Bő négy évvel ezelőtt a Lutheránus Világszövetség alelnökeként a Vatikánban jártam, és találkoztam XVI. Benedek pápával. Hazaérkezve beszámolót írtam az egyházi sajtóba. Cikkemet valahogy így fejeztem be: „Taxival megyek a reptérre. A szokásos római dugó miatt sokat állok egy helyben. Egy plakátra leszek figyelmes, rajta Lucas Cranach Luther-ábrázolása. Elképzelek egy talán nem túl távoli jelenetet: taxiba ülök a római repülőtéren, és urasan csak ennyit mondok: „Via Lutero, prego!”.

Nos, ha ma taxiba ülnék Rómában, így szólhatnék: „Piazza Martin Lutero, prego”.

Korántsem természetes, hogy az Örök Városban megtűrik Luthert. Az evangélikusok csak 1870-ben építhettek templomot, addig csak titokban vagy diplomáciai védelem alatt tarthattak itt istentiszteleteket. Halottaikat az éj leple alatt kellett elvinniük a várfalakon kívüli akatolikus temetőbe.

Persze nem csoda, hogy Luther lényegében tiltólistán volt Rómában, hiszen a reformátor kíméletlen kritikával illette korának pápaságát. Nem egyszerűen az idők változnak, hanem maguk az egyházak. „Roma semper idem”, vagyis mindig ugyanaz – mondogatták eleink. A római egyház azonban sokat változott, és ez nemcsak Ferenc pápa szavaiban mutatkozik meg, hanem már az 50 évvel ezelőtti II. vatikáni zsinatban is gyökerezik. De az evangélikus egyház is sokat változott. Augusztus végén Wittenbergben, a reformáció fővárosában jártam, ahol egy konferencia evangélikus fiataljai a helyi katolikus templomban tartották reggeli istentiszteleteiket.

Fontos üzenet a római Luther Márton tér. Említésre méltó, hogy az a Colosseum mellett található. Vagyis közel ahhoz a helyhez, ahol keresztények mártírhalált szenvedtek. Ma sokszor beszélünk – a világban tapasztalható keresztényüldözés kapcsán is – vértanúság és a szegénység ökumenéjéről. Arról is említést kell tenni, hogy a Piazza Martin Lutero egy olyan parkban található, amelyben manapság különösen sok hajléktalan és menekült bevándorló tartózkodik. A római evangélikus lelkész elmondta, hogy közösségük rendszeren reggelire hívja a rászorulókat és segíti a migráns családokat, ezért aztán igen jó helyen van a római Luther tér.

Ez valóban jól van így. Mint ahogy abban is érzek némi jelképet, hogy a magunk diakóniai szolgálatának szervezésében Budapesten éppen a II. János Pál pápáról elnevezett téren osztottunk ételt a migránsoknak.

Ha újra eljutok Rómába, mindenképpen megkeresem a Luther Márton teret. Ott talán majd egyszerre élem át a tiszta evangéliumért folytatott küzdelmet és a vágyat, hogy helyreálljon az egyház látható egysége. Ott emlékezni fogok az első századok vértanúira és találkozhatok korunk szenvedőivel. Azt hiszem, a névadás és mindez az érzés összefügg a zsoltár bátorításával: „Az ÚR meghallgatott, tágas térre vitt engem” (Zsolt 118,5).

Halkan mondom: ez a tágas tér még a Luther térnél is nagyszerűbb!