Az Evangélikus Országos Levéltár legnagyobb értékű irata Luther Márton (1483–1546) eredeti, saját kezű írásával készült végrendelete 1542-ből. A tanúk aláírásával együtt öt oldalas dokumentum  súlyát és egyháztörténeti jelentőségét növeli, hogy Luther három közvetlen munkatársa: Philipp Melanchthon, Johannes Bugenhagen és Caspar Cruciger hitelesítette. Az irathoz Jankovich Miklós, a 19. század első felének nagy magyar mecénása, könyv-, régiség- és műgyűjtő, történész 1804-ben egy németországi aukción jutott hozzá, majd a Magyarországi Evangélikus Egyháznak ajándékozta, méghozzá elidegeníthetetlenül – tudtuk meg az előadásból. Polgárdi Sándor esperes elmondta, az irat augusztus vége óta három hónapon keresztül kölcsönben a német evangélikus egyháznál, Wittenbergben látható.

Mint kiderült, Luthernek volt egy korábbi végrendelete is, amely az 1537-es schmalkaldeni találkozó kapcsán készült, mert Luther ekkor nagyon beteg lett, és az akkori egészségügyi körülmények között bizonytalan volt a felépülése. Ez a korábbi végrendelet általános, eszmei jellegű, témája a reformátori mű örökül hagyása volt. Ezzel szemben az igazi testamentum inkább magán-végrendeletnek minősül. Hiszen ebben nem a reformációról, az egyházról, hanem Luther családjáról, feleségéhez való viszonyáról van szó.

A végrendeletet olvasva, az ott felsorolt vagyontárgyakon keresztül a reformátor családi viszonyaiba pillanthatunk bele, emberileg jobban elképzelhetjük őt. Luther nem gyűjtött nagy vagyont, a család megélhetését biztosító tulajdonuk felett felesége, Bóra Katalin őrködött. Ezt az ideális munkamegosztást ismerte el a végrendelet, amely kimondta Katalin asszony öröklési jogát a családi vagyon felett. A végrendelet egyébként rendhagyó volt, mert az akkori szokásjog alapján a feleség nem örökölhetett, csupán részesedhetett volna a fiakra bízott hagyatékból.