ura, aki minket a tenyerén tart. Valóban sokat romlott az állapotom, hisz tegnap valamennyire még magamnál voltam, és testileg is erős, de – mint látjátok – szánalmasan elgyengültem. Mennyire más ember vagyok, mint tegnap! Tegnap gond nélkül árkon-bokron túl lettem volna. Te jó Isten, mennyire semmik vagyunk mi és mindenünk, akkor is, amikor a csúcson vagyunk. Szívesen kikönyörögtem volna a mi Úristenünktől, vagy kinyöszörögtem volna, hogy az én választófejedelmem országában legyen szabad meghalnom. De ha nem adatik meg, kész vagyok rá minden órában és minden helyen, ahol Isten magához szólít. Úgy élek és úgy halok meg, mint az én Uram Krisztus ellenségeinek halálos ellenfele, és ha a pápa átka alatt halnék meg, akkor ő meg az én Úr Krisztusom átka alatt fog meghalni. [És mindkettőnket te ítélsz majd el, őt mint ellenségedet a halálra és kárhozatra, engem, szerencsétlent mégis mint neved és igazságod megvallóját az üdvösségre.] Másnap, február 26-án hánynia kellett, és akkor azt mondta: – Atyám, fogadd ezt a kedves lelkecskét a kezedbe! Hálát adok neked és magasztallak, és dicsérjen minden teremtményed, add, hogy gyorsan megtérhessek atyáimhoz! – Mikor befejezte a hányást, így szólt: – Menj te is utána, kedves lelkecském, menj Isten nevében! Milyen szegények és nyomorultak vagyunk mi, emberek! Szinte semmi erőm már, és mégis, ami maradt belőlem, azt milyen gyalázatosan üti-veri a Sátán! Atyám, adj ezért állhatatosságot és türelmet az én hitemben, hogy legyőzzem! Amsdorf, gondjaidba ajánlom feleségem, Käthét. Semmi kétség, hogy az ördög okozza ezeket a heves fájdalmakat. Töviseket döf belénk (2Kor 12,7), hogy a kő és a vizelet ne lelje útját. De Isten kegyelméből jobb lesz nekem ez után az élet után. Ezért nem kár érte, hogy az ördögtől most ezt szenvedem el. Hagyom magam megtiporni, csak a Sátán ne győzné le halálom után az egyházat! Azért félek ettől, mert oly nagy az evangélium megvetése és a hálátlanság (itt keserű könnyeket ontott, mélyeket sóhajtott, hevesen zokogott és a kezét tördelte). Aggódom, hogy elvész a kedves evangélium, mert azt hiszem, előbb viták jönnek, majd egyesek a maguk feje után mennek, és elfelejtik, hogy a tudomány a fő, így odalesz az ige és Isten dicsősége. Milyen keserű sorsunk volt a pápa alatt! Mindent elolvastunk, mindent megtettünk, mégsem találtunk semmit. Minél inkább kutattunk, annál távolabb kerültünk tőle. Félek, ugyanaz fog utánam történni. A világ nem figyel rá. De a pápa tudatában van, hogy minden dolga csalás és ámítás. Te jó Isten (itt ismét sok könnyet ontott), én vagyok a te kis teremtményed, és te a Teremtő, én az agyagod, és te a formálóm; bárcsak eljönne már csak az a vég számomra, de az igét tovább megtartanád! De én jó okkal inkább az ellenkezőjétől félek. Hiszen látom, minél inkább megvilágosodtunk, annál nyomorultabbak is vagyunk. – Itt bevette a mandulából készült orvosságot, és így szólt: – Áldj meg engem, Jóistenem, akár a halálra, akár az életre! Ha ez a betegség tovább tart, biztosan meg fogok bolondulni, de még ha így lesz is, mégis tudom, hogy az én Istenem mindig bölcs és okos. Kedves Istenem, hányféle halálnak van ez a szegényes testecske alávetve! Ha nem volna a Jézus Krisztusba vetett hit, akkor semmi kétség, önként kardba dőlnék. Az ördög gyűlöl engem, ezért teszi ezt a betegséget pokollá, most a karmai közé kaparintott. Meg is érdemeltem. De Krisztus, állj bosszút ellenségeden! Hogy a pápát szétpofoztam, azt jól tettem, most nekem kell állni a pofonokat. Ha valami jó következik ebből, akkor ne az történjék, hogy meggyógyulok, hanem hogy az ördög hatalma örökre megroppan. Ő fájdalmat okozhat, de Isten nem mond le rólunk, hanem kinek-kinek megfi zet tettei szerint. Ezt elfogadom, Istenem, fizess meg az ördögnek is, ahogy megérdemelte, ámen! Ugyanaznap mondta a választófejedelmi kamarás, a nemes Ponickau úr jelenlétében: – Megkövezés a sorsom, mint Istvánnak (ApCsel 7), hogy örömet okozzak a pápának, de nem nevet majd sokáig! Igaz marad a sírfeliratom:

