– Ön a tárlatvezetéseket mindig két orosz mozaikszó, a Gulag és a Gupvi jelentésének az elmagyarázásával kezdi. Beszélgetésünket kezdjük mi is ezzel.

– A Gulag a Lágerek Főparancsnoksága – oroszul Glavnoje Upravlenyije Lagerej – névből alkotott mozaikszó. Ha a Gulagról beszélünk, ezen az Urálon túli, szibériai területeken kialakított munkatáborrendszert értjük. Rendszerellenes mondatáért vagy viselkedéséért a sztálini Szovjetunióban bárki a Gulagra kerülhetett „átnevelő szándékkal”. Ami a magyarokat illeti, először az első világháborús magyar hadifoglyokat vitték oda, majd a második világháború után szinte kizárólag magyar civilek – mintegy harmincezren – raboskodtak a Gulag valamelyik táborában. Ők egyénenként, bírósági eljárás keretében, ám sokszor koholt vádak alapján kerültek lágerbe. Ezért szinte név szerint tudjuk, kiket érintett ez. A Gupvi mozaikszó a Hadifogoly- és Internáltügyi Főparancsnokság elnevezést – oroszul Glavnoje Upravlenyije po gyelam Vojennoplennih i Internyirovannih – takarja. A Gupvi-lágerek inkább a Szovjetunió európai felén, a mai Ukrajna, illetve a Baltikum és a Kaukázus területén helyezkedtek el. A Gupvit „a külföldiek Gulagjaként” is szokták emlegetni. A második világháború idején tömegesen hurcolták ide az embereket. Listák egyáltalán nem vagy csak töredékesen maradtak fenn az ide került százezrekről, ezért ránk, az utókorra hárul a feladat, hogy igyekezzünk feltérképezni az áldozatok névsorát.

– Sokak előtt jól ismert, hogy a szovjet lágerekben embertelen körülmények között végeztek kemény fizikai munkát a rabok, fakitermelésen, szénbányában vagy például vasútépítésen dolgoztatták őket. Mégis mi volt a különbség a két táborrendszer között?

– Gulag eleve sokkal hosszabb idejű kényszermunkát jelentett – öt-tíz-húsz-huszonöt évig is tarthatott. A Gupvi-lágerekbe rövidebb időre kerültek az emberek, magyarok is – a „málenkij robot”, a „kis munka” jellegzetesen így vált fogalommá a magyar nyelvben. Ugyanis amikor az elhurcolt magyarok kérdezgették a szovjet tiszteket, hogy mégis hova viszik őket, csak ezt a két szót értették a válaszból. Annyit tudtak, hogy három-öt napra viszik őket utak, hidak újjáépítésére vagy például kukoricatörésre. De a valóságban a „kis munka” a legtöbb embernek három-öt évig tartott.

Tovább a KötőSzó blogra.

Az írás eredetileg az Evangélikus Élet február 24-ei lapszámában jelent meg.

Keresse az Evangélikus Élet legújabb számát a Luther Kiadó könyvesboltjában és az evangélikus templomokban vagy fizessen elő digitálisan a www.bolt.lutherkiado.hu/folyoiratok/digitalis oldalon.