„Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítélem a Krisztusért. Sőt, most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam, szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem. Hogy kitűnjék rólam őáltala: nincsen saját igazságom a törvény alapján, hanem a Krisztusba vetett hit által van igazságom Istentől, a hit alapján, hogy megismerjem őt és feltámadása erejét, valamint a szenvedéseiben való részesedést, hasonlóvá lévén az ő halálához, hogy valamiképpen eljussak a halottak közül való feltámadásra. Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már a célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott a Krisztus Jézus. Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért.” (Fil 3,7-14)
A sportok között rendkívül nagy népszerűségnek örvend manapság a futás. Ahány ember, annyi futási szokás létezik: valaki a rövid távot részesíti előnyben, míg más rögtön a maratont tűzi ki célul maga elé. Van, aki egyedül szeret futni, másokra pedig ösztönző erővel hatnak a lelkes társak. A sportolóknak nemcsak az időpont kijelölésében, hanem a helyszín kiválasztásában is szabadságuk van.
Tavaly májusig nem is gondoltam volna, hogy ökumenikus lehetőségek rejlenek a futásban… A Run for unity, azaz Fuss az egységért című kezdeményezés keretében katolikus és evangélikus fiatalok egy egész hétvégét tölthettek együtt Sopronban. Az igei alkalmak, városismereti vetélkedő mellett a hétvége fénypontja a 21 km-es futóverseny volt: a versenyzők Ausztriában, Eisenstadtban álltak a startvonalhoz és Sopronba érkeztek meg. Amikor az egyik résztvevőt megkérdeztem, készül-e már lélekben a megmérettetésre, a következő választ kaptam: „Nem a verseny a lényeg, hanem az, hogy együtt lehetünk. Futás közben át fogjuk lépni a határt, de tulajdonképpen a hétvége alatt ezt már megtettük: imádságban és ének közben eltűntek a felekezeti határok!” A hétvége során a futás spirituális dimenzióiba is bepillantást nyerhettem, amikor az egyik szervező elmondta: futás közben imádkozni is lehet. Tapasztalata szerint, mozgás közben a test mellett a lélek is felfrissül: sokkal könnyebb elengedni mindazt, ami terhel, és a célt látva az is világossá válik, hogy kit vagy milyen ügyet kell imádságban hordozni.
Ha megkérdezném a testvéreket, hogy találunk-e sportolókat a bibliai alakok között, valószínűleg furcsának találnák a kérdést. Első hallásra többségük talán azt felelné, hogy a Bibliának és a sportnak nem túl sok köze van egymáshoz. Pedig megközelíthetjük ezt a kérdést más oldalról is: egy sportoló elszánt. Kitartó. Van kitűzött célja, amiért minden tőle telhetőt megtesz. És van egy remek mentora is, aki segít neki ebben. Nekem ezekről a tulajdonságokról, kedves testvérek, Pál apostol jut eszembe!
Gondoljunk csak az ApCsel 9,1-19 igeszakaszra, melyben Pál idejét és energiáját nem sajnálva, „fenyegetéstől és öldökléstől lihegve” fogott hozzá a keresztények üldözéséhez. Fáradhatatlan, nyughatatlan lélek volt. Igazi sportszellem. Azon a nevezetes napon, a damaszkuszi úton is éppen mozgásban volt. Krisztus ezt az eltökéltséget és kitartást, már mondhatni megszállottságot állította az Ő szent ügyének szolgálatába aznap. „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl” – mondta neki. Egy pillanat alatt kizökkentette lendületéből, megállásra kényszerítette, hogy aztán újra elindulhasson, de immár az Ő útján. Isten Fia egy életre megragadta Pált, aki ettől a pillanattól kezdve két szakaszt tudott megkülönböztetni az életében: a Krisztus előtti és Krisztus utáni életét.
Ev. Luth. Church in Hungary
Facebook
Twitter
Youtube
Google+
Instagram