Ez a nap a felfelé tekintés lehetőségének ünnepe. Krisztus mennybemenetele szívünket és tekintetünket a cél felé, az égre irányítja. Ez az ünnep nem égi jelenségek keresésére hív, sokkal inkább arra, hogy ne merüljünk el teljesen a földi tevékenységekben, hanem álljunk meg, nézzünk felfelé, Krisztusra, aki az Atyánál van. Erről Augustinus (354–430) így vallott: „A mi Urunk, Jézus Krisztus a mai napon felment a mennybe, szálljon fel vele a mi szívünk is. Hallgassuk az apostol szavát, aki így szól: Krisztussal feltámadtatok; ezért törekedjetek arra, ami a mennyben van, ahol Krisztus ül az Atya jobbján. Az égiekre törekedjetek, ne a földiekre.” A hippói püspökkel, egyházatyával együtt mi is kijelenthetjük, hogy a valódi eligazodási pont, a viszonyítás, a földi kérdések és önmagunk megítélésének mértéke nem kell hogy magunktól, a mi kizárólagos bölcsességünktől függjön. Letehetjük ezt a terhet, és helyette észrevehetjük: őnála találjuk meg és őáltala fedezhetjük fel saját és valós identitásunkat és egzisztenciánkat.

Mi adhat számunkra mindehhez bátorságot? Szintén Augustinus gondolatára támaszkodva – akár imádságként is – mondhatjuk: az a felismerés, hogy Isten közelebb áll hozzánk, mint mi saját magunkhoz. Ez nem azt jelenti, hogy nem ismerhetjük magunkat, sokkal inkább azt a rádöbbenést feltételezi, hogy az igazi önismeret ott kezdődik, amikor felfedezzük, hogy aki felment a mennybe, aki az Atya jobbján ül, nem messziről szemlél minket, hanem igazán közelről ismeri valónkat.

És hogy mi következik mindebből? A felfelé tekintő, Krisztusra hagyatkozó élet! Az ilyen élet nem bezárkózó, nem önös érdekeket kereső, hanem lelkében és másokhoz fordulásában bőkezű és alázatos. Ehhez ismét a hippói püspök egyik gondolatához fordulunk: „Miért ne fáradoznánk mi is úgy itt a földön, hogy a hit, a remény és a szeretet által, amely minket hozzá köt, már vele ott nyugodhassunk a mennyben? Ő, amikor ott van, velünk is itt van. És mi, amikor itt vagyunk, vele ott is vagyunk. Ő itt van istenségével, hatalmával és szeretetével; mi pedig ott vagyunk, jóllehet istenségével nem rendelkezünk, mint ő, de az iránta való szeretetünkkel mégis ott lehetünk.”

Mennybemenetel ünnepén merjünk felfelé, Krisztusra tekinteni, és mondjuk Augustinus tanítása szerint az alábbi imádságot: „Urunk, Jézus, feltámadásod a mi reménységünk, mennybemeneteled a mi megdicsőülésünk. Add, hogy veled együtt mi is a mennybe menjünk, és szívünk hozzád emelkedjék! De azt is add meg, hogy fölemelkedve ne váljunk gőgössé, és el ne bizakodjunk erényeink miatt, mintha a mi tulajdonunk volnának. Add, hogy szívünk a magasban legyen, de melletted, mert ha nem hozzád emeljük, az kevélység, hozzád emelve viszont biztonság. Ki az, aki fölmegy? Ugyanaz, ki leszállt. Azért szálltál le, Uram, hogy meggyógyíts, azért szálltál fel, hogy felemelj. Ha magamtól emelkedem fel, elesem, ha te emelsz fel, sértetlen maradok. Neked, aki feltámadsz, ezt mondom: Uram, te vagy a reménységem, neked, aki a mennybe szállsz: te vagy az én menedékem! Ámen.”