Bibliai mottó: Zsolt 90,1-2 és 13-17 és 1Pt 4,7-8

Egy kisgyermek arcát látom, aki a hatalmas bevásárlóközpont kasszája előtt áll és szeretné elvinni azt a szép, fehér rózsacsokrot. Kis markát kitárja és a pénztáros csak számolgatja az aprót, de nem elég. Könnybe lábadt szemével csupán ennyit mond a kisgyerek: a Jóisten megígérte, hogy a kedves virágát magával viheti. A pénztáros olvasta az árva gyermek gondolatait és újra számolta az összeget. Furcsa mód épp elég lett. Aztán a munka után otthon utánanézett a hírekben – valami azt súgta hallott már erről –, és rátalált a szörnyű tragédiára, miszerint a kisgyermek a napokban vesztette el szüleit egy gazdag, telhetetlen és hatalomittas ember hibája miatt. A család 2/3-a elveszett. Ő maradt egyedül. Ám a Jóisten gondoskodott róla és könnyes szemében a hála és a remény fénye is felcsillan, hiszen ott állhat most szülei közelében a csokorral. Igazat mondott az Úr. Gondoskodott rólam. Gondoskodott…

Ma sem találunk szavakat és igazságot a 100 évvel ezelőtti tragédiára. Kereshetjük az okokat. A külső és belső hibákat, melyből van bőven. Például. az emberi gyarlóságot és mohóságot. Az igazságot, melyből a legkisebb betű hiányzik. Lehet szubjektív és objektív módon megközelíteni ezt a történelmi tragédiát. Előbbi kapcsán utazzunk el a Tátrába vagy a Hargitára, gondoljunk Mátyásra vagy Adyra, Máraira vagy Munkácsyra. Arra, hogy nincs olyan magyar a világon, kinek ne lenne felmenői közt olyan rokon, aki ne az elszakított részeken élt volna. Szubjektív a hazaszeretet és megannyi veszteség, melyet annak élünk meg, ami Trianonhoz is vezetett. De ha objektíven szemléljük a tragédiát, akkor idézzünk jeles történészektől és nemzetközi elismerésnek örvendő államférfiaktól. A középkortól napjainkig, Bonfinitől Papp Gáborig, de említeném Kocsis Istvánt, Raffai Ernőt, Zétényi Zsoltot, dr. Varga Tibort, Drábik Istvánt, Nemeskürty Istvánt, Kiss Dénes, Jankovics Marcell, Koltai Gábort, vagy Czenthe Miklóst és dr. Kertész Botondot. De ha csak arra tekintek, hogy ma Magyarországon a lakosság 94 százaléka azt vallja, hogy Trianon igazságtalan volt, akkor mondható, hogy ez legyen a nemzeti minimum. 

Az okok kapcsán ugyanakkor nem állhatunk meg az első világháborúnál. A legkésőbbi évszám az 1490. Mi is történt ekkor? Ez az egyik legfőbb belső ok. A következő határkő 1492. Ez a másik legfőbb külső ok. Mátyás halála után a Balkántól Lengyelországig mind a mai napig ismert a mondás: „oda az igazság.” Megszűnik az Apostoli Magyar Királyság, és a pozsonyi béke után III. Frigyes német-római császár nyomására, Miksa és Ulászló már a nyugati (Habsburg) érdekek mentén uralkodik. Közben felfedezik Amerikát és felperzselik a paradicsomot, kiirtanak egy kultúrát. Az angolok szövetkeznek a hollandokkal, hogy hozzanak be afrikai négereket, mert az indiánok alkalmatlanok rabszolgának. Ennek nyomorúsága ma is tapasztalható, India és Ázsia kifosztása pedig részben köszönhető az ópiumnak. Ezt mi csak török áfiumként ismerjük. Új világrend épül.