Éltem dögvész volt, de halálom döf le, te pápa!

[Pestis eram vivens moriens ero mors tua papa]

Azután hálát adott Istennek, hogy megtartotta őt a hitben, az ige és az ő neve megvallásában. Kérte végül Ponickau urat, ajánlja a választófejedelem oltalmába feleségét és gyermekeit, és köszönetet mondott nagy jóakaratáért. (Ugyanezt két nappal korábban személyesen fejezte ki a választófejedelemnek, előbb az egyház, majd családja gondját helyezte a szívére. A választófejedelem azt válaszolta, reméli, hogy az Úristen nem akar olyan rosszat az országnak és lakóinak, de ha a doktor meghalna, akkor feleségét és gyermekeit úgy látja el, mintha a sajátjai lennének.) A szász hercegi kancellárnak egy küldönc útján üzente meg: – Mondd meg keresztkomámnak, a kancellár úrnak, hogy bárcsak ismerné meg a pápát úgy, mint én ismerem, akkor annyira ellensége lesz a pápának, mint én vagyok. Amikor kocsiba szállt, keresztet vetett, és így szólt az ott állókhoz: – Töltsön el benneteket az Úr áldásával és a pápa elleni gyűlölettel!

Ne féljünk túlzottan a pestistől és egyéb nyavalyáktól!

1538. december 6-án, amikor a pestis két lakóházban is kiütött, megkérdezték Luther doktortól: vajon a diakónusok és káplánok számára kell-e valamilyen rendszabály? Ugyanis nem akarták eltűrni, hogy Peter Hess úr, aki rendszeresen látogatta és vigasztalta a betegeket, kijárjon a többi nép közé. Luther doktor így felelt: – Ó, jaj, bárcsak adná Isten, hogy ez legyen a legnagyobb gondom, mert akkor nem volna semmi bajom! Peter úrnak ezentúl semmit se tiltsanak meg! Mert máskülönben akkora ijedelem lesz, hogy mindenki, aki a legkisebb gyengélkedést érzi, azt hiszi majd, hogy pestisbe esett. Isten együttvéve megőrzi igéjének szolgáit, hacsak a szállásra nem futnak értük, és az ágyból ki nem rángatják őket. Gyónás meghallgatására semmi szükség, mert mi az élet igéjét hozzuk magunkkal! Utóbb szerfölött csodálkozott, hogy az emberek az evangélium fényében is annyira félnek, holott azelőtt a pápaság alatt nem voltak ilyen nagyon félősek. Ám így szólt: – Éppen ez az oka, hogy a pápaságban ráhagyatkoztunk a szerzetesek és mások érdemeire. De most kinek-kinek önmagában kell bíznia és önnön felelősségére kockáztatnia!

A haláltól nem kell túlságosan félni

1538. október 21-én Martinus Luther doktor nyilvános intelmezést mondott a templomban, és igencsak megpirongatta mindazokat, akik megrémültek, amikor lábra kaptak a pestisről szóló mendemondák és lármák. Így szólt: – Az Úrban kell vigasztalódni, benne kell bízni, s mindenki a maga foglalatosságában igyekezzék, és maradjon is meg abban. És ha felebarátjának segítségre, támaszra van szüksége, senki tőle meg ne vonja magát. Ne féljünk a haláltól annyira mód felett, mert megragadtuk az élet igéjét és az Urat magát, aki mivégettünk erőt vett a halálon.

