Hatvanöt év elteltével ismét ünnepre, s egyben gyülekezeti napra gyűlhettek össze a Tab és Környéke Evangélikus Egyházközség gyülekezetei, hiszen a Magyarországon egyedülálló, kéttornyú, somogymeggyesi evangélikus templom megújult.
2016. május 16-án, a délután fél 2-kor kezdődött ünnepi, hálaadó istentiszteleten ökumenikus körben adhattunk hálát a mindenható Istennek azért a sok kegyelemért és ajándékért, amely hozzájárult ahhoz, hogy visszakaphatta régi szépségét a templom - írták a gyülekezet blogjában.
Az istentiszteleten a liturgiai szolgálatot a gyülekezetben szolgáló lelkész házaspár, Arató Lóránd és Arató Eszter végezte, valamint Weisz Jenő nyugalmazott lelkész is segedkezett, aki Somogymeggyes szülöttje. Igét hirdetett Pongrácz Máté kaposvári evangélikus lelkész Jn 3, 16-21 alapján. Jelen voltak a történelmi egyházak képviselői is: Sifter Gergely római katolikus plébános, Sándor Zoltán és Sándor Zsuzsa Noémi református lelkipásztorok és Varga Diána evangélikus lelkész.
Az ünnep fényét emelte, hogy a zsúfolásig megtelt templom együtt osztozhatott abban az örömben, hogy Pongrácz Máté a keresztség szentségében részesítette Kovásznai-Székely Bulcsút. Ézsaiás szavaival köszöntötte a gyermeket: „Én nem feledkezem meg terólad. Íme, tenyerembe véstelek téged.” E gyermek megkeresztelésével nem csak a gyülekezet bővült, de reményt is adott a közösség számára, hogy van jövő, lesznek, akik évek múltán is betöltik majd a padsorokat, és bízunk abban, hogy szívükön viselik majd a templom sorsát.
A hálaadó istentiszteletet követően a kaposvári Lélekvár együttes énekes szolgálatával folytatódott a gyülekezeti nap, majd a Művelődési Házban szeretetvendégségen lehetett együtt a közösség, ahol Weisz József polgármester is elmondta köszöntő szavait.
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik – akár tettekben, akár gondolatokban, imádságban – velünk voltak a felújítás során, hogy valóra válhatott egy nagy álom!