Pedig a középkori Magyar Királyság mennyi mindent adott ennek a vén kontinensnek úgy, hogy köszönetet aligha kapott vissza. Mi védtük a töröktől őket és azt vártuk, hogy a nyugat majd megsegít, hiszen mi tápláltuk fél Európát. Cserben hagytak. (Miért is nem bízunk jobban csak magunkban?) Az ország három részre szakadt. A közepe szinte kihalt. Erdélyt tartotta Szapojai János, aki a kettős királyságot nem tudta megakadályozni, de Erdély a töröknek mégsem fizetett adót. Halála után a 150 év nyomorúságot hozott. Az új világrend következő ikonikus állomása 1789, mikor is papokat végeznek ki és a világ megismerheti az anarchiát és a terrort. A Bastille megtelik. Persze azóta is hamisítják a történelmet itt is „De a múltat végképp eltörölni” nem lehet. Aztán nem engedtünk a 48-ból, igazi „uniót” szerettünk volna Erdéllyel. Deák már 1842-ben leírja, hogy a monarchia igen veszélyes, mert Magyarország önállósága forog kockán. Aztán eltaposták igaz szabadságharcunkat. A Szent Korona 1853-ig elásva rejtőzködik. Wesselényi Miklós ekkor írja: „Veszély fenyegeti a nemzetet, olyan, amely még soha sem.” Mégis megmaradt a nemzet és megerősödik, de újabb igazságtalanság okán háborúba sodródik. 

Az első világháború előtt mennyire gazdag volt a rablott javaknak köszönhetően Európa nyugati és gyarmatosító fele. Ez a fajta igazságtalanság nem volt tartható, és így bennünket is belekényszerítettek a világégésbe, annak ellenére, hogy Ferenc Ferdinánd nem szerette a magyarokat. Persze, nem volt egységes a nemzet és jobban is figyelhettünk volna a kisebbségekre, annak ellenére is, hogy Európában akkor a legliberálisabb, és a nyelvhasználat tekintetében a legmegértőbb kisebbségi törvényünk volt. 

A nagybirtokrendszernek voltak haszonélvezői és kárvallottjai, akik egy része ezt a háború után árulással torolta meg, aztán az internacionalisták önpusztító ideológiájának köszönhetően gyengítették hazánkat, és nemzetközi szinten rossz hírünket keltették országon belülről is, ami felérne ma is hazaárulással. Linder Béla hadügyminiszter után eltávolították Bartha Albertet is, aki bebizonyította, hogy nem kell a teljes önfeladás, de kell a 250 ezer fős sereg, hiszen 1918 őszén simán visszaszorította Felvidékről az oda betörő cseheket. A háború úgy ér végett, hogy az összes magyar katona az országhatáron kívül van, aztán Károlyi leszereli őket, mert így akarták a háttérhatalmak. A világégés pedig véget érhetet volna 16-ban, aztán 17-ben, de ez nem volt elég. Ki kellett várni azt, hogy sokkal több életerős fiatal pusztuljon, és aztán az USA belépését is. 

Közben érdemes egy pillantást vetni a tótokra is. Ők korábban soha nem voltak a Felvidéken, hiszen a Balkánról és Slavóniából menekültek a török elől. A cseheket jobban utálták, mint a magyarokat, de Masarik jól keverte a lapokat, illetve jól báboztak vele a nagyhatalmak, ami a szlovák atyafiaknak is jól jött. 

Aztán 1919-ben aljas módon győzött a proletár diktatúra, és ennek köszönhetően teljesen szétzilálták az amúgy is vesztes országot. A Vörös Hadsereg és a vörössé lett „rózsa” sem tudta megállítani a románokat, akik a fővárosig nyomultak, de a fosztogatásokat és becstelen erőszakot sem volt képes felszámolni, csak a demagóg és hamis hírek erejéig, hiszen nem a hazát, hanem saját hatalmukat védték csupán. A vörös terror tombolt, melyből nyilván következett a fehér is. 

Ennek az ideológiának köszönhetően nem hívtak meg bennünket az 1919-es béketárgyalásokra, ellenben a németeket és osztrákokat igen, akik elérték, hogy Felső Szilézia és Őrvidék határait érdekük szerint módosítsák. Így Apponyi Albert vezetésével feleslegesen érveltek, 1920 januárjában: már minden eldőlt, mindent megrajzoltak, hiába tiltakoztunk, azt lesöpörték az asztalról, és így beérett a hazaáruló magyarellenesség aljas munkája. 