Az imádság erejéről

Luther doktor így szólt: – Az Úristen mindig többet ad, mint amit kérünk tőle. Ha igaz módon kérünk tőle egy darab kenyeret, ő egy egész szántóföldet ad nekünk. Amikor a feleségem betegen feküdt, kértem Istent, hagyja őt életben; mire Isten ráadásképpen még Zülsdorfot is megadta neki, és egyáltalán, egy bőséges, termékeny évvel áldott meg minket. Én azonban úgy vélekedem, hogy jókora pestis követi ezt majd, mert gonoszul fizetünk érte, és magunk támasztunk eretnekséget magunk közt.

Vajon a prédikátornak kötelessége-e betegeket látogatni?

Valaki elmondta, hogy Nürnbergben két prédikátor meghalt pestisben, és felvetődött a kérdés: vajon egy prédikátor, aki csupán a prédikátori teendőkre van kötelezve, pestisjárvány idején jó lelkiismerettel megtagadhatja-e szolgálatát a betegektől azzal, hogy nem látogatja meg őket? Erre Luther doktor így felelt: – Bizony, hogy nem! A prédikátorok ne nagyon meneküljenek a ragály elől, nehogy megrémítsék a népet.49 Mondogatják ugyan, hogy kímélni kell a lelkészeket és a prédikátorokat, és nem helyes pestis idején túlságosan megterhelni őket, de csak azért, hogy ahol időközben a dögvész a papok egy részét elragadja, akkor legyenek mások, akik látogatják a betegeket. Másfelől a papokat sem kell kerülni pestis idején, ugyanis azt látjuk, hogy senki sem keresi fel őket, az emberek óvakodnak tőlük. Ezért az volna jó, ha ezzel a feladattal nem az összes lelkészt bíznák meg, hanem csak egyet vagy kettőt. Ha rám kerülne ennek sora, nem félnék és nem ijedeznék. Eddig három pestis járványt50 éltem túl, és jártam jó néhány pestises betegnél, úgymint Schadewaltnál, akinek két családtagja is elkapta, én pedig kézzel érintettem őket, mégsem lett semmi bajom, hála Istennek. Rögtön utána hazamentem, és az én Margaretámnak, aki akkor még kislány volt, hozzányúltam a szájához mosdatlan kézzel. Mentségem, hogy megfeledkeztem magamról, máskülönben nem tettem volna, mert akkor megkísértettem volna Istent!

[Különös históriák arról, hogyan lehet a csapások ellen védekezni]

– Tetszik nekem, hogy a zsidók a 91. zsoltárt, „Aki a Felségesnek rejtekében lakozik” stb. a pestisre értik, én is igyekszem takarosan erre magyarázni, de tartottam attól, hogy majd a zsoltárral imádkoznak a pestis ellen, amiként a mennykőcsapás ellen János evangéliumával volt szokás védekezni. Amikor vége volt a misének, a pap fennszóval olvasta János evangéliumát, és aki hallotta, bátorsággal mehetett. Azért egy fabulát is mondtak a szószékről, hogy babonás hazugságukat megerősítsék: három ember együtt lovagolt, amikor vihar támadt, és hangot hallottak: „Üsd!”, akkor egyikükre lecsapott a mennykő. Másodjára megint:„Üsd!” és a villám a másikukat is leterítette. Hamarost újból hallatszott a hang: „Üsd!”, és egy másik hang: „Mégse, mert ő ma János evangéliumát hallgatta!”, s ez az ember azután életben is maradt. Ezt prédikálták, a bálványozás megtámogatására. Item, ez a história pedig azzal történt, aki Lucas Cranach festő mostani feleségét annak idején Gothában az apjától meg akarta kérni: a kastélyban ült a szabójával, hogy szép tarka ruhát szabasson az alkalomra. Hát a szabó kinéz az ablakon, és látja, hogy vihar közeleg, és azt mondja: „Megyek, hozok pálmát, és a kályhába dobom, mert ma még nem hallgattam János evangéliumát.” Kimegy, és úgy is tesz. Ám az úrfi azt mondta: „Ej, miket beszél kelmed; csak a csuhás tud evangéliumot olvasni? Én is tudok éppolyan jól, akárcsak ő”; kinyitotta az ablakot, s rákezdte: in principio & c. ( Jn 1,1), amire bevágott a mennykő, s a szép és gazdag ifj ú húsát lehántotta csontjairól, hogy az hamarost összerogyott és meghalt; a szabónak pedig a talpa alá vágott, és elcsapta a bokáját, ám ő nem halt meg. Ez a história bizonyosan megesett. De még emlékezetesebb az a paraszt, aki, mikor vihar támadt és villámlott, négyszer vetett keresztet, és így szólt: „Máté, Márk, Pilátus, Heródes, a négy evangélista biztosan segít!” Csuda dolgok voltak a pápaság idején, a fiatalok erről már mit sem tudnak.

