A kiadó részéről Kuzmányi István, a Magyar Kurír és az Új Ember főszerkesztője egy személyes élményét megosztva köszöntötte a résztvevőket. Libanonban járva mesélte neki egy szerzetesi elöljáró, hogy miután leégett náluk a cédrusok erdeje, szerették volna újratelepíteni. Két különböző véleményt fogalmaztak meg erről a növendékek: egy részük úgy gondolta, mivel úgyis sok idő kell ahhoz, hogy egy cédrusfa felnőjön, ráérnek még erre, mások szerint viszont pont emiatt kell sürgősen hozzálátni a munkának. Az ökumenikus párbeszéd is valahogy így jelenik meg előttünk: van, aki szerint nem kell igyekeznünk, mások – így a könyv írója, illetve a fordítója, Görföl Tibor szerint is – nincs vesztegetni való időnk, az egységtörekvés mindnyájunk számára sürgető feladat.

Lukács László piarista szerzetes, a Vigilia folyóirat főszerkesztője a kötetet bemutatva emlékeztetett arra, hogy ez a könyv Lutherről, és nem a reformációról szól. Ugyanakkor illeszkedik azon kiadványok közé, melyek a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulóján a mai kor szempontjai szerint értékelik, értelmezik Luther tevékenységét.

A szerző monografikus igénnyel ad tárgyilagos áttekintést a reformáció kezdetéről. A könyv két részből áll: egy történeti és egy teoretikus nagy fejezetből. Neuner az ötszáz év értékelését a lutheri örökség évfordulóihoz köti: az 1617 körüli esztendőkben a pápa mint Antikrisztus jelenik meg; 1717-et a pietizmus vitája jellemzi; 1817-ben III. Frigyes Vilmos porosz király kimondja a lutheránus és a kálvinista egyház egyesítését; 1917 körül pedig Luthert német nemzeti hősként ünneplik. A 20. század második felét viszont már a közeledési folyamat felgyorsulása jellemzi. Ennek fontos lépése volt a II. vatikáni zsinat szemléletváltása, illetve a Katolikus Egyház és a Lutheránus Világszövetség 1999-ben kiadott, megigazulásról szóló közös nyilatkozata.

A teoretikus fejezet azokat a kérdéseket veszi sorra, melyekről napjainkban gondolkodnak az ökumenével foglalkozó teológusok. A sola Scriptura (egyedül a Szentírás) elve, a szentek tisztelete mellett a mise áldozati jellege, a successio apostolica (apostoli utódlás az Egyházban) és a pápai primátus jelent ma megoldandó problémát.

Fabiny Tamás püspök szerint Luther Márton tevékenységét jelentősen meghatározta a wittenbergi egyetemi közeg. Itt tanított Philipp Melanchthon is, aki tulajdonképpen rendszerezte Luther felvetéseit. A látszat ellenére ő nem állt a szakadás mellett, akár még a pápa főségét is elfogadta volna, csak nem isteni, hanem emberi jogon. A püspök a mai gondolkodók közül kiemelte Walter Kasper bíboros teológust, akinek Lutherről szóló könyvét már magyarul is olvashatjuk a Vigilia Kiadó jóvoltából.

Wittenbergben áll egy hatalmas Luther-szobor, nemrég pedig a reformáció jubileumához kapcsolódva ötszáz kis méretű Luther-szobrocskát helyeztek el a városban. Nekünk azonban nem óriásként vagy törpeként kell a reformátorra tekintenünk, hanem valós nagyságában, úgy, ahogyan azt Neuner könyve is teszi. Ez a kötet Luther fontos tézisei – a megigazulás, a kereszt és a szabadság – köré épül. Fabiny Tamás püspök arra is kitért, hogy az evangélikusoknak nem szabad büszkének lenniük arra, hogy elszakadtak a katolikusoktól, sokkal inkább a szakadás feletti fájdalommal kellene visszatekinteniük a történtekre. Ezért az evangélikusok nem ünneplik a reformáció kezdetét, hanem megemlékeznek róla. Ennek a megemlékezésnek pedig globálisnak és ökumenikusnak kell lennie.

Görföl Tibor, a könyv fordítója arra hívta fel a figyelmet, hogy a kötetből nagyon világos képet nyerhetünk Luther életéről, tevékenységéről és hatástörténetéről. A szerző müncheni kollégája volt Wolfhart Pannenberg, aki evangélikusként vette kritika alá Luther személyét – Neuner az ő munkásságára is támaszkodott. Eltökélten koncentrált a témára, több helyen tett bátor, provokatív megállapításokat úgy, hogy közben nem tévesztette szem elől a hivatalos álláspontot sem. Neuner Heinrich Fries tanítványa volt, aki Karl Rahnerrel együtt tett javaslatot az egyházak egységének megvalósítására. A két katolikus teológus azt szorgalmazta, hogy a különféle felekezetek úgy fogadják el egymás álláspontját, hogy közben önmagukra nem tartanák azokat kötelezőnek. Görföl Tibor végül arra is rámutatott: a tisztelet egyik legmagasabb szintű megvalósítása, ha merünk vitatkozni egymással. Neuner könyve pedig a keresztény vitakultúrának is jó példája lehet.