A jegypénztárnál (kivételesen nem működik) egyelőre néhány tucatnyian állnak. Ekkor hasraütés-szerűen Izsó Lajos Hunort, a BEG 9/D osztályának egyik tanulóját szólítom le.
Mit tudsz 1956, ma már ikonikussá vált alakjáról, Mansfeld Péterről?
Pusztán annyit, hogy még kiskorúként keveredett bele ebbe az úgymond forradalmi fellángolásba; majd bebörtönözték, s amint betöltötte a 18. életévét, azon nyomban a bíróság elé állították és kivégezték.
Ha most, 2015-ben kitörne egy hasonló kaliberű forradalom, majd kitermelné a saját Mansfeld Péterét, szerinted ugyanilyen szigorúan büntetné a regnáló hatalom?
Véleményem szerint egy ilyen mértékű forradalmat a mostani kormány ellen nem lenne jogos kirobbantani. Ráadásul már nincs is kivégzés.
Közben kígyózik – most már mondhatom – a diáktömeg a vetítőterembe. Sodródok én is az árral, (noha, sokszor szemben) és hirtelelen egy jó félház előtt találom magam. Majdan odafordulok segélykérőn a közel 100 gyerekhez, hogy vajh lenne, aki mesélne nekem három ártatlan mondatot a mozi címszereplőjéről? Mire egy srác azt feleli, nem is tudja ki az. Google királynő, kisfiam, mondanám neki, de nem mondom, inkább én is együtt vihogok velük. (persze inkább a szégyenlősség, mint a tudatlanság dominál a skacoknál)
Ekkor Szathmári Dominik 10/F-es nebuló (csak azért használom ezt a rendkívüli szót, mert Domit ismerem vagy 16 éve) megmenti a hazát, és bátran farkasszemet néz a diktafonom mikrofonjával.
Mi lenne, ha 2015-ben, egy '56-oshoz hasonlatos forradalom törne ki? (csak kötöm az ebet a karóhoz)
Nem lenne, mert ma az ötvenes évek diktatúrájához képest az ember nyugodtan kinyilváníthatja a saját gondolatait. Míg akkoriban a lehetőségek le voltak korlátozva.
Például?
Az emberek nem utazhattak nyugatra; de a művészetben is szűk volt a tér.
Ezzel szemben izmos volt a földalatti kultúra.
Ilyenkor az mindig megerősödik, és izgalmas dolgok történnek.
Akkor azt kérdem, hogy ma milyen társadalmi tényező válthatna ki egy revolúciót?
A menekülthelyzet most eléggé érdekes volt.
Történetesen, ha egy radikális csoportnál betelik a hócipő, akkor talán lerepülne a sípoló kukta fedele?
Talán elég lenne az is, ha mondjuk, az emberek otthonába betörnek, és akkor a nép a saját bőrén tapasztalja meg az ellehetetlenülés-érzést. Hiszen az 1956-os forradalomban is közembereket sújtotta a nihil, és nem is Rákosi lázadt fel.
Közben minden hely elkelt. Mi több, sokan már állnak is. Ekkor kapok egy fülest, hogy Szilágyi Andor a kávézóban beszélget a csabai barátaival. Némileg orcátlanul, két süti falat között alkalmatlankodok. Nem zavarok. Pillanatok alatt letegeződünk.
A rendező mennyire azonosul a főhőssel?
Az én életem, hogy mondjam csak... az ilyen típusú fiúk közt telt el.
Azt tudom, hogy te '55-ös vagy.
Igen. Amióta az eszemet tudom, nekem már gyerekként szent volt 1956. Október 23-án mindig megemlékeztünk a forradalom áldozatairól – elsősorban a hatvanas évek elején a családommal.
A kertek alatt, gondolom.
Nyilván. Majd a gimnázium után már baráti társaságban; és olyankor gyertyát tettünk ki az ablakba, és elsoroltuk az áldozatok neveit. De érdekes, hogy ebben a névsorban Mansfeld Péter nem volt benne.
Miért?
Azért, mert én nem tudtam a nevét. Hallottam egy fiúról, de azt hittem, hogy ez csak egy legenda. Később, 1989-ben írtam is egy könyvet Világtalan szemtanú címmel – pontosan erről a fiúról, aki egy közösségben egyedül ápolja e forradalom emlékét, és folyton azt mondogatja, hogy úgyis újra indul minden... De nem tudtam a srác nevét.
Majd amikor már a nyomdában volt a kötet, egy ismerősöm felhívott, hogy itt van egy nyomdász, aki beszélni szeretne velem. Azt követően felkerestem az öreg mestert, aki azt kérdezte, „ez a Mansfeld Péter története?". Mire hirtelenjében nem tudtam neki semmit mondani. Ekkor hosszan nézett rám, hogy most provokálom, vagy csupáncsak hülye vagyok? Miközben senki sem tudott semmit Mansfeldről, csak az öreg. Még az utolsó pillanatban rátettük az első oldalra, hogy In Memoriam Mansfeld Péter.
Mikor derült ki a nagynyilvánosság számára, hogy valóban létezett ez a fiatalember?
Nekem akkor, a köztudat számára a kilencvenes évek elején. Az azonban érdekes, a sírhantok felnyitásakor rögtön az elsők közt volt ő is.