Egy évvel korábban lett volna rá esély Teleki Pál földrajztudóssal, későbbi miniszterelnökkel, az általa a világon először rajzolt piros színű etnikai térképpel. Akkor már nem volt ott Wilson, aki korábban irányunkban megértőbb volt, és a brit Lloyd Georg miniszterelnök is ekkor már visszavonta lojálisabb hozzáállását. Pedig korábban ő mondta a tárgyalások alkalmával: „Nem lesz béke Közép-Európában‚ ha utólag kiderül, hogy Magyarország igényei jogosak, és hogy egész magyar közösségeket úgy adtak át Csehszlovákiának és Erdélynek (Romániának) mint egy-egy marhacsordát csak azért, mert a konferencia elutasította a magyar ügy megvitatását.”

A wilsoni elvek csak a magyarokra nem vonatkoztak (népek önrendelkezése). Tudjuk, a trianoni diktátumot az emberi lét jobbik felét képviselők nem fogadták el. Népszavazást sehol nem engedélyeztek, egyedül Sopronban vívták ezt ki. Az eredményét ismerjük. 

Francesco Nitti olasz miniszterelnök 1924 szeptemberében így nyilatkozott: „Trianonban egy országot sem tettek tönkre gonoszabbul, mint Magyarországot. (…) Magyarország megcsonkítása annyira becstelen, hogy senki sem vállalja érte a felelősséget.” Nitti pedig erősen baloldali beállítottságú és antifasiszta politikus volt. 1943-ban letartóztatta a gestapó és bebörtönözte. 

Stanley Baldwin angol miniszterelnök szerint „Európa békéje a trianoni békeszerződés napján szűnt meg”. Viscount Bryce angol történész 1920 márciusában pedig azt mondta: „Az olyan elrendezés, amelyet az igazságosság elveivel ellentmondásban valósítanak meg, nem lesz tartós elrendezés”. Nem is volt tartós ez a béke, hiszen nem telt el húsz év sem és kitört a második világégés. „Minden egész eltörött, minden láng csak részben lobban, minden szerelem darabokban …” (Ady Endre: Kocsiút az éjszakában 1909.) 

1920. június 4-én minden eldőlt, pedig a történelmet nem ekkor írták. Persze területet rabolni lehet, de a történelmet talán mégsem. Ezt is bizonyítja az eltelt 100 év. A centenárium idén pünkösd és Szentháromság ünnepe közé esett. Furcsa játéka a sorsnak, hogy Tri a non (sic!) pont ezt tagadja háromszorosan is. 

XIV. Lajos – Napkirály – beteges nepotizmusa nem más, mint istentagadás. Háromszoros tagadás, azaz a Sátán, az Antikrisztus és a hamis próféták tagadása. A hármasság, a test, lélek, szellem (a felső, középső és alsó világ) tagadása, vagy a keleti misztika szerint Brahma, Visnu, Síva elvetése. Pedig nekünk magyaroknak ez a hármasság fontos, hiszen például minden Árpád-kori oklevél így kezdődik: „Egy a hármasságban, hármasság az egységben.” Országunk több mint kétharmadát elrabolták, sóbányáink 100 százalékát, ércbányáink 95 százalékát, erdeink 90 százalékát, és a sor végtelenségig folytatható. 

A határon túl rekedt több mint 5 millió magyar etnikai környezete radikálisan megváltozott. Kulturális csonkításról is beszélhetünk, hiszen a környezetükben hirtelen megnőtt az analfabéták és az iskolázatlanok aránya. Az etnikai arányok mesterséges torzítása és a betelepítések miatt a magyar anyanyelv használata egyre több nehézségbe ütközik. Pedig a csehek még ennél durvábbat is terveztek, „Azt szerették volna, hogy Csehország Szerbiával legyen határos” (Romsics Ignác). Az oláhok – mint egy vicsorító kutya a térkép tanulsága szerint – Debrecennel sem érték volna be. Rabolj sokkal többet, és ha vissza kell adni valamit, még így is marad bőven. Aztán később Kárpátalját megkaparintotta a Szovjetunió és Délvidéket Jugoszlávia, csonka országunk tulajdonképpen így önmagával lett határos. Furcsamód Olaszországnak és északon még Lengyelországnak is jutott országunkból. Barbár módon 52 magyar falut vágtak keresztbe a román határon, 76-ot a csehszlovák határon és 22-őt az osztrákon.  

