„Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem a te beszéded szerint!”
„Csodálatra méltó, amilyen alázattal, szeretettel, türelemmel viselte Mária a terheit, ahogy elfogadta a sorsát, és nem lázadt ellene. Mária tizenhat esztendős lehetett, amikor anyává vált, pont, mint a legnagyobb lányom. Micsoda szürreális, rémisztő élethelyzet: egy angyal által tudod meg, gyermeked fog születni, úgy, hogy közben még érintetlen vagy. A világ úgy fog rád tekinteni, mint egy romlott, erkölcstelen nőre, és senki nem hisz neked, hiába bizonygatod, hogy ez nem így történt. Különösen abban a korban ez olyan bélyeg volt, amit életük végéig viselniük kellett... Biztosan Mária is aggódott a jövője miatt, de úgy gondolom, a hite mindennél erősebb volt, és minden akadályon átsegítette.”
„Mostantól fogva boldognak mond engem minden nemzedék!”
„Mária személyét – mint asszony, mint édesanya – annyira tökéletesnek ábrázolják mindenhol: a Bibliában, a különböző műalkotásokon, zeneművekben, hogy elgondolkodom a saját gyengeségeimen... Vajon Mária sosem kételkedett önmagában? Sosem hibázott? Nem veszekedett, kiabált, zsörtölődött a gyermekével? Tudta, hogy mikor mit kell tennie, és nem hibázott? Benne sosem voltak kétségek? Vagy mégis?”
„A Mária-ábrázolások átszellemült mosolya és égre tekintő szemei mindig is nyugtalanítottak. Ki tudja, hogy valójában mi rejtőzött a mosoly mögött? Ki tudja, hogy vajon a Magnificat öröméneke és ujjongó szavai mögött milyen érzések húzódtak meg? Mindenki boldognak mondja őt… de vajon ő is boldognak tartotta saját magát? Mária igazi anya volt, és ezért nem tudom elhinni, hogy ne szorongott vagy félt volna attól, ami rá várt. A róla alkotott képhez ez is hozzátartozik, ő a szenvedést is vállalta, nem csak az örömöt. Ma az anyákra az a nyomás helyeződik, hogy a gyermeked érkezése csak és kizárólag örömmel tölthet el, rózsaszín felhőben kell látnod mindent. De Mária története épp azt mutatja, hogy az öröm mellett a legnagyobb fájdalmak forrása is a gyermek, főleg ha tudod, hogy el fogod veszíteni őt.”