Média a Nemzedékekért-díj, 2016

Média a Nemzedékekért-díj, 2016

Share this content.

Forrás: mediaacsaladert.hu
Budapest – A Családbarát Médiáért-díjat tíz éve fenntartó Média a Családért Alapítvány 2016 októberében meghirdette a Média a Nemzedékekért-díjat. Hasonlóan a Családbarát a Médiáért-díjhoz, ez az elismerés is a média közvéleményformáló szerepére szeretné felhívni a figyelmet, és annak témájává tenni a társadalom számára fontos ügyeket. Azzal ellentétben azonban azt szeretné hangsúlyozni, hogy a generációk közötti együttműködés nemcsak a családon belül fontos, noha az arra való képességet döntően a családban sajátítjuk el.

A Média a Nemzedékekért-díj 2016-os témája az idősebb generáció pótolhatatlan szerepe a kisközösségekben, a munka világában, a családban.

A zsűri elé 12 db 2016-os médiamegjelenés kerül, melyekből január közepéig választják ki a Média a Nemzedékekért-díj 2016 győztesét, az ebben az időszakban megjelent, illetve elhangzott országos terjesztésű print és online írásokból, rádiós és televíziós műsorokból.

2017 januárjának első három hetében közönségszavazást is indítunk a mediaacsaladert.hu honlapon.

A díjat 2016-ban az Emmi támogatja, összege 250 000 Ft, melyet a cikk, illetve a műsor írója, szerkesztője nyer el, és a 2017. január 19-re szervezett ünnepélyes, műsoros díjátadó esten adunk át a Családbarát Médiáért-díjjal együtt.

A szavazókra is gondoltunk: azok között, akik véleményükkel segítik munkánkat, a szavazás után páros operabérletet sorsolunk ki. Minden szavazó megkapja a márciusi Képmás digitális változatát.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!