‚‚Ma sokkal nehezebb az embereknek megtalálni azt, honnan jönnek, és hova tartanak. Ha valakinek nincsenek erős gyökerei, sokkal könnyebben szétesik” – hangsúlyozza Biczó Balázs felügyelő, aki tősgyökeres soproni, az 1600- as évekig tudja visszavezetni családja eredetét. Szerinte egy ilyen hosszú és gazdag múlttal bíró egyházközség sokat tud adni ilyen téren is. Csak azt kell megtalálni, hogyan vigyük közel ezt a történelmi örökséget az emberekhez.

Magyarországon a soproni gyülekezet a legrégebbi evangélikus közösség, a korai reformációs központok egyike. Nem véletlen, hogy a város elnyerte a reformáció európai városa címet. Feljegyezték, hogy 1524-ben már a lutheri tanokat tartalmazó, eretneknek nyilvánított könyveket égettek a főtéren, de ez sem tudta megállítani a reformáció terjedését a városban. „Luther egy szerethető és szerető Istent adott vissza az embereknek, nem egy üldöző és terrorizáló hatalmasságot” – foglalja össze Biczó Balázs a reformáció üzenetét saját szavaival. – Ez hatalmas nagy váltás volt. Visszahozta és közel hozta az emberekhez Istent. Nem tartanánk itt, ha ez nem történt volna meg. Sopron nem lenne Sopron, és az emberiség sem itt tartana, ha nem történt volna meg” – véli az egyházközség nem lelkészi vezetője. Alapítási évének az 1565. esztendőt tekinti az egyházközség. Ekkor történt, hogy egy Gerengel Simon nevű lelkész érkezett a városba, hogy meglátogassa feleségének a rokonait. A városi tanács felkérte, hogy tartson istentiszteletet az akkoriban az evangélikusok által is használt Szent Mihály-templomban. Az alkalom végeztével pedig rögtön meghívták, hogy szolgáljon közöttük. Ő azután haláláig Sopronban munkálkodott: kátét, ágendát adott ki, énekeskönyvet szerkesztett, és megszervezte az evangélikus egyházközséget.

A gyülekezetben büszkék arra, hogy a reformáció milyen korán megjelent Sopronban, és arra is, hogy azóta gyakorlatilag megszakítatlanul működik a közösség. A jelenlegi létszámot tekintve a nyilvántartásukban mintegy négyezer fő szerepel. Az aktív tagok száma ennél azért kevesebb, viszont jóval szélesebb az ismertségük a városban.

Nyitottan a városra

Az evangélikus templom a város szívében, a történelmi belvárosban áll. Mögötte van az a nemrég felújított, több mint százéves épület, amely jelenleg a gyülekezet központjául szolgál. Itt mindig nagy a nyüzsgés. A gyülekezeti tagok belakták a kétszintes házat. Belépve életteli kép fogad: a fogasokon kabátok lógnak, a lépcsőn gyerekek rohangálnak fel-le.

Az épület emeletén van a lelkészi hivatal és a különböző gyülekezeti helyiségek, ahol hittanórákat, bibliaórákat, de kulturális rendezvényeket is tartanak, a földszinten pedig a gyülekezet múltjának dokumentumait és tárgyi emlékeit őrzik.

„Minden közösségnek ismernie kell a múltját, hiszen a múltnak az ismeretében tudjuk aztán majd a jövőnket építeni. Különösen akkor, ha egy nagyon régi hagyományokkal rendelkező, tárgyi, szellemi emlékekben is nagyon gazdag gyülekezetről van szó. Ennek ismerete nélkül nem lehet valaki teljes értékű tagja a mai egyházközségnek” – véli dr. Krisch András, a levéltár vezetője.

Az archívum mintegy háromszáz iratfolyóméternyi anyagot rejt. Mellette található a körülbelül hétezer kötetet őrző műemlék könyvtár. A múzeum számára kialakított térben 2015 októberében nyílt meg a gyülekezettörténeti kiállítás. Ez két egységből épül fel. Az első részben egy két világháború közötti evangélikus lelkészlakás enteriőrjét mutatják be, a nagyobbik teremben az egyházközség történetét ismerheti meg a látogató a legértékesebb tárgyakon, könyveken, illetve a lelkészeket ábrázoló portrésorozaton keresztül.

Krisch András szerint az egész gyülekezeti ház az összetartozás tudatát erősíti a közösségben. „Aki belép ebbe az épületbe, az egész földszinten, ahol a gyűjtemények kaptak helyet, a múltunkkal szembesülhet: megnézheti a múzeumunkat, bejöhet a könyvtárunkba, levéltárunkba; megnézheti, milyen kincseket gyűjtöttek össze elődeink az elmúlt több mint négyszázötven évben. Mondhatjuk, hogy a történelmen keresztül vezet a lelkészi hivatalba az út.”

Kétnyelvű közösség

„A kétnyelvűség nagy kincs […]. A jövőre tekintve a gyülekezet szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy használják ki, segítsék elő vagy újra fedezzék föl ezt a kincset” – áll a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület gyülekezeteinek történetéről 2011-ben kiadott kötetben. A soproni gyülekezet kezdettől fogva német nyelvű volt. A történelem viharai megtépázták a közösséget. A legnagyobb csapást az 1946-ban történt kitelepítések jelentették, ma is létezik azonban egy erős német gyülekezeti mag. Vannak történetek arról, hogy a kitelepítettek között voltak olyanok, akik ahogy lehetett, Németországból visszaköltöztek a határ túloldalára, Ausztriába, hogy legalább a soproni templom tornyát láthassák. Aztán az erősen őrzött határon, ahogy lehetett, hazaszöktek. A házat, amelyet elvettek tőlük, évtizedek megfeszített munkájával visszavásárolták. Mert nekik fontos ez a város, az a ház, amely egykor az őseiké volt. Büszkék rá, hogy most ugyanott élhetnek, még ha hatalmas áldozatok árán is. Dr. Farsangné Bérci Márta, a német gyülekezetrész gondnoka szerint a Sopronban élő németekre nagyon jellemző, hogy ragaszkodnak a tradíciókhoz. „Megtartottuk a hitünket viharokon keresztül. És ennek része az is, hogy abban a padban ülök, ahol az ómama vagy az ópapa ült. Ez olyan kötődést, pluszenergiát ad, amiről az ember nem szívesen mond le.” 

A német közösség azonban nem alkot külön gyülekezetet, hanem szervesen beleilleszkedik a nagyobb egészbe. 1993 óta folyamatosan a bajor egyház által kiküldött német lelkészek szolgálnak közöttük. Jelenleg Holger Manke látja el ezt a feladatot. A német nyelvű gyermekkör (Kindergruppe) vonzotta egykor a gyülekezetbe a soproni evangélikus családba született Hirschler Annát is; jelenleg az evangélikus líceum diákja. Általános iskolásként egyik barátnője hívta a gyerekcsoportba. Két éve már segítőként vesz rész az alkalmak szervezésében. A nyári gyerektáborokban (Kinderbibelwoche) is vállal feladatokat. Tagja a kétnyelvű ifjúsági körnek is. Szeret idetartozni, jó a közösség. Kötődnek egymáshoz, baráti kapcsolatok születnek. Megszólítani az embereket Sokféle kisközösség létezik a gyülekezetben. A hétközi alkalmaknak a gyülekezeti központ jó teret ad. Mátis Tamás gyülekezeti tag a lehetőségek közül a kötetlen együttléteket emeli ki. Szerinte mindenki megtalálhatja a helyét a gyülekezetben, bár néha meg kell küzdeni a beilleszkedésért. „Úgy gondolom, ha van indíttatása az embernek arra, hogy megismerkedjen a Bibliával, vagy elinduljon a keresztyén úton, majdnem biztos, hogy itt a gyülekezeten belül megtalálja azt az alkalmat, amelyre szívesen eljár. Talál magának programot a megszokott istentiszteleteken kívül is” – fogalmaz.

Az egyházközségben három (két magyar és egy német) lelkész szolgál együtt. Ez a felállás egészen különleges, egyházunkban nincs még egy ilyen. A Bajor Evangélikus Egyház által kiküldött Holger Manke mellett Pelikán András és Tóth Károly lelkész is folyamatosan keresi az emberek élethelyzetének megfelelő közösségi formákat.

Sokak felé jó kapcsolópontot jelenthet a gyermek-istentisztelet, az az alkalom, ahol a legtöbb generáció van egyszerre jelen. A gyülekezet óvodáján és általános iskoláján keresztül is meg lehet szólítani a családokat. Persze mindez nem működne önkéntesek nélkül. Vannak gyülekezeti tagok, akik heti sok órát áldoznak az idejükből azért, hogy működjön egy-egy kisközösség és a gyülekezet egésze. Többen komoly anyagi áldozatokat is hoznak. Mindezen túl a szociális érzékenység formái is megjelennek a gyülekezeti életben – függetlenül bármiféle intézménytől, normatívától, státuszoktól, teljesen önkéntes módon. Az egyházközség által fenntartott szeretetház mellett létezik egy látogatócsoport. A tagjai nagyon komoly erőt fordítanak arra, hogy az idős embereket végiglátogassák, és számon tartsák őket. A barkácskörnek szívügye, hogy évente többször megszervezzék a jótékonysági ruhavásárt, amelynek keretében rászoruló emberek olcsón jó minőségű ruhadarabokat tudnak venni maguknak.

Hagyomány: a megújulás

A gazdag tradíció lehet előny, de hátrány is, mert kiüresedhet – véli Tóth Károly igazgató lelkész. Ám azt is hozzáteszi: a reformáció, a megtérés tradíciójának éppen a megújulás a lényege. „Nem arról van szó, hogy ötleteljünk, és találjunk ki valami újat, hanem arról: rászorulunk arra, hogy az Úristen megreformáljon bennünket, hogy ne a magunk erejéből próbáljunk boldogulni” – fogalmaz. Szerinte a soproni egyházközség egész története és a jelene is arról tanúskodik, hogy az itt élők fontossági sorrendjében mindig Isten ügye állt az első helyen. „Mindannál, ami körülöttünk történik, amibe belehajszolnak bennünket, fontosabb a kapcsolat Istennel, fontosabb, hogy vele közösségben éljünk. Ez a belső tartalom gyakran a következő nemzedéknél is megvan, vagy az újonnan csatlakozóknál megjelenik” – foglalja össze az identitásuk lényegét Tóth Károly.

Ezt a hozzáállást és a közösség egész történetét jól kifejezi a 16–17. század fordulóján élt soproni evangélikus polgármester, Lackner Kristóf jelmondata: „Mergitur, non submergitur” – „Alámerül, de el nem sülylyed.” Az igazgató lelkész hozzáteszi még, hogy a soproniak másik jellemzője a nehézségek ellenére is vállalt áldozatkészség. Hiába vették el korábban a templomokat, telepítették ki a gyülekezet tagjainak nagy részét, hurcoltak meg lelkészeket, voltak konfliktusok, meghasonlások, mindennek ellenére sokan áldozatosan kitartanak Isten ügye, a közösség mellett.

Célok, tervek, álmok

Tóth Károly álma egy felmenő rendszer kialakítása, amelybe a gyermek-istentiszteleten keresztül belépő érdeklődők fokozatosan belenőhetnek. A lelkészeknek és önkéntes segítőiknek a gyermek korosztály felé már sikerült megtalálniuk az utakat, módokat; szeretnék a középiskolás, egyetemista diákságot is hasonló arányban megszólítani. Az igazgató lelkész azonban azt is hangsúlyozza: a megálmodott, jövőbeli soproni gyülekezeti életnek a középpontjában mindenképpen az istentiszteletnek kell maradnia. Viszont ezt csak akkor lehet megvalósítani, ha sokféle kisközösség támogatja.

„Gyönyörű jövő látszik kibontakozni. Az az álmom, hogy ez a kezdetben nagyon biztató kép ki tudjon terebélyesedni az idősebb generációknál is egy aktívabb közösségi élet felé” – zárja beszélgetésünket Tóth Károly, a soproni evangélikus gyülekezet igazgató lelkésze.

Gyülekezettörténet évszámokban

• • 1524 a reformáció első jelei Sopronban – könyvégetés a főtéren
• • 1557 az első evangélikus iskola létrejötte (a mai líceum elődje)
• • 1565 a gyülekezet megszervezése, Gerengel Simon lelkész meghívása
• • 1674 templomok, iskolák elvétele; az evangélikusok az Eggenberg-ház udvarán továbbra is tarthatnak istentiszteletet
• • 1784 felépül a mai templom
• • 1862—1863 toronnyal bővül
• • 19. század egyesületek, iskolák, intézmények jönnek létre
• • 1922, 1926 pótolják az első világháborúban elvitt harangokat
• • 1946 a németek kitelepítése következtében több ezerrel csökken a gyülekezet lélekszáma
• • 1991 újra egyházi fenntartásba kerül a Berzsenyi Dániel Gimnázium (Líceum)
• • 1993 a Bajor Evangélikus Egyház német lelkészt küld Sopronba
• • 1996 bővül az egyházi oktatás: az Eötvös József Evangélikus Egészségügyi Szakközépiskola és Gimnázium és a Hunyadi János Általános Iskola evangélikus egyházi fenntartásba kerül
• • 2002–2006 felépül a Fabricius Endre Evangélikus Szeretetotthon
• • 2006 a Hunyadi János Általános Iskola óvodával bővül

A reformációi emlékévben tervezett programok

• • 2017. február 4-én Sopronba érkezik a Németországból induló, a reformáció történetét bemutató kamion

• • 2017 májusában gyülekezeti napot terveznek, amely kifejezetten a helyi közösségnek szól

• • 2017 októberében egyháztörténeti tudományos konferenciát rendeznek, amely az emlékezés mellett a reformáció történelmi örökségének számbavételét szolgálja
   

A cikk az Evangélikus Élet magazin 81. évfolyam, 45. számában jelent meg, 2016. november 13-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.