mennybemenetel

A nyitás ünnepe

Az elmúlt próbás esztendőben sok mindennel igyekeztük vigasztalni egymást, így többek között azzal is, hogy bár karanténba vagyunk zárva, de ez a karantén felfelé nyitott... Mennybemenetel ünnepén ez a szimbolikus gondolat izgalmas bibliai tartalmat kap, ha belelapozunk az evangéliumokba.

Evangélikus TeleTemplom – Bencze András igehirdetése Mennybemenetel ünnepén

Elváltak az utak. Jézus a mennybe ment, a tanítványok a földön indulnak tovább. Jézus a mennybe ment, hogy mindenkihez közel legyen. Ez a kettősség a kereszténység egyik meghatározó titka és élménye. Kétfelé indulunk, s mégis együtt megyünk, hogy elérjünk a végső nagy találkozásig az Isten országában.

MENNYBEMENETEL ÜNNEPÉN: Felemeltetett és elment, mi itt maradtunk, mégis velünk van

Mennybemenetel ünnepe a húsvét ünnepe utáni ötödik vasárnap hetének csütörtökére esik, azaz a húsvét utáni 40. napra. A keresztény egyház azt ünnepli ezen a napon, hogy Jézus eltávozott a földi világból, felemeltetett, és elment közülünk azért, hogy jelen lehessen közöttünk minden napon, a világ végezetéig.

Érdekel minket a mennybemenetel?

Mintha lenne hierarchikus sorrend az egyházi ünnepek között… Persze nem kell hibáztatni azokat, akik egyáltalán nem járnak templomba, és évük csúcspontja mégis a karácsony – ez szinte természetesnek mondható a hangosan dübörgő reklámok korában. De mintha mi, keresztények is kisebb lelkesedéssel készülnénk a kevésbé nagy hírveréssel járó ünnepekre, mint a mennybemenetelre vagy a pünkösdre. Pedig Jézus küldetése nem ott ért véget, amikor megszületett. Szívünkben és gondolatainkban sokkal nagyobb hangsúlyt kellene kapnia ennek a kissé „elfeledett” ünnepnek.

Mennybemenetel – A felfelé tekintés ünnepe

Krisztus mennybemenetele életünk célját jelöli ki és tárja elénk. Mit kezdünk az ünnep üzenetével, és miként éljük meg a felfelé tekintés örömét? Az ünnep megértéséhez visszaugrunk az időben, és az 1700 éve élt Augustinus gondolatait elevenítjük fel.

Mi történt aznap, mikor Jézus itt hagyott minket a Földön?

„Mindig azt mondják a templomban, hogy Jézus él, de ha tényleg él, akkor mért nincs itt velünk?” – kérdezte a gyerekektől megszokott őszinteséggel egy elsős hittanos kisfiú. Tényleg, miért? Jézus születését három napig ünnepeljük, ajándékokkal, fenyőfával, lakomával, az eltávozásának napját pedig legtöbbször nem is tudjuk. Pedig a mennybemenetel ünnepének nagyobb hatása van keresztény életünkre, mint elsőre gondolnánk.

Csepregi Béla igehirdetései – Mennybemenetel ünnepe

Csepregi Béla sárszentlőrinci evangélikus lelkész prédikációi fognak elkísérni bennünket a következő egyházi évben adventtől adventig, minden héten. Mennybemenetel ünnepén a lelkész 1981-ben elhangzott, János evangéliuma 14. fejezet 1-12. versei alapján tartott prédikációját adjuk közre.

LESZ – Láthatóan Evangélikusok Szatmárban

Kölcse – Nyelvtanórán megtanultuk: a volt, a van, a lesz szó is ige. Napok óta ez a kis mondat kavarog bennem az evangélikus gyülekezetekkel és egyházzal kapcsolatban. Tudjuk, milyen sokan voltunk. A szomorú statisztikai adatok megmutatják a jelen helyzetünket. Fogyó egyház, karcsúsodó gyülekezetek, szépen felújított, félig üres templomok. Mit tegyünk, hogy a trend megváltozzon? Gyülekezeteink jövője azon múlik, hogy a jelenben mit teszünk annak érdekében, hogy a leépülés folyamatát csökkenteni vagy megállítani tudjuk.

Mennybemenetel ünnepén

Mennybemenetel ünnepe a húsvét ünnepe utáni ötödik vasárnap hetének csütörtökére esik. A keresztény egyház azt ünnepli ezen a napon, hogy Jézus eltávozott a földi világból, felemeltetett, és elment közülünk azért, hogy jelen lehessen közöttünk minden napon, a világ végezetéig.

MENNYBEMENETEL ÜNNEPÉN: Felemeltetett és elment, mi itt maradtunk, mégis velünk van

Mennybemenetel ünnepe a húsvét ünnepe utáni ötödik vasárnap hetének csütörtökére esik. A keresztény egyház azt ünnepli ezen a napon, hogy Jézus eltávozott a földi világból, felemeltetett, és elment közülünk azért, hogy jelen lehessen közöttünk minden napon, a világ végezetéig. Forrás: archiv.evangelikus.hu, szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna
Feliratkozás RSS - mennybemenetel csatornájára