Ezek ellenére Isten megtartott bennünket, pedig mennyi veszteségünk volt, terület és népesség, épített és ásványkincsek, infrastruktúra és kultúra. Számba venni is alig tudjuk. Nem is beszélve a megváltozott környezetről, mint írtam, nincs magyar a föld kerekén, kinek ne lenne családfájában, felmenői sorában olyan, aki valamelyik elcsatolt részhez ne tartozott volna. Nemzeti és geográfiai egység a Kárpát-medence, melyet 1920-ban szétszakítottak. 

Hamvas Béla szerint Trianon a magyar történelem legnagyobb tragédiája, hiszen ott gyilkolták le a Szent Korona szakrális történelmi Magyarországát. De vajon van-e szellemi bátorságunk az áldozat felelősségével szelíden szólni? Keresni és kutatni a történelemi okokat, de közben keresni önmagunkban az Isten kegyelmét is. 

A háború után Németországot megbüntették, az osztrákokat megjutalmazták, Magyarországot pedig keresztre feszítették. „Népek Krisztusa Magyarország” – amint a tatárjárás után IV. Béla mondotta, hogy egész Európa és a keresztyénség védelmező áldozata Magyarország lesz (mellesleg a tatárt simán kivertük). A déli harangszóról se feledkezzünk meg, és emlékeztessük erre a világot. Volt és van egy nemzet, amely történelmi 1100 évét nem rabolt javakból, hanem saját keresztyén kultúrájával építette és gyarapította. 1848 után Széchenyi (az egyik legnagyobb magyar) szava szállóigévé vált: „Magyarország nem volt, hanem lesz.” Aztán Trianon után ezt sokan másképp látták, de mégis felemeltetett a csonka ország. 

Pár nevet érdemes említeni: Bethlen, Teleki, Klebelsberg, Darányi, Hóman és bizony Horthy, aki próbálja a széttörtet összerakni. Ő maga soha nem utalt a királyságra, de mások ő kapcsán igen. Fia, István, aki furcsa mód repülőbalesetet szenved, ennek várományosa lehetett volna. 

Trianon és a gazdasági világválság ellenére az agrárium, az ipar, az oktatás, és az egyház erősödni, fejlődni tudott. Pedig 1920-ban emberek ezrei és családok százai laktak Budapesten vagonokban, mert akkora volt a szegénység és a lakhatási hiány. Százezrek éheztek, pedig 1920-ig Budapesten volt a világ második legnagyobb malomipari központja Minneapolis után. Hallható volt ennek a városnak a neve a hírekben. 

Érdemes azon is elgondolkodni, hogy mennyien veszik védelmükbe a tüntetőket 8000 km távolságban, és mennyien állnak ki a külhoni magyarok ügye mellett, vagy akár a székely szabadság, vagy autonómia ügye mellett. Az új világrend elvei szerint a tények meghamisítása szabállyá lett. Viszik ezen demokráciát akarva-akaratlanul, ami nem más már, mint diktatúra. Hiszen Trianon igazságából az a kis i elveszett és így a diktátum nem más, mint diktatúra. 

Néha-néha lehet szépíteni a dolgokat, amint próbálkozott vele szép gesztusával a szlovák miniszterelnök Igor Matovic, aki szerint, ami az egyik félnek öröm, a másiknak fájdalom. Igaza van, csak a kiáltványok és az internetes tetszésnyilvánítások mindenre jók, de az igazság helyreállítására pont nem. Mert Trianon pont feltette az i-re a pontot, azaz az országot bevégezni akarták. Mi mégis élünk. Amint Krisztusnak is halnia kellett, hogy az i-re feltegye a pontot, mert Ő aztán harmadnapra feltámadott és Ő valóban egylényegű az Atyával. 

Tudom, ezek már nem objektív érvek, de mi mégiscsak keresztyén alapokon gondolkodunk, keresztyén analógiát keresünk és keresztyén feltámadást remélünk. Mert bár a győzők és a rablók nyilván gyűlölik a magyarokat, de János is írja Jézus nyomán, hogy a gyűlölet nem vezet az Atyához (Jn 15,23), és nem lehet jó tanácsos. Egyet tehetünk. Őrizzük történelmünket, annak kincseit és keressük a kapcsolatokat határon túl élő testvéreinkkel, mi pl. az erdélyi és a felvidéki evangélikus gyülekezetekkel. Más lehetőség nincs. Bajainkon kisebb kezdeményezés nem segíthet. Az önfeladó, másokhoz állandóan alkalmazkodó, értékeinket nem becsülő viselkedés az új világrend gyümölcse. Ebben nincs helye népeknek és nemzeteknek, csak egy nagy masszának, ami lehet a proletár lét vagy a fogyasztói társadalom is, mindegy, csak úgy legyen ahogyan ők akarják. Éppen ezért törekszenek a kevert népességre és vallásra is, hogy sebezhetők és irányíthatók legyünk, amint történt ez 1920-ban és azt megelőzően. 

Ugyanakkor ne feledkezzünk meg a Hegyi beszéd azon gondolatáról sem, amit Jézus így mondott: „Íme, én elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé: legyetek azért okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok!” (Mt 10,16) 

A világ ma is csak a saját érdekét nézi, legyen az keleten vagy nyugaton, diktatórikus vagy gyarmatosító. Megmaradásunk záloga ma is az érdekérvényesítés. Gyászunkat és fájdalmunkat igazán csak mi ismerjük, de okosan a világ tudtára adhatjuk. De az érdekérvényesítés első lépéseként önmagunkba kell tekintenünk, arra, hogy rendezzük gondolatainkat, lelkünket az Úrral és nemzetünkkel. Nyilván soha és nem Trianonra, de ezt megelőzően értsük és érezzük meg, hogy a székely nem csupán román, és a felvidéki magyar sem csupán szlovák, a vajdasági nem csupán szerb, és a kárpátaljai nem csak ukrán. 

Ezért a nemzeti összetartozás fogalmát szeretettel és szelíden kérem, mindnyájan őrizzük meg és legyen ez közös kincsünk és közös nevezőnk! Hiszen azt is tudjuk, hogy a magyar mennyire tud küzdeni és szeretni, igazságot keresni és értéket teremteni. Ha így tudunk emlékezni a száz évvel ezelőtt történtekre és az azóta eltelet évtizedekre, akkor már nem is csak emlékezünk, de ébredni is tudunk. Ébredni a hit által, hogy Isten mégiscsak ad nekünk fehér virágcsokrot és megtartja életünket, mert nem csupán békességet keressük, de bölcsességet, hitet is, amellyel élhetünk, mert Ő gondoskodik rólunk! 

Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk! Könyörgünk nemzetünkért. Köszönjük, hogy megtartottad népünket, több mint ezeréves történelmünket. Köszönjük az utóbb eltelt 100 esztendőt is, minden megpróbáltatása és nehézsége ellenére. 

Imádkozunk a trianoni diktátum utáni mesterséges határokon túl élő testvéreinkért. Őrizd életüket, családjaikat, közösségeiket, Kárpátalján, Erdélyben és a Partiumban, Délvidéken a Vajdaságban és Szlavóniában, Őrvidéken és Felvidéken! 

Köszönjük, hogy ők is megtartották nyelvüket és kultúrájukat, gyermekeket vállaltak és neveltek, akik anyanyelven olvasnak és énekelnek, beszélnek és imádkoznak. 

Imádkozunk a most is szülőföldükön élőkért, akik hősiesen helyt állnak és őrzik a lángot. Te segítsd megmaradásukat és adj nekünk együttérző, felelős és hű szívet. 

Áldd meg egész nemzetünket a Kárpát medencében és azok életét is, akik már messzebb költöztek. Könyörgünk előrement szeretteinkért, őseinkért, kiknek annyi mindent köszönhetünk! 

Áldd meg magyarságunk minden kincsét és értékét, amely egy ezredéven át gazdagította és gyarapította minden ember életét!