spiritualitás

Budapest – A „Tanítványként a világban” tanfolyam a Krisztus-hit megélésében és elmélyülésében nyújt segítséget a Szentírás útmutatásainak és a protestáns kegyesség lelki örökségének fényében.

Budapest – A közelmúltban jelent meg a Luther Kiadó és az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) közös gondozásában a Teológia és határok című tanulmánykötet. Videósorozatunkban a szerzők – az EHE oktatói – kerekasztal-beszélgetések során „határtalanul” vitatják meg a tanulmányaikban leírtakat.

Nem véletlenül mondta Jézus a kisgyermekekre, hogy ilyeneké a mennyek országa. Őszinteségükön és különleges gyermeki látásukon keresztül sokszor emlékeztetik a felnőtteket a legfontosabb dolgokra az életben. Sokszor rövid kis megszólalásaik felérnek egy egész prédikációval. Most egy ilyen történetet osztunk meg egy büszke apuka tolmácsolásában.

Minden bizonnyal sokan hallottunk már a világjárvánnyal fenyegető koronavírus feltételezett forrásáról: „Amikor részletesebben elkezdték tanulmányozni a vírus genetikai szekvenciáit, egyértelművé vált, hogy ez a koronavírus kígyókból származhat.” A fertőzés a kínai Vuhan város piacáról indulhatott el, ahol többek között kígyókat is árultak étkezési célra; ezek között lehetett a koronavírust hordozó példány.

Kudarc. Beégés. Elutasítás. Pofára esés. Felsülés. Bukás. Krach. Sikertelenség. Balsiker. Blama. Bukás. Csőd. Nevetségessé válás. Megszégyenülés. Vereség. A sort pedig folytathatnánk a végtelenségig. Ha azonban érzelmileg akarjuk leírni, akkor legjobban a megsemmisülés szó illik rá. Két okból is. Egyrészt inkább válnánk láthatatlanná, és nyílna meg alattunk a föld, csak ne kelljen valami nagy blamában benne maradnunk. Másfelől az emberek többségére olyan elementáris erővel hat a kudarc, hogy úgy érzik, tényleg egész valójukat megsemmisíti az, amiben elbuktak.

Amikor az éjszaka a legsötétebb, akkor van a legközelebb a hajnal.

A húszas éveinkben elkerülhetetlen azon gondolkodni: mennyire vagyunk már felnőttek és mennyire gyerekek. De azt tapasztalom, hogy az évek gyarapodása nem feltétlenül jelenti a bölcsesség növekedését is. Akkor viszont mégis mit jelent felnőni? Istennel mennyiben más ez a folyamat? És tényleg igaz, hogy ő megkönnyíti az utunkat?

Jóval a #metoo kampány előtt kezdtük el a Kötőszó blogon vallássérültekkel foglalkozó cikksorozatunkat, melyben a spirituális bántalmazás témakörét jártuk körül. Nemrég újabb olvasói levél érkezett hozzánk a témában, melynek szerzője zaklatást élt át egy keresztény közösségben egy nála jóval idősebb férfi részéről.

„Egyszer egy filozófus azt kérdezte: azért vagyunk emberek, mert a csillagokat bámuljuk, vagy azért bámuljuk a csillagokat, mert emberek vagyunk? Micsoda értelmetlen kérdés! De vajon a csillagok visszanéznek-e ránk…? Ez az igazi kérdés!” A Csillagpor című film bevezetőjében az a kérdés hangzik el, mely minden, nyári égboltot kémlelő ember fejében megfordul legalább egyszer: csak mi nézzük olyan csodálattal a csillagos égboltot vagy az égből is visszanéznek ránk? Miért olyan titokzatosak számunkra ezek a fénylő, apró pontok, miért nyűgöznek le annyira bennünket?

„Stresszesek! És mind a mindfulnesst hívják segítségül!” – állt egy népszerű gazdasági magazin online szalagcímében. Szinte nem telik el nap, hogy ne találkoznánk újabb és újabb cikkekkel, tudományos magyarázatokkal a mindfulness, azaz a tudatos jelenlét gyakorlásának pozitív hatásairól. Minek köszönheti népszerűségét? Valódi életformáló ereje van, vagy csak felkapott divathullám?