A „magyar Szapphó”-nak is nevezett Dukai Takách Judit (1795–1836) számára nem adatott hosszú élet, alig múlt negyvenéves, amikor meghalt, mégis jelentős irodalmi munkásságot hagyott ránk. (Életrajzának néhány kevésbé ismert részletéről az Evangélikus Élet magazin 2017. január 22-i számában Dukától Sopronig, Soprontól Dukáig címmel számolt be V. Molnár Zoltán.)

X

Jósika Miklósné Podmaniczky Júlia – vagy egyszerűbben Jósika Júlia – (1822–1893) a főnemességet képviseli példáink között. Bárói családba született, apja, Podmaniczky Károly bányatanácsos volt, bátyja a „Budapest vőlegényeként” emlegetett Podmaniczky Frigyes. A kellő műveltséggel járó neveltetést tehát nem kellett nélkülöznie, férjhezmenetele pedig szintén illett társadalmi rangjához: báró Jósika Miklóssal kötött házasságot, aki maga is foglalkozott irodalommal, a romantikus magyar regény egyik első művelője volt. Mivel politizált is, 1848–1849 után – a forradalom és szabadságharc melletti kiállásáért – külföldre kényszerült, hiszen idehaza halálra ítélték, sőt jelképesen fel is akasztották.

Júlia követte a férjét a száműzetésbe. Ezekben az években előbb Brüsszel, majd Drezda volt az otthonuk. A halál végül mindkettőjüket a szászországi városban érte, de a nő évtizedekkel élte túl férjét.

Brüsszeli éveik alatt csipkék árusításával is foglalkozott, ám ennél fontosabb, hogy emellett – afféle családi irodalmi vállalkozás keretében – férjének több regényét németre fordította. Ami ennél is érdekesebb, hogy magyarul is, németül is írt, számos szerkesztőséggel volt kapcsolatban levelezés útján. „Nagy szerencsémnek tartanám, ha a bárónő őnagyságától is kaphatnék azon genre-ből, melyben ő oly keccsel kezeli a tollat” – írta például Bulyovszky Gyula Jósika Miklósnak 1859-ben, a báró feleségének munkáira utalva. 

Jósika Júlia munkatársa volt a Nővilág című lapnak is, amelybe rendszeresen írt, de cikkeit közölte a kor legnépszerűbb hetilapja, a Vasárnapi Ujság is. A Pályavezető: Jó tanácsok világba lépő fiatal leányok számára című, 1863-ban megjelent tanácsadója meglepően gyakorlatias szemléletével emelkedett ki a hasonló művek hosszú sorából. „Minden embernek olvasni kell, ha nem akarja az egész művelt világ rosszallását magára vonni” – szögezte le ebben, bár amellett is lándzsát tört, hogy a fiatal leányok olvasási szokásait irányítani kell, meg kell szabni, mit olvashatnak. 

Az irodalomtudomány ma már korántsem tartja nyilván az élvonalbeli nőírók között Beniczkyné Bajza Lenkét (1839–1905), de a maga idejében népszerű olvasmányok szerzője volt. Egy másik nemzedék és másik kor képviselője: amikor megszületett, Dukai Takách Judit már nem élt.

Bajza Lenke nehéz örökséggel kezdett írni: apja, Bajza József a kor egyik legkarcosabb tollú kritikusa, elismert és tisztelt szerkesztője volt (aki maga is foglalkozott versek és „beszélyek” írásával egyaránt, de életművének e része korántsem bizonyult maradandónak). Bajza József lányának helyzetét tovább nehezítette, hogy édesanyja, Csajághy Júlia Vörösmarty Mihály feleségének volt az édestestvére, ezenfelül pedig történelmi nevet hordozott első férje is, a több mint két évtizeddel idősebb Heckenast Gusztáv nyomdász. Ez a házasság azonban nem bizonyult tartósnak, Bajza Lenke később Beniczky Ferenchez, Pest vármegye későbbi főispánjához kötötte életét.

Ami a stílusát illeti: inkább modoros volt, mintsem magával ragadó, de a maga korában megtalálta a közönségét. Nem lehet véletlennek nevezni, hogy a Petőfi Társaság az első nőként fogadta tagjainak sorába. Regényeinek címei sokat elárulnak világképéről: A fátyol titkai, A házasság titka, Leányok tükre és egyebek. Számos lap közölte novelláit és tárcáit (Hölgyfutár, Koszorú, Pesti Hírlap, Pesti Napló stb.), az 1850-es és 1860-as évek fordulóján hetente megjelenő Nővilágnak (mondhatni: a korabeli Nők Lapja) pedig főmunkatársa volt. E lapban – Hetilap a magyar hölgyek számára – rendre beszámolt külföldi divathírekről, hírességekről, ismert és népszerű nőkről, amihez alapul szolgált, hogy külországi újságokból szemezgetett. Ezenkívül számos, a nők számára praktikusnak gondolt háztartási, házassági, gyereknevelési és egyéb információ is megjelent itt. Regényeire, novelláira azonban a főúri, elegánsnak vélt, idealizált környezet ábrá- zolása volt jellemző. Ahogy Bächer Iván írta: „…ötven köteten át megannyi gróf és grófné, kastély és boudoir, inas és szobalány. Soha sehol egy paraszt, egy zsidó, egy iparos, egy tanító, egy szatócs.”

X

Kánya Emília (1828–1905; Kanya néven is) Bajza Lenkével egyazon évben hunyta le végleg a szemét. Személyében Magyarország első női lapszerkesztőjét tisztelhetjük. Ami pedig evangélikus gyökereit illeti: édesapja Kánya (Kanya) Pál volt, a Budapesti Ágostai Hitvallású Evangélikus Főgimnázium (a mai fasori evangélikus gimnázium) tanára, egy időben igazgatója. Ennek révén a lányt övező első közösség (a családon kívül) az evangélikus gyülekezet volt, ahol ideiglenesen eltűnhettek a társadalmi szakadékok, a rendiség szabta határok.

A megfelelő háttér tehát adott volt számára, amit alapos iskoláztatás tett teljessé: a német evangélikus leányiskolába járt, magyarra pedig Székács József, a későbbi püspök oktatta. A pallérozott tudású leány fiatalon ment férjhez a német anyanyelvű Feldinger Gottfried temesvári kereskedőhöz, és e házasság négy gyermeket adott a párnak. Ennek ellenére tíz évnél nem tartott tovább a frigy, amely – amennyire a források elárulják – boldogtalan volt. Kánya Emíliának például azt is el kellett tűrnie, hogy anyósa kerek perec tudassa vele: a hozomány nélkül férjez menő asszonynak maradéktalanul engedelmeskednie kell férjének.

Az 1850-es évek végén viszont Kánya Emília már elvált asszonyként élt Pesten, elhagyva férjét és Temesvárt. Mivel már az évtized vége felé – eleinte álnéven, majd immár Emíliaként – írogatott (életrajzokat, „beszélyeket”) különféle lapok ba, például a Hölgyfutárba, megérett benne a gondolat, hogy szerkesztőként is tevékenykedni szeretne. Ennek nyomán született meg 1860-ban a Családi Kör című szépirodalmi és divatlap, az első olyan sajtótermék, amelyet női szerkesztő tartott kézben; ez egészen 1880-ig jelent meg.

A lap sikere után magánélete is rendeződött, újra férjhez ment, méghozzá Szegfi Mórhoz, aki maga is újságíró volt egyebek mellett. A család később Fiuméban élt, jellemző módon egyik fiuk (összesen nyolc gyereket szült Emília), Szegfi László is szerkesztő lett (Fiumei Szemle).

Emília irodalmi munkássága mellett fontos említeni visszaemlékezéseit is. A Réges-régi időkről – Egy 19. századi írónő emlékiratai alig két évtizede látott napvilágot nyomtatásban. Ebben így írt írói ambícióiról: „Az ilyen szellemi foglalkozás nagyon megegyeztethető a nő családi hivatásával is – még nagyobb ambícióval vezettem háztartásunkat, gondoztam, neveltem drága kis gyermekeimet. Csak azt az időt fordítottam írásra, melyet mások a túlságos sok pihenésnek és szórakozásnak szánnak. […] Az én gyermekeim és háztartásom sohasem szenvedte meg az én szerény, egyszerű írói kísérleteimet.”

Valamivel ifjabb kortársuk volt Pulszky Polyxena (1857–1921), aki Pulszky Ferenc lányaként olyan közegben nevelkedett, amely predesztinálta is az értelmiségi pályára. Kapcsolatba került a művészettörténettel és a régészettel, utóbbival férje, az archeológus Hampel József révén is. Férjhezmeneteléig apjának nevezetes szombati szalonját segítette, ahol számos tudóssal került jó kapcsolatba, többek között Herman Ottóval is.

Írásaiban Polyxena sokat foglalkozott a nőneveléssel, munkaképesítéssel, a tanítónők képzésével. Részt vett a Mária Dorottya Egyesület és a Mária Dorottya Leánygimnázium létrehozásában. 1881-