Ján(os) Kollár költő, a cseh és a szlovák irodalom klasszikus alakja, a szláv testvériség eszméjének hirdetője 1819-től harminc éven keresztül szolgált lelkészként az V. kerületi, Deák téri evangélikus templomban. Ő készítette fel az első úrvacsora előtti konfirmációra Petrovicsné, a szlovák Hrúz Mária tízéves fiát is – aki később Petőfi Sándor néven a legnagyobb magyar forradalmi költő lett.
Ján Palárik költő és drámaíró – akit rebellis magatartása miatt büntetésként helyeztek át 1852-ben Selmecbányáról a német nyelvű terézvárosi Szt. Teréz-plébániára – kilencévi pesti tartózkodása idején írta meg legmaradandóbb drámáit.
A fenti felsorolásból is kitűnik, hogy sok egyházi személy – evangélikus és katolikus – gondoskodott a Budapesten élő szlovákok anyanyelvű lelki gondozásáról, többük nevét emléktábla őrzi egykori templomuk falán. A legismertebb talán Ján Kolláré a Deák téri metróállomásnál. További emléktáblákat találhatunk a józsefvárosi Horváth Mihály téren, illetve a tér környéki utcákban. Ezzel kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy a Horváth Mihály térből kiinduló Tavaszmező utcát hajdanán Szlovák utcának nevezték, ami egykori lakóira utal. (A korabeli Budapesten legnagyobb számban a Józsefvárosban éltek szlovákok. Molnár Ferenc Pál utcai fiúk című, a nyolcadik kerületben játszódó regényének is egy szlovák vezetéknevű gyerek – Nemecsek – a főszereplője, és az egyik mellékalak, Janó is tót volt...)
A volt Kerepesi, ma Rákóczi út józsefvárosi szakaszán építették fel a kiegyezés után templomukat és az azt körülvevő Luther-házakat a szlovák evangélikusok. Mára elfogytak az egykor népes gyülekezet hívei, a templom az enyészeté lett.