Nagytarcsán a szüret a rokonok, barátok segítségével zajlott. A ládába a szép szőlőlevelekre tett termés javából jutott a papnak, tanítóknak, és az orvosnak.

A gazdák a csőszt se hagyták ki, aki egész évben vigyázta szőlőjüket. A mustot kis hordókba öntötték.

Nagytarcsán a legszebb szőlőfürtöket „Ratolec”-re tették, melynek helye ott volt a szüreti bálon a bíró asztalán. Szüreti bálra bírót általában a fiatal házasok közül választottak, minden évben mást. A bíró a felvonuláson lőcsös kocsin utazott, melyet betyárnak öltözött kék vagy fekete ruhás legények kísértek, a betyárleányok is általában a saját lovaikon mentek.

A lovas kocsikat szőlővel és krepp-papírszalagokkal díszítették fel, a kocsin ülők vígan daloltak, énekeltek. A kisbíró kidoboltatta és hívogatta a bálba a vendégeket.

A bálba az asszonyok is mentek, végigtáncolhatták a falut. Már hetekkel előtte nagy volt a készülődés: ráncolták, szalagozták a ruháikat sokszor egész éjjel varrta a család a masnikat és a díszeket. Díszített ruháikat a lányok, asszonyok titokban tartották, egymásnak sem mutatták meg a bál napjáig.

A legények, a férfiak intézték a kölcsönzést, és ők is fizették. A bíró udvarán volt az első tánc, aki saját költségén megvendégelte a táncosokat. A menetet a Vasutas rezesbanda kísérte, maglódi fúvósokkal és Kistarcsa-Nagytarcsa vegyes zenekarával. A bálra felállított sátrakat egy sor fehér, egy sor színes szőlővel díszítették. A „szőlőlopás” megengedett volt, akiket rajtakaptak bírságot fizetettek, mely a zenészek bérét fedezte.