Megint más beszéd a szabad akaratról

– Magam is elismerem és azt mondom – szólt Martinus doktor –, hogy szabad akaratod van tehenet fejni, házat építeni satöbbi, de csak addig, amíg biztonságban és szabadságban élsz, nem fenyeget veszély, és nem sújt ínség. Ilyenkor persze bebeszéled magadnak, hogy szabad akaratod van, amely végbe is visz valamit. De amikor beköszönt az ínség, és nincs mit enned, sem innod, és kifogytál mind a készleteidből, mind a pénzedből, akkor hol marad a szabad akaratod? Szégyent vall, és nem állja a sarat, mihelyt ki kell állni a gátra. A hit pedig megállja a helyét, és Krisztusra hagyatkozik. Ezért a hit valami egész más, mint a szabad akarat, vagyis a szabad akarat semmi, a hit pedig minden. Kedves barátom, próbáld csak meg, ha elég merész vagy, és boldogulj a szabad akaratoddal pestis, háború vagy drágaság idején. Amikor itt a pestis, te meg nagy félelmedben azt sem tudod, mihez kapjál, akkor ezt gondolod: „Jaj, Uramisten, bárcsak itt meg ott lehetnék!” Akár száz mérföldre is elkívánkozhatsz, akaratnak nem leszel híján. Drágaság idején azt gondolod: „Honnét kerítsek élelmet?” Ezek azok a nagy cselekedetek, amelyeket végbevisz a mi szabad akaratunk, azaz nemhogy nem vigasztalja szívünket, hanem minél tovább működik, annál inkább elcsüggeszt, úgyhogy szívünk már egy zörgő falevéltől is megretten (3Móz 26,36).

Az ördög okoz minden betegséget és bajt

– Egyetlen betegség sem ered Istentől, hiszen ő jó, és mindenkivel jót cselekszik, hanem mind az ördögtől való, aki az összes csapást kelti és okozza, beleártva magát minden fortélyba és gonosz tudományba. Pestist, vérbajt, lázakat fosik ránk. Ha a jogászok közé megy, ott bajt kever, viszályt szít, a jogból jogtalanságot csinál, és a jogtalanságból jogot. Ha nagyurakhoz: császárhoz, királyokhoz, fejedelmekhez vetődik, ott háborút és vérontást gerjeszt. Ha teológusok közé kerül, ott ismét csak olyan nagy bajt okoz, hogy azon emberi elme képtelen úrrá lenni: hamis tanítással megfosztja az embereket vagyonuktól és becsületüktől, testüktől és lelküktől. Isten az egyetlen, aki igéjével lecsendesítheti és kordában tarthatja az ördögöt, bár ez még neki is nagy fáradságába kerül.

Mértéktelenség

– Halálra esszük magunkat, halálra isszuk magunkat, halálra szarjuk magunkat, halálra böjtöljük magunkat. – Ezt Martinus doktor akkor mondta, amikor Wittenbergben vérhasjárvány volt. – Minden okunk megvan rá, hogy elbízzuk magunkat!