Gyakran látni karate edzésekre szóló hívogatásokat. A hirdetések megnyerő szavakkal jellemzik ezt a küzdősportot: jellem, tisztelet, szorgalom, koncentráció, önuralom, akarat, öröm, egészség, közösség, edződő test és lélek stb. Vonzó dolgok ezek a gyerekeknek és a szüleiknek egyaránt. Az egyik hirdetésben ez is olvasható: „A karate (jelentése: üres kéz) egy sport, egy művészet és egy filozófia.”

E rövid írásban nem térünk ki a különféle harcművészeti irányokra, a karate történetére, válfajaira, de a sajátos kifejezések jelentésére sem.

Nézzük meg, mit takarhat a fent említett filozófia. A gyökereket az indiai buddhista kolostorokban kell keresnünk. A karate a Kr. e. első században egyesítette a testedzést a Zen buddhizmussal és ezáltal átlépett a metafizikai valóságba. Átvette a lélek és a test egységének alapelvét a Zen buddhizmustól. Ezt az egységet a meditáció teszi elérhetővé. Ezért meghatározó szerepet játszanak a meditációs gyakorlatok a komoly karate tréningcentrumokban. Naponta egyórás meditáció vezeti be a karate képzést. A Zen buddhizmus azt tanítja, hogy az emberi tudat egységet alkot az univerzális világtudattal. Az emberi lélek (szellem) a nagy kozmikus szellem része. A karate tréning fő vonulata abban áll, hogy erősítse a kapcsolatot a természetfeletti (érzékek feletti) világgal. Egy magyar karate-oktató, aki megszabadult ebből a vonzásból, mondta: A meditáció lényege, hogy kikapcsolódjunk a környezeti világból, bekapcsolódjunk a „belső erő”-be (kínai szóval: „chi”). Egy Zen tankönyvben ez áll: „A Zen olyan kondíciót fejleszt ki, amelyben az ember átlépi a test határait és olyan területre lép, amely szinte isteniként jellemezhető.” Ezen a ponton jutunk el a karate iskola tanításának centrumához. A küzdő a sokéves képzésben – amely akár 20 évig vagy tovább is tarthat – kifejleszt korábban ismeretlen pszichikai, metafizikai és mediális (okkult kapcsolati készség a transzcendens szellemi világgal) erőket. Ebben az állapotban már nem a saját értékrendje szerint, hanem a tudatán kívül cselekszik.

Oyama Masutatsu mester (1923–1994), a nálunk is elterjedt Kyokushinkai karate megalapítója ezt mondta: „A karate nem játék. Nem is sport. Még csak nem is az önvédelem technikája. A karate félig testi, félig spirituális fegyelmezettség” (diszciplina).

Azt el kell ismerni, hogy a karate iskolák eltérőek Keleten és Nyugaton. Az viszont naivitás, hogy a testi gyakorlatokat lehetne úgy végezni, hogy a „harcos” ne kerülne bele a metafizikai világba. Hiszen a karaténak akkor van sikere (pl. emberfeletti képeségekkel), ha szupranaturális erők áramlanak be.

A különleges képességek, erők elérése tehát lehetséges a karatéban. Ez miért volna baj? Azért, mert kifejezett hátrányai vannak a gyakorlójára nézve. Win Worley amerikai lelkész ezt írta a Battling the Hosts of Hell című könyvében: „Ma gyakran van kapcsolatban a karate oktatása a transzcendentális meditációval és a jógával, hogy ezek a várományosnak mediális erőket fejlesszenek ki. A lényeg a meditáció, ami a gyakorlatokat besorolja az okkult vallások csoportjába. Olyan utakon, amelyeket teljességgel nem ismerünk, a gyakorlás megnyitja az utat a démoni szellemek beáramlásának, amelyek aztán megterhelik a gyakorlatok végzőit. Mivel a karate erősen keveredik az okkult valósággal, a képzésben részt vevők olyan átok alá kerülnek, amely a harmadik és negyedik generációban is tovább tud hatni.” Ez világos beszéd. – Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a karate és a jóga erős rokonságban vannak egymással.

Néhány további probléma a karatéval (és a jógával) kapcsolatban.

A meditációs testtartás, a gyakorlatok olyan folyamatba vonják be a gyakorlót, ami idővel kisiklik a kontrollja alól. Túlzás nélkül állítható, hogy valamilyen mértékben kikapcsol a tudata.

Sir John Eccles agykutató felismerte, hogy az agy önmagában nem tud gondolkodni. Azt mindig valamilyen szellem irányítja. Normális esetben a saját személyiségem, de ha lemondok a tudatos irányításról, az (ön)tudatos állapotomról, akkor átadom az irányítást tudatom felett álló idegen hatalomnak. – Minden olyan módszer, gyakorlat, zene, amely a tudat (akár öntudatlan) kikapcsolását eredményezi, teret nyit idegen, ismeretlen hatásnak. Mindez nemcsak egyéneket érhet el, hanem közösségeket is („csoportdinamika” – fogalmaz Alexander Seibel, keresztyén szakíró.

Fontos kérdés az uralom is. Egyfelől megnő a fájdalom a sportban, de nő a fájdalomtűrés is. Ez tkp. önuralom. Másfelől a testi „tudás” révén mások fölé kerül a harcos. Érvényesülhet akarata, érdeke. Ezáltal egocentrikussá válhat. Ez a szemlélet idővel életformává válik. Harmadrészt az edzőtermekben kemény hierarchia érvényesül. Az alacsonyabb övfokozatú tisztelettel fordul a magasabb fokozatú felé. A mestert mindenki tiszteli és engedelmeskedik neki. A terembe lépve szertartásosan köszöntik őt a „kisebbek”. Az irányzat nagymesterének kitett képe előtt meghajolnak a harcművészek. Van ebben valami az imádatból. Az alatta állókkal szemben érzi és érezteti „jogait” a harcos. A rábízottakkal szemben kemény, akár a megalázásig menően is. Ebben a hierarchikus rendszerben érvényesül a teljhatalom tudatba nevelése. Törekedni kell arra, hogy egyre magasabbra kerüljön valaki. A hierarchikus rendszer kényszerpályára állítja a harcosokat. Ebből a hálóból nem könnyű megfutamodni „veszteség” (pl. szégyenérzet, kudarcérzés) nélkül. – Egy szabadult harcos tapasztalata: a sport személyiségzavarokat okoz és a kiábránduláskor gyötrő belső fájdalmat és kínzó lelkiismert-furdalást érez a személy. – Kulcskérdés az uralom.

A Zen buddhizmus tanításai – így pl. a gondolkodás sokszor gátja az azonnali cselekvésnek; a haláltól való félelem leküzdése során a harcos közömbös lesz az élettel és halállal szemben, tehát a halál gondolatát hozza közel – halálcentrikus és az idegen erőre alapozó gondolkodást segíti elő. A haláltanításról ugyan elvétve van szó, de hozzátartozik a Zen alapelveihez.

A szülői tisztelet is sérül a hierarchikus előmenetel és az ego-erősítés során.

A karatézés kezdeti időszakában ezek a mély dolgok még nem jönnek elő. Hosszú távon viszont kifejtik káros hatásukat.

Karatézzon-e egy keresztyén ember? Egy hívő férfi azt mondta, hogy tudathasadásos állapotba került. Egyfelől egy furcsa sport „guru”-ja lett, amelyben veszélyes fogásokat tanult és tanított, sőt büszkeséggel töltötte el, hogy előbbre jutott az öv fokozatban, másfelől viszont Krisztusról, a békesség fejedelméről kellett volna bizonyságot tennie. Keresztyénsége azonban erőtlen lett. Amikor végre letette és megtagadta az Úr előtt ezt a sportot, felszabadult. Az embereket ismét embereknek láthatta, nem pedig lehetséges ellenségnek. – Legyetek józanok, vigyázzatok! (1Pt 5,8).  Dr. Kurt Koch fogalmaz így: „Senki sem vehet igénybe büntetlenül okkult erőket.”

Az említett kyokushinkai karate nevének jelentése: Találkozás a végső igazsággal. Egyik honlapjukon az olvasható, hogy ez az az igazság, „ami felé haladunk, de sohasem érjük el”. A Szentírásban ezzel szemben ez áll: „A mi üdvözítő Istenünk … azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére.” (1Tim 2,3-4) – Krisztus által elérhető az élő Isten örök igazsága – bárkinek!

A felhasznált irodalom:

Dr. Kurt E. Koch: Okkultes ABC (internet) – Bibel- und Schriftenmission Dr. Kurt E. Koch e.V. D-73527 Schwäbisch Gmünd

Alexander Seibel: A gyülekezet észrevétlen félrevezetése – Evangéliumi Kiadó, Bp., 1996. A könyv 12. oldalától

Szabó Barnabás: Az önvédelem titkai – a szerző és az Evangéliumi Kiadó közös kiadása; harmadik kiadás, 1996.

Daniel Dossmann: Jóga – a szabadságra vezető út? – Beszámoló egy keresésről – Evangéliumi Kiadó, Bp., 2005.

Draskóczy Gábor: Engedjem-e, hogy gyermekem önvédelmi sportot tanuljon? – Ismertető írás, 1997. márc. 11.

Markus Schäller: Fernöstliche Kampfsportarten (távolkeleti küzdősportok) – BOTSCHAFT, német evangéliumi gyülekezet folyóirata, 1993/9. szám, 12–13. oldal (Jugendseiten)