Meg akartunk próbálni valami mást

Meg akartunk próbálni valami mást

Share this content.

Forrás: Evangélikus Élet, szöveg: Fabiny Tamás, fotó: Szeverényi János
Régi fényképek kerültek kezembe 1980-ból, Szeverényi János fotói. Teológushallgatóként Max Frisch svájci író Andorra című drámáját adtuk elő. Soha azelőtt nem rendeztem színdarabot, de olyan lelkesedés fűtött minket, hogy szinte szárnyaltunk.

Szívósan próbáltunk, többnyire késő este és éjszaka. Volt, hogy az éj leple alatt cipeltünk be a teológiára egy jókora póznát, amelynek a színpadképben kulcsszerepet szántunk. Egy rendőrjárőr lekapcsolt minket, nyilván szemet szúrt neki a Bosnyák téren szokatlan öltözékünk: volt, aki reverendát, más orvosi köpenyt, munkáskezeslábast vagy éppen katonaruhát viselt…

Újraolvasva a darabot, úgy érzem, hogy a mű ma aktuálisabb, mint valaha. Egy zárt közösség tagjai rettegnek a szomszédos néptől. Félelmük idegengyűlöletbe csap át: egy hányatott sorsú fiúra, Andrira rásütik a zsidóság bélyegét. A közösség jámbor papja, a Páter is részes abban, hogy a fiú fokozatosan elfogadja ezt a ráosztott szerepet. Végül is ő lesz a bűnbak, akinek meg kell halnia. Utólag persze senki nem vállalja ezért a felelősséget. Mindenki talál magának felmentő körülményt.

A darab alapvetően az antiszemitizmus különféle formáival szembesít, de a felvetett kérdések érvényesek mindenféle kirekesztésre. Gondolhatunk a határon túli magyarokra vagy a hívő emberek megbélyegzésére. De akár a cigányok sorsára vagy a menekültekkel kapcsolatos különféle vélekedésekre is. Mert minden korban vizsgáznunk kell emberségből. A magunk Andorrájában.

Lelkészjelöltként súlyos kérdéseket feszegettünk.

Jól ráérzett szándékunkra a mindannyiunk által szeretett Takácsné Kovácsházi Zelma, aki a korabeli Evangélikus Életben egyebek mellett ezt írta: „Nem csodálkoztam volna, ha valaki az előadás végén formabontóan megkérdezi: hogyan lehet a köztünk élő bármelyik Andrinak – akivel a tragédia Andrijához hasonló méltánytalanságok történnek – Isten szeretetéről hitelre méltóan beszélni és azt a megtapasztalható emberi szeretetben számára kézzelfoghatóvá tenni?”

Igen, ezt akartuk. Minden emberi gonoszsággal és megalkuvással szemben Isten szeretetéről szólni. Hiszen ezért készültünk lelkésznek.

Nézem a képeket. Megdöbbent, hogy abból az alkalmi társulatból milyen sokfelé szóródtunk. A Katonát alakító Magassy Sanyi és a Zsidószemlészt zseniálisan játszó Zaveczky Jóska, valamint a technikában, világításban segítő Tekus András már meghalt. A pécsi Schaden Robi, aki a talányos Valakit játszotta különleges intellektussal, nem sokkal később disszidált. A női főszereplő, Dóka Mari – aki sziporkázó ötletekkel gazdagította az előadást – Svédországban él. Az Andrit játszó Farkas Robi hamarosan otthagyta a teológiát. A Pátert megjelenítő, örök igazságkereső Magyar Laci a legjobb barátom volt abban a közösségben. Tudom, nem csak nekem fáj, hogy nem lett lelkész. Mint ahogy a Tanítót alakító – akkor már tapasztalt amatőr színész – Fábián Feri útja is másfelé vezetett. Egy ideig lelkészként szolgált, ám ma más területen dolgozik a darab Vendéglőse, Kiss Péter és a súgó Hegedűs Zsuzsa. Velük legalább olykor-olykor találkozunk.

Nézem a képeket. A csapatnak jó, ha a fele maradt a lelkészi pályán: Szabó Iza, aki az ellenséghez sorolt Szenyórát játszotta méltósággal, vagy Piri Magdi (Anya), Zólyomi Matyi (Doktor), Pintér Misi (Asztalos), Bencze András (Segéd). És el ne felejtsem megemlíteni Koczor Tamást, aki a Hülyének nevezett süketnéma fiút játszotta megrendítő erővel.

Nézem a képeket. Újraolvasom a drámát. A Szenyóra ezt mondja: „Másféle világot akartunk.

Fiatalok voltunk… Meg akartunk próbálni valami mást… És meg is próbáltuk. Nem akartunk félni az emberektől. De nem tartott sokáig a mi másfajta világunk. Visszatértünk a határok közé…”

Igen, fiatalok voltunk. Aztán megöregedtünk, eltűntünk, meghaltunk. Visszatértünk a határok közé. Vagy még mindig keressük a darab igazságát. Hogy miként lehet ellenállni a kirekesztésnek, az agymosásnak, a terrornak, az ellenségkeresésnek.

A mai teológushallgatók és gyermekeink megkérdezik, hogy lehet-e mindennek ellenére Isten szeretetéről beszélni.  

A cikk az Evangélikus Élet magazin 81. évfolyam, 9. számában jelent meg, 2016. március 6-án. 

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!