Megszépült a malomsoki óvodaudvar és megújult a tornacsarnok tetőszerkezete is

Megszépült a malomsoki óvodaudvar és megújult a tornacsarnok tetőszerkezete is

Share this content.

Forrás: veol.hu, szöveg és fotó: Polgár Bettina
Malomsok – A Magyar Falu Programba benyújtott nyertes pályázatok révén két beruházást adtak át 2020. szeptember 26-án, szombaton Malomsokon. A támogatások segítségével megvalósult az óvodaudvar fejlesztése, illetve a tornacsarnok tetőszerkezetének felújítása.

Fintáné Dóra Mária, Malomsok polgármestere elmondta, a Magyar Falu Program keretében pályázatot nyújtottak be az óvodaudvar fejlesztésére, melynek keretében több mint 4,4 millió forint támogatást nyertek. Ebből az összegből négy játszótéri eszköz – kombinált hintaállvány, körforgó, homokozó és játszóvár – beszerzésére és telepítésére nyílt lehetőségük az óvodába járó kisgyermekek nagy örömére.

Önkormányzatunk költségvetésének szabad forrásai terhére a régi, ám még használható játékokat lefestettük, és a gyermekek által kedvelt babaházat is teljes mértékben felújítottuk” – tette hozzá a település vezetője. Fintáné Dóra Mária megjegyezte, emellett mini konyhakertet alakítottak ki az óvodások számára, továbbá Páll Levente helyi lakos munkája által további homokozóval és építőasztallal is gazdagabb lett az óvodaudvar.

„Örömmel tölt el bennünket, hogy a Marcaltői Kmety György Evangélikus Általános Iskola és Óvoda tagóvodájaként működő intézményben sikerült szebb körülményeket biztosítani a gyermekeknek. Olyan óvodába járhatnak, ahol szeretetben nevelkedhetnek, ahol jó gyereknek lenni” – fogalmazott a polgármester.

Kovács Zoltán országgyűlési képviselő köszöntőjében kiemelte, jó néhány olyan lehetőség adódik a kistelepülések számára, amit ha megfelelően kihasználnak, sikert érhetnek el. Ezek közül kifejezetten népszerű a Magyar Falu Program, melyben a malomsoki önkormányzat két pályázata is pozitív elbírálást nyert.

Az országgyűlési képviselő gratulált a képviselő-testületnek, valamint a faluközösségnek, és biztatta őket, hogy a továbbiakban is pályázzanak a lehetőségeik szerint.

A megújult játszóudvart Weltler Gábor evangélikus lelkész szentelte fel, az óvodások pedig vidám műsort adtak elő.

A másik sikeres beruházás átadóünnepségének a tornacsarnok adott otthont. Fintáné Dóra Mária kifejtette, ugyancsak a Magyar Falu Program keretében, A nemzeti és helyi identitástudat erősítése című pályázattal csaknem 20,5 millió forintot nyert el a település. Mint mondta, a tornacsarnok a falu sport- és kulturális életének kiemelt színtere, ezért fontosnak tartották az elavult épület tetőszerkezetének teljes felújítását.

Megtudtuk, a nyertes pályázat részeként lehetőségük nyílt még többek között hangtechnikai eszközök, illetve vitrinek és tárolók beszerzésére, melyek révén bemutathatják a helyi civil egyesületeket, illetve kiállíthatják a helyi kézművesek alkotásait. Emellett a pályázat révén nyárbúcsúztató családi napot is szerveztek.

Kovács Zoltán úgy fogalmazott, az olyan közösségi terek, mint a többfunkciós tornacsarnok közösségi rendezvényeknek, sporteseményeknek, kulturális programoknak egyaránt otthont adhat, találkozási ponttá válhat.

Az átadóünnepségen a Marcalparti Asszonyok néptáncműsort adtak elő, Huszár Emília pedig népdalokat énekelt.

Fintáné Dóra Mária megjegyezte, október elsején belügyminisztériumi támogatás révén útfelújításba kezdenek a Szabadság utcában, melynek eredményeként az út új felső réteget kap, illetve lépéseket tesznek a csapadékvíz elvezetésének megoldására is.

Hivatkozások: Cikk a Veol.hu oldalán. -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!