EBBE

EBBE-körlevél és személyes hitvallás szorongató időben

Ábrahámhegy – Garádi Péter, az Evangélikus Baráti Belmissziói Egyesület (EBBE) elnöke az egyesület vezetőjeként egy körlevelet és egy általa megfogalmazott hitvallást adott ki. Ezeket tesszük most mások számára is elérhetővé honlapunkon. – A leírt gondolatok nem a Magyarországi Evangélikus Egyház hivatalos állásfoglalása.

Ajánló a Boldog, aki olvassa! bibliai kiadványhoz

Budapest – A könyvecske eredete a 2008-as Biblia évére megy vissza, korábbi változatát ugyanis ökumenikus missziói anyagként ajándékoztunk a családoknak. Ötletgazdaként a mű megírásának feladata is rám hárult. Akkor még nem sejtettem, milyen "sikertörténete" lesz a műnek (pl. egyházunk presbiterképzésében is segédanyag lett). Egyesületünk vezetősége 2019-ben úgy döntött, érdemes lenne a kiadványt megjelentetni belmissziói kereteink között is. Ezt némi módosítással, javítással ― és bővítéssel valósítottuk meg: a presbiterképzési időszakban elkészített Apostolok cselekedetei ismertetése is helyet kapott benne.

„Maradj életben!”

Budapest – Talán emlékeznek még néhányan arra, hogy mintegy 17 évvel ezelőtt némileg viharos körülmények között alakult meg, az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület (EBBE). A vihar aztán lecsendesedett, s az alapítók hamarosan tudatossá tették, hogy ez a szervezetté alakult megújulási mozgalom nem bomlasztani, hanem építeni, segíteni akarja egyházunkat.

EBBE-konferencia

Budapest – Konferencianapot tartanak az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület (EBBE) szervezésében a Budapest-Józsefvárosi Evangélikus Egyházközség templomában (Budapest, Szentkirályi utca 51.) 2018. november 17-én. A program itt olvasható.

Beszámoló az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület (EBBE) munkájáról

Budapest – Dr. Garádi Péter, az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület (EBBE) elnöke elkészítette jelentését a szervezet 2016. évi tevékenységéről, amelyet az alábbiakban olvashatnak el.

Életutak tanúságtétele: Bálintné Varsányi Vilma tartott előadást az EBBE alkalmán

Budapest – Az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület (EBBE) rendezésében májusban is folytatódott az Életutak tanúságtétele című sorozat, amelynek a Zuglói Evangélikus Egyházközség adott otthont. 2015. május 21-én Göllner Pál gyülekezeti tag tartott áhítatot, majd Bálintné Varsányi Vilma nyugalmazott evangélikus lelkésznő beszélt életútjáról. Videós beszámoló!

EBBE: Ittzés István lelkész vallott életútjáról

Budapest – Az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület (EBBE) és a Budapest-Zuglói Evangélikus Egyházközség által rendezett tavaszi előadássorozat címe: Életutak tanúságtétele. A legutóbbi alkalmat 2015. április 9-én, csütörtökön tartották a Budapest-Zuglói Evangélikus Egyházközség gyülekezeti termében. Itt újra megtekinthető az áhítat és az előadás.

EBBE: Széll Bulcsú előadása életéről

Budapest – Az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület (EBBE) rendezésében márciusban is folytatódott az Életutak tanúságtétele című sorozat, amelynek a Zuglói Evangélikus Egyházközség adott otthont. 2015. március 12-én Tamásy Tamásné lelkész tartott áhítatot, életéről pedig Széll Bulcsú nyugalmazott lelkész tartott előadást. Videós beszámoló!

Életutak tanúságtétele: D. Szebik Imre tartott előadást az EBBE alkalmán

Budapest – Az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület (EBBE) rendezésében februárban is folytatódott az Életutak tanúságtétele című sorozat, amelynek ezúttal a Zuglói Evangélikus Egyházközség adott otthont. 2015. február 12-én Tamásy Tamás lelkész hirdette az igét, életéről pedig D. Szebik Imre nyugalmazott püspök tartott előadást. Videós beszámoló!

2015-ben is folytatódik az EBBE Életutak tanúságtétele című sorozata

Budapest – Februártól folytatódik az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület (EBBE) Életutak tanúságtétele című sorozata, amelynek ezúttal a Budapest-Zuglói Evangélikus Egyházközség ad majd otthont. Az alábbiakban ennek pontos programját, valamint Garádi Péter EBBE elnök újévi levelét olvashatják el.

Oldalak

Feliratkozás RSS - EBBE csatornájára