DSIDA JENŐ: NAGYCSÜTÖRTÖK

Nem volt csatlakozás. Hat óra késést jeleztek,
s a fullatag sötétben hat órát üldögéltem
a kocsárdi váróteremben, nagycsütörtökön.
Testem törött volt, és nehéz a lelkem,
mint ki sötétben titkos útnak indul
végzetes földön, csillagok szavára,
sors elől szökve, mégis, szembe sorssal,
s finom ideggel érzi messziről
nyomán lopódzó ellenségeit.
Az ablakon túl mozdonyok zörögtek.
A sűrű füst, mint roppant denevérszárny
legyintett arcul.
Tompa borzalom fogott el, mély állati félelem.
Körülnéztem. Szerettem volna
néhány szót váltani jó, meghitt emberekkel,
de nyirkos éj volt, és hideg sötét volt....
Péter aludt, János aludt, Jakab aludt,
Máté aludt, és mind aludtak....
Kövér csöppek indultak homlokomról,
és végicsurogtak gyűrödt arcomon....

AZ UTOLSÓ VACSORA

A Nagyhét ünnepeinek sorában a nagycsütörtök az úrvacsora szereztetéséről szól. Az úrvacsora szentségét Jézus Krisztus a halála előtti utolsó estén szerezte (azaz alapította és rendelte el), amikor tanítványaival együtt elfogyasztotta a húsvéti bárányt. A húsvéti vacsora az egyiptomi szolgaságból való kiszabadulás emlékvacsorája volt Izrael népe számára. Bárányt fogyasztottak a vacsorán annak emlékére, hogy annak idején is a leölt bárány vére szerzett szabadulást a halálból.

Az úrvacsora szerzésével Jézus Krisztus megmutatta, hogy mi fog vele történni a keresztfán. Ahogyan a búzaszemet megőrlik és így lesz belőle kenyér, a szőlőszemet összepréselik és így lesz belőle bor, Jézus teste is megtöretik, vére pedig kiontatik. Ő tehát az „Isten Báránya”, aki elveszi a világ bűneit. Így lép az Ószövetség vacsorája helyébe az Úr vacsorája.

Jézus lett a mi húsvéti bárányunk. A bárány vére óvta meg a zsidó elsőszülötteket az öldöklő angyaltól. Krisztus vére áldozati vér, amely megszabadít a bűntől, a halál rabságából. Ez az Újszövetséget megpecsételő vérszerződés: az emberiség nevében Jézus Krisztus mutatta be az engesztelő áldozatot az Atyának.

Jézus megparancsolta tanítványainak, hogy együtt úrvacsorázzanak az ő emlékezetére, vagyis hogy újra és újra ismételjék meg azt, amit ő tett: osszák ki egymás között és vegyék magukhoz a kenyeret és a bort. Jézus rendelésére ünnepli tehát az egyház az úrvacsorát.

Jézus itt az Utolsó vacsorán elővételezte kereszthalálát: Jézus kezébe vette önmagát és megtörte, majd kiosztotta a tanítványoknak.

„Ez az én testem... Ez a pohár az újszövetség az én véremben...”

„Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”

Jézus meghalt, megtöretett mint a kenyér, hogy szétoszthassa önmagát. Testével és vérével új életre segíti az éhezőket. Krisztus bennünk akar föltámadni. A búzaszem halála kell az új terméshez. Az ó-embernek meg kell halnia, hogy megújulhasson életünk.

„Valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljön.” (1Kor 11,26) – írja Pál apostol. Ezért emlékezünk meg ilyenkor a szenvedő Jézusról, ám hirdetjük egyben halálát és feltámadását is.

LÁBMOSÁS

Az utolsó vacsorán Jézus megmosta tanítványai lábát és ebben a jelképes cselekedetben Jézus szeretetének legnagyobb jelét adja. Az úr mossa meg a szolgák lábát.

Spanyolországban a gall rítusú mozarab liturgiában már a VI. században megtaláljuk a lábmosás szertartását, ami a római rítus elterjedésének hatására eltűnt, de a monostorokban tovább élt, ahol gyakran végezték a lábmosás szolgálatát a vendégeken, szegényeken, betegeken és szerzetes-testvéreken. Végül Rómában a XII. század óta ezen a napon újra a liturgia részévé vált. Az evangélikus egyházban ezt a gyakorlatot nem folytatják.

TUSAKODÁS ÉS ELFOGATÁS

Az utolsó vacsora után Jézus a Gecsemáné kertbe ment, ahol imádkozással töltötte az időt, míg a tanítványai aludtak. Aztán katonák jöttek és elfogták őt. A tanítványok szétszéledtek. Ezzel kezdetét vette útja a Golgota felé, a szenvedéseken át. Innentől fogva az egyház gyászol és Jézus szenvedésére emlékezik, egészen húsvétig.