Míg mi a zöldségágyásban téptük a gyomokat, Kács Pistának vizet kellett hordani a háztájiba. A brancs tagjai segítettek neki a locsolásban, hogy mihamarabb lemehessenek fürödni a Csík-patakra. Pista igazából az egyik Sipiczki família tagja volt, ám szülei a takács házát vették meg anno, így a Kács névvel különböztették meg a többi Sipiczkitől. A temetőnél már együtt voltak. A libasor végén Tarcsai Jani és Péter bátyám fejük tetején egy fateknővel szedték a lábukat. Az amúgy disznóöléskor használt méretes edény volt a csapat hadiflottája. Bizony hadi, merthogy emberemlékezet óta folyt a harc a „szentvégiekkel”. A kenderföldeknél volt a határ. A Szilas-patak és a belétorkolló Csík-patak alsó szakaszán Balogh Misi volt a bandavezér. Nemrég örökölte meg ezt a rangot a hentes fiától, Pintér Pistától. Máris nagy fegyelmet tartva dresszúrázta a „közlegényeket”. Tán ezért lett a beceneve Drisz. A határsértések rendszeresek voltak, és ilyenkor a csatazaj elhallatszott a focipályáig. Aznap Drisz és serege a világháborúk után a falu határában talált töltényekkel és kézigránátokkal játszott. Kács Pista most nem a Vrskára vezényelte társait, mert ott sekély volt a víz, és sok volt a pióca is. Igaz, a déli oldal meredekében volt néhány vízipatkány, és azok hajkurászása is nemes harci feladat volt. Ám most a jóval messzebb lévő Stika-tóra igyekeztek, hogy a teknőflottát vízre bocsájtva megkezdhessék a vízi ütközetek gyakorlását. A nagy áradások alkalmával itt kiszélesedett patakot Nagyváradi Paliról nevezték el. Pali a szentvégi Tompa utcában lakott, de szabadúszó volt. Nem tartozott egyik bandához sem, ám mindkettőben elő-előfordult, méghozzá igen meghatározóan. Egy nagy zuhé után a felvégiekkel együtt igyekezett fürdeni. Hogy ő legyen az első, keresztülvágtatva a kukoricáson, rohanás közbe letépte magáról az ingét, és egy jól sikerült fejessel tűnt el a szürkésbarna színű, megáradt patakban. Mivel az eső telehordta iszappal a medret, Pali a tompa csobbanás után kapálózva próbált felbukkanni.  Amikor a többiek beérték, dermedten állt a derékig érő lében. A ragadós, sötét iszappakolástól úgy nézett ki, mint egy hottentotta. Ettől kezdve lett e fürdőhely és Pali neve Stika.

Az 1964-es nagy árvíz idején a sodrás kimozdította helyéből a katonai hidat és kiszélesítette a medret. Jó fejeseket lehetett ugrálni a kibillent híd korlátjáról. Mivel hamarosan helyreállították és a medret is leszűkítették, így továbbra is a Stika-tóhoz jártunk, ahol, mint rendesen, Kács Pista csapata – megunva a víziháborút, mely egymás kiborogatásában merült ki – a teknő mellett a parton szárítkozott. Ilyenkor Gádoros tanító néni két rakoncátlan fia, Géza és Endre kalandregényekből vett ötletekkel ámította a fekete klottgatyás sereget. Nagy terveket szőttek, hogy majd Driszék csapatát legyőzve, a teknővel áttörve az ellenséges patakszakaszon elérik a Szilas-patakot. Átcsorogva a Dunán már mint kalózok indulhatnak a tengerek, kincses szigetek meghódítására. Ekkor Kács Pista éreztetve, hogy mégiscsak ő a vezér, kijelentette, hogy a nagy műveletre csak kipróbált legénységgel indulhatnak el. Kiadta a parancsot: az egyik hozzon egy darab szalonnát, a másik krumplit, megint másnak halakat, s volt, kinek meg békákat kellett fogni. Az így összebográcsolt „kőlevesből” mindenkinek enni kell tűzpróba gyanánt.

A fürdésre nem alkalmas, de mélyebb patakmederben jó kapás volt, nyurga szürkészöld csíkhalak és pikkelyesek úsztak. A Cápának nevezett helyen többnyire csíkok hemzsegtek, míg az egyik éles kanyarú mederszakasz a Bálna nevet kapta a vaskosabb, ezüstösen csillogó pikkelyesekről. Legendás történetek keringtek arról, hogy kinek-kinek mekkora óriáshal vitte el a cukorspárgára szerelt gombostűből készült horgát gilisztástul. Az amúgy mindössze 8-10 centis csíkok a lúdtollból készült kapásjelzőt, de még a dugós pecákat is mélyen a víz alá rángatták, míg a pikkelyesek alig mozgatták meg az úszókákat. Egyszer húsznál is több halat sikerült kifognunk. Kis vödrünkben hemzsegő zsákmánnyal szedtük mezítlábainkat a forró aszfalton hazafelé. Nagymamánk unszolásunkra halpaprikást készített belőle. Az erőteljesen mocsárízű-bűzű, hányingerkeltő készítményt elégedettséget színlelve kanalaztuk. Akárcsak a tyúkudvarunkon csapdázott, gerlékből készült levest annak idején. Túléltük ezt is, mint azt a korholást, amelyet Édesanyánk az esti lavóros fürdés előtt zúdított ránk, miközben petróleummal átitatott ronggyal próbálta leoldani talpunkról az aszfaltról felszedett szurkot.

A piacolás és a mezőgazdasági munkák miatt a falusiak nemigen nyaraltak. Egyszer a téesz szervezett egy buszkirándulást a Balatonra. A nagytarcsai asszonyok ekkor mártották a lábukat először híres nyaraltató tavunk vizébe. Én viszont egyetlen legjobb barátom, Tóth Misi édesapja révén szinte bejártam az egész országot. Miska bácsinak ugyanis már a hatvanas évek közepe táján volt egy szép sötétkék Moszkvicsa, amelynek hátsó ülésén utazva részt vehettem a rendszeres családi kirándulásokon.

Siklós és Harkány fürdőjének meglátogatása azért is különleges volt, mert Dobai sógor, Tóth Gyuri bácsi, valamint Fényes Pali bácsi és családjaik is társultak arra a hétvégére. A siklósi vár bebarangolása után a harkányfürdői gyógyvízben kötöttünk ki. Az asszonyokat eddig csak népviseletben láttam. Fürdőruhában bőrük hófehér volt, de arcuk és a karjuk könyékig csokibarna. Öreg estig áztattuk magunkat a forró lében az augusztusi csillagos ég nyári háromszöge alatt.

A medence szélén egy póznára szerelt Orion tévékészüléken néztük a táncdalfesztivál élő adását fekete-fehérben.  Ez volt az élvezetek netovábbja. Közben néhány „táncos” lengyel sör legurult a férfiak torkán. Csikorogtak is a fékek és a kerekek, amíg elértünk és beparkoltunk vendéglátónk udvarára.

Másnap vasárnap lévén Miska bácsi szorgalmazására délelőtt templomba mentünk. Az akkoriban Mohács szórványaiban szolgáló Zászkaliczky Pál meg is volt rendülve a nagytarcsai evangélikusok példamutató kegyességén.