Egyik évben a római katolikus, másik évben az evangélikus felekezethez tartozók szerveznek karitatív célú bált gyülekezetük támogatására Medgyesegyházán. Ennek a több éves hagyománynak keresett új formát idén a helyi evangélikus lelkész, e sorok írója.
Az est műsorát ezúttal nem a korábbi években megszokott énekes, zenész vagy táncos produkciók adták, hanem egy humorista teremtette meg a vidám hangulatot. Kövesdi Miklós Gábor stand up-előadó érkezett a kisvárosba, aki maga is evangélikus. „Játszd újra, Noé!” című műsorának vallásos, egyházi tematikája pedig megmutatta, hogy bizony lehet ízlésesen viccelődni amellett is, hogy az ember komolyan veszi a hitét.
Az adománygyűjtésre is egészen újfajta módon került sor. A meghívott vendégek kisebb-nagyobb értékű, személyükhöz kötődő tárgyakat ajánlottak fel, ezek pedig árverés során találtak gazdára. Maulis Pálnak, a település díjnyertes pálinkafőző mesterének itala, dr. Nagy Béla polgármester motoros kendője vagy a lelkész hatéves kislányának rajza a templomról csak néhány tétel volt a sok közül.
A legértékesebbnek dr. Várszegi Tamás festőművész, nyugdíjas háziorvos Szent István című olajfestménye bizonyult, ami a fordulatos licitálás után végül 57.000 forintért kelt el.
Az aukcióból befolyt összeg az evangélikus templom, illetve annak környezete megújítását szolgálja majd. A tervek szerint az épület előterében a jelenlegi zárt kert helyén a városka új főtere épülne meg. A korábban bekerített templom – kilépve a közösség felé – ezzel azt a nyitottságot fejezné ki, ami a gyülekezet lelkésze szerint az evangélikus egyház egyik fő üzenete.
Nem volt véletlen tehát, hogy a kissé rendhagyó adománygyűjtésre éppen október 31-én, a reformáció ünnepén került sor. A remények szerint ugyanis a rendezvény az első lépés volt a gyülekezet épülete, és maga a közösség megreformálása felé is.