Közvetve és közvetlenül is kifejezésre jutott ez az indíték, hiszen egyházunk is hasznosított számos javaslatot az elképzeléseinkből, s ugyanakkor a megalakulástól kezdve másfél évtizeden keresztül szerveztünk havi rendszerességgel (a nyári hónapokat leszámítva) összejöveteleket. Ezeken nemcsak egyházunk ébredéséért imádkoztunk közösen, hanem különféle egyházépítő sorozatokat is meghirdettünk, melyek közül több nyomtatásban is megjelent. Az elmúlt három évben erőnk és az érdeklődés is lankadni látszott, a vezetőség közül többen vidékre költöztek, ahol más típusú missziói munkát kezdtek. Egyesületünk azonban nem halt el; 2017 novemberében a vezetőség arról döntött, hogy idén országos konferenciát rendezünk A csontok megelevenednek. Elhaló gyülekezetek, ébredő lelkek címmel, utalva vele a paradoxonra: az egyházhalál rémisztő lehetőségére és a feltámadás reményének erejére, a diagnózisra és a terápiára. Tudatosan úgy építettük fel a konferenciát, hogy többféle kegyességi irány is hallassa a hangját, s az egész ország, sőt a határon kívüli testvéreink lelkigondozásáról is szóljanak a tanúságtételek. Három püspökünk tanácsát figyelembe véve kértük fel előadóinkat.

Mintegy hatvanöt testvér jött el erre az alkalomra Nyíregyházától Mohácsig, a Balaton-felvidéktől Kiskőrösig, sőt még Amerikából is voltak közöttünk. Gyakorló és nyugdíjas lelkészek és lelkészi szolgálatot is végző világiak.

A nyitó áhítatot Ittzés István nyugalmazott lelkész tartotta Róm 12,1–2 alapján: „Kérlek azért titeket, testvéreim, az Isten irgalmasságára, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda magatokat élő, szent, Istennek tetsző áldozatul, és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.”

A húszperces előadások délelőtt és délután is két-két blokkban szerveződtek, s mindkettőben két-két előadást és egy korreferátumot hallgathattunk meg. Az Állapotfelmérés, az esélyek felvázolása témakör nyitó előadását dr. Fábri György, az Északi Egyházkerület felügyelője tartotta Missziós (út)keresés a realitástól az igazságig címmel. Gyanítottuk, hogy az előadó szociológiai felmérései sokkoló adatokat mutatnak, s ez így is volt: 2000–2017 között kétszázezerről százhetvenháromezerre csökkent egyháztagjaink száma, s ha ez a tendencia folytatódik, 2021-re egyházunk elveszíti tagjainak kétharmadát! Ugyanakkor biztatóak a keresztelési és konfirmációs adatok, s az a tény is reménykeltő, hogy a többi egyházhoz viszonyítva az egy százalék felajánlásának aránya nálunk kedvezőbb. Ám mellbevágó volt hallani, hogy evangélikus egyháztagjaink átlagban évi (!) 5480 forinttal támogatják egyházunkat.

Szeverényi János előadásában a ma tapasztalható, talán legnagyobb problémára mutatott rá: hogy egyházunkban nem jó a légkör, pedig egy ilyen kis egyházban luxus a belső viszály. Tudomásul kell vennünk, hogy leépül a konstantinusi kereszténység, s a kereszt evangéliumát kell hirdetnünk, de meg kell látnunk, hogy ebből következik az Isten országának a megvalósulása. Jézus utalt a keresztre, de leginkább az Isten országáról, mint Istennel és egymással való közösségről beszélt három éven keresztül. Ez lehetne a biblikus kibontakozása a ma egyházának. A kereszt, a megtérés kapu, amin keresztül belépünk Isten és az emberek közösségébe.

Bálintné Varsányi Vilma korreferátumában a felvidéki, közelebbről Gömör megyei misszójáról szólt. A diagnózis mellett itt már a terápia egyes szép példáiról is hallhattunk.

A második blokk a Megelevenedő gyülekezetek címet viselte. Először Zsarnai Krisztián szólt őszintén igehirdetési szolgálatának válságáról és arról, ahogyan azt Isten megújította, miáltal ahol korábban lelki pusztaság volt, ott „tóvá lett a délibáb”, a falusi művelődési ház is hamar szűknek bizonyult, s az emberek hihetetlen anyagi áldozatot hoztak. Két igehely adott nekik erőt: „Maga a menny Istene vezet bennünket sikerre, és mi az ő szolgáiként kezdjük el az építést.” (Neh 2,9); „a munka pedig nagy, mert nem emberé lesz ez a hajlék, hanem az Úristené.” (1Krón 29,1)

Grendorf Péter angyalföldi lelkész a nagyvárosi gyülekezetépítés kihívásairól és áldásairól szólt. Péter apostol kérdését idézete: „ki vagyok én, hogy akadályozzam Istent?” (ApCsel  11,17) Ne legyünk tehát Isten kegyelemének akadályozói. Angyalföldön elindult egy Mustármag nevű bibliaórai alkalom, ahová nem egyszerűen a lelkész hivogat, hanem a tagok mindig új érdeklődőket hoznak magukkal. A két előadáshoz Endreffy Géza tartott korreferátumot.

A délutáni első blokk témája a gyülekezetplántálás volt. Elsőként Darvas Anikó az újpesti gyülekezettől különváló káposztásmegyeri közösség szervezéséről, majd Győrfi Mihály nyírteleki lelkész a Filadelfia gyülekezet épüléséről szólt. „Nem az evangélikus vödörbe, hanem Krisztus vödrébe kell gyűjteni halakat” – mondotta.

Gáncs Péter nyugalmazott püspök másfél évtizedes egyházvezetői tapasztalatát sűrítette bölcsen cizellált korreferátumába. Rámutatott, hogy nem helyes a számok bűvöletében élni. Az egyház egyszerre anyaszentegyház és „ecclesia plantanda”. Nem a stadion építésétől lesz a csapat, hanem egy életképes csapatnak lesz stadionja. Lehet a kevésből is sok és a sokból is kevés, ha Isten úgy akarja.

A délutáni második blokk a szórványlét kérdéseiről szólt. Némethné Tóth Ildikó rendkívül szuggesztív erővel vallott a lelkészi szolgálat és a lelkész házaspárok közös szolgálatának szépségeiről. Férjével, Németh Pállal négy évtizeden keresztül gondoztak Mohácson és környékén. Vasárnaponként sokszor nyolc-tíz istentiszteletet tartottak, többnyire a szórványban élő lelkeknek. A lelkészi munka nagy odafigyelést és pontosságot kíván, és csak teljes odaszánással lehet végezni. Ezt a hivatást a pálya végéről visszatekintve végtelen nagyra becsüli, soha semmi másra nem cserélné fel.

Dr. Garádi Péter, az EBBE elnöke budaörsi gyülekezetépítő és felügyelői szolgálata után a Balaton-felvidékre költözött. Békés nyugdíjasévekre vágyott, de Isten egy sajátos szolgálatra hívta el: ökumenikus bibliaköröket szervez, s régi hívőket és a hit kérdéseire nyitott, újonnan érdeklődőket tanít. Egy-egy alkalomra nyolc-tíz órát készül, mindig írásos anyagot összeállítva a résztvevőknek. Köztük a „K3” alkalom keresőknek, kérdezőknek és kételkedőknek szól. Előadása hamarosan meg fog jelenni a Keresztyén Igazság című folyóiratban, hogy egyénileg kidolgozott módszereiből sokan meríthessenek.

Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke korreferátumában rámutatott, hogy „nem vagyunk olyan sokan, hogy megengedhetjük magunknak a rivalizálást”.

A konferenciát Lupták György kiskőrösi lelkész mindnyájunkat mélyen megérintő igehirdetése zárta Ez 16,4–6 alapján: „Ilyen volt a születésed: Amikor megszülettél, nem kötötték el a köldökzsinórodat, nem mostak tisztára vízzel, nem dörzsöltek le sóval, pólyába sem tettek. Senki sem szánt meg, hogy bármit is megtett volna ezekből, könyörülve rajtad. Kidobtak a mezőre, mert utáltak, amikor megszülettél. De én arra jártam, és megláttam, hogy véredben fetrengsz. Azt mondtam hát neked, bár csupa vér voltál: Maradj életben! Igen, azt mondtam neked, bár csupa vér voltál: Maradj életben!” Hatalmas evangélium szól ebben az igében: minden egyéni és közösségi bűnünk, egyházunk riasztó fogyása ellenére Isten így dönt a Magyarországi Evangélikus Egyházról: „Maradj életben!” Így dönt az emmausi tanítványokhoz hasonlóan sokszor csüggedő, csalódott EBBE közösségéről is: „Maradj életben!” Még akkor is, ha egyes tagjai – egy neves magyar énekes szavait parafrazálva – sokszor úgy érzik, maga az, „...akit az egyháza nem szeretett.” Ők azonban, ha sokszor kritikusan is, nagyon szeretik az egyházukat, és Isten is nagyon szereti őket, ahogyan az egyházát is. Hálásak vagyunk Istennek ezért az áldott alkalomért. Ha ő úgy döntött felőlünk: „Maradj életben”, úgy mi is az emmausi tanítványok botladozó hitével énekeltük, kérve őt: „Ó, maradj vélem, az est közelget”.

Megható volt, hogy a pillanatnyi anyagi nehézségekkel küzdő budakeszi templom építésének támogatására száztizenkétezer forint értékben vettek a helyszínen téglajegyet, s többen is vittek el magukkal szórólapot és csekkeket.

Végeztül álljon itt egy idézet egy testvérünk leveléből, amelyet a konferencia utáni napon kaptunk tőle. Így összegezte a hallottakat: „Az öt előadás során egyre jobban átmelegedett a szívem. Milyen áldott emberek, akik komolyan vették az Urat és igéjét. Az Úr munkálkodik bennük és általuk. Valójában megvan a megoldás. Nem kell kitalálni. Mindegyikük megfogalmazta, Grendorf Péter még hitvallási irattal is alátámasztotta. A CA V. cikkében olvashatjuk: »Ő [a Szentlélek] támaszt hitet – ahol és amikor Istennek tetszik – azokban, akik hallják az evangéliumot: azt tudniillik, hogy Isten nem érdemeink miatt, hanem a Krisztusért igaznak fogadja el azokat, akik hiszik, hogy Krisztusért kegyelmet nyernek.« (Forrás: Konkordiakönyv I. kötet, 1957) Igaza van Gr. Péternek, hogy a lusta (bár más ok is lehet) papok a mondat első fele mögé bújnak. Pedig látnunk kell – és tapasztalhatjuk a bizonyságtevő lelkészeknél is –, hogy az evangéliumot a maga tisztaságában és teljességében kell először is meghallaniuk és elfogadniuk a lelkészeknek, hogy azután ugyanazt az evangéliumot hirdessék a maga tisztaságában és teljességében. Ennyi a titok, mégsem ismerik, alkalmazzák sokan. Miért? – Fogy az egyház népe? Tovább fog fogyni, ha nem hirdetik a valódi evangéliumot. Tapasztalatom, hogy a Szentlélek az igéhez kötötten munkálkodik. A maga szuverén módján. Ha viszont elmarad az ige (sok ilyen alkalom van a gyülekezetekben), vagy torz ige hangzik, akkor vajon lesz-e hit? A világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését…Köszönöm az alkalmat. Nem tudom, volt-e hangfelvétel. Valami részleteket találtam most a honlapon. Érdemes lenne ezeket a lelkészeket felkérni, mondják el a titkot, hogyan és miért szól náluk az Úr?”