Bár a kézirat szerint már 1823-ban elkészült a Himnusz, annak első publikálása mégis csak öt évvel később, 1828-ban történt meg a Kisfaludy Károly által szerkesztett Aurora című almanachban. A feljegyzések alapján érdemi recenzió a műről évekig nem született. A vers első előadás is évekkel később, 1832-ben, a Pesti Casino első felolvasó délutánján történt meg. Bártfay László – a Himnusz előadója – erről Kölcseynek írt levelében (1832. február 15.) így emlékezik: „Az első olvasás múlt pénteken történt, 's én valék a' szerencsés első olvashatni – a' Te Hymnusodat: Áld meg Isten a' Magyart etc. etc – Nem arra értve, hogy én olvastam, de megnyittathatott e az olvasás méltóbban? Barátom, bizonyos ünnepiséget ada, legalább adhata e' darab a' megnyíló intézetnek” Ezt követően egészen 1844-ig ismét csend lett a mű körül.

1844. február 29-én a Pesti Nemzeti Színház igazgatója pályázatot írt ki a Himnusz megzenésítésére. Erkel Ferenc is jelentkezik a pályázatra, aki pályaművének jeligéjéül Kölcsey Ferenc Vanitatum vanitas című versének első két sorát („Itt az írás, forgassátok – Érett ésszel, józanon.”) választotta. 1844 tavaszán egy anekdota szerint Erkel ilyen gondolatokkal fogalmazza meg a Himnusz megzenésítése közben feltörő érzelmeit: „Csend van. Ülők és gondolkodok: hát hogy is kellene azt a himnuszt megcsinálni? Elém teszem a szöveget. Olvasom. Megint gondolkodok. És amint így elgondolkozom, eszembe jut az én első mesteremnek a szava, aki Pozsonyban tanított. Azt mondta: fiam, mikor valami szent zenét komponálsz, mindig a harangok szava jusson először eszedbe. És ott a szoba csöndességében megzendülnek az én fülemben a pozsonyi harangok. Áhítat száll meg. A kezemet a zongorára teszem és hang-hang után olvad. Egy óra sem telik belé, megvan a himnusz...” A Pesti Nemzeti Színház zsűrije a beérkezett tizenhárom pályaműből egyöntetűen Erkel Ferenc művét választotta ki. A megzenésített Himnuszt 1844. július 2-án mutatták be. Érdekesség, hogy nyilvános ünnepségen először az óbudai hajógyárban, 1844. augusztus 10-én, a Széchenyi gőzös vízre bocsátásán csendült fel. Innentől kezdve azonban betör a köztudatba. Rákos mezején egyházi szertartáson és a Vakok Iskolája vizsgaünnepén egyaránt hallható volt, sőt, 1844 szeptemberében Deák Ferencnek ajánlva nyomtatásban is megjelent. 1845-ben Vörösmarty Mihályt és Deák Ferencet a kolozsvári diákság a Himnusz eléneklésével ünnepelte, de István nádor pesti köszöntéséül is – a Szózattal együtt – a Himnusz csendült fel.

1845. március 15-én, a Nemzeti Színházban a Bánk Bán előadását követően A Rákóczi-induló, a Marseillaise, a Nemzeti dal és Erkel Hunyadi László első felvonásának fináléját követően Kölcsey Himnusza és Erkel Szózata következett. 1848-1849-ben a március 15-i pesti szabadságharc kapcsán rendezett marosvásárhelyi, rozsnyói, temesvári, nagyváradi és kecskeméti ünnepségen a Szózattal együtt a Himnuszt énekelték. Állami ünnepségen – a mai Mátyás templomban – 1848. augusztus 20-án hangzott el először hivatalosan nemzetünk imája.

A szabadságharc leverését követően azonban a Himnusz a tiltás miatt csak elvétve – többek között 1856-ban Kölcsey Ferenc síremlékének felavatásán, 1859-ben a Kazinczy-ünnepélyen, a Nemzeti Színház fennállásának huszonötödik évfordulóján, vagy 1894. április 1-jén Kossuth Lajos ravatalánál a Nemzeti Múzeumban – hangzott el.

A huszadik század elejére mégis nemzeti imaként emlegették az emberek. 1903-ban Rátkay László képviselő törvényjavaslatot tett az egységes magyar nemzet himnusz elfogadtatásáról. A javaslat Széll Kálmán miniszterelnök válasza után – aki semmi kivetnivalót nem talált az akkor hivatalos „Gotterhalte” eléneklésében –, lekerült a napirendről. Az Osztrák-Magyar Monarchia fölbomlása után Magyarország „hivatalos” himnusza lett a gyakorlatban Kölcsey Ferenc és Erkel Ferenc alkotása. 1923-ban a Himnusz száz éves keletkezését országosan ünneplik.

1949-ben nem sokkal Magyarország címerének lecserélését követően Révai József tervbe vette, hogy új himnusza is legyen az országnak. Erre Illyés Gyulát és Kodály Zoltánt kérte fel. A két művész tiltakozásának köszönhetően hiúsult meg Révai terve. Erről Illyés Gyula naplójában így vall: „Az ötvenes évek elején Révai nem állt meg a gondolatnál, hogy más himnuszunk legyen. Ellenérzést nyilván főleg a szöveg keltett benne; Istennel kezdődik. A dallam megírását Kodálytól várta; a szöveget tőlem. Így találkoztunk mi ketten, s váltottunk szót az ügyben. Alig tartott egy percnél tovább.

– Mi a zenei értéke Erkel munkájának? – kérdeztem.

– Nem helyettesíthető – felelte Kodály.”

Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején a Himnusz, a Szózat és Beethoven Egmont-nyitánya szimbólummá vált. A forradalom leverését követően, a Kádár-diktatúra idején állami rendezvényeken és iskolai ünnepségeken a Himnusz többnyire csak a szovjet himnusszal és az Internacionáléval együtt hangozhatott el.

1989. január 22-én ünnepelték először a magyar kultúra napját. Az 1989. október 23-tól hatályos XXXI. tv 36. §-a kimondja: „a Magyar Köztársaság himnusza Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye Erkel Ferenc zenéjével.”