A Biblia is hasonlóan szűkszavú Jézus mennybemenetelével kapcsolatban, az Újszövetség mindössze három helyen említi azt az eseményt, melyet húsvét után negyven nappal szoktunk ünnepelni. Márk 16,19-ből annyit tudunk meg, hogy „Jézus felemeltetett a mennybe, és az Atya jobbjára ült”. Ez a számunkra régies kifejezés annyit jelent, hogy Jézus elfoglalt az őt megillető, kitüntetett helyet, ahol együtt uralkodik az Atyával. Lukács evangéliumának végén azt olvassuk: „És miközben áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe.” (Lk 24, 51) A tanítványok pedig nagy örömmel tértek vissza Jeruzsálembe, ugyanolyan örömmel, mint amit az angyal meghirdetett az evangélium elején, Jézus születésekor.

A legrészletesebb beszámolót az Apostolok cselekedeteinek első fejezetében olvashatjuk. Jézus a feltámadása utáni negyven napban többször megjelenik a tanítványoknak, majd felemelkedik a mennybe, és az Isten jelenlétét jelképező felhő eltakarja őt a tanítványok szeme elől. Egy korszak lezárul, Jézus fizikailag többé nem elérhető a tanítványok számára, és egy új időszak következik, amikor is az őt követőknek maguknak kell tanúskodniuk a látottakról és hallottakról, a Szentlélek segítségével. Jézus felment a mennybe, és elküldte a Szentlelket, hogy vezesse az egyházat. Számtalanszor kimondjuk ezt az Apostoli hitvallásban, de nagyon nehéz megragadnunk, hogy mit is jelent ez számunkra a valóságban.

Tovább a KötőSzó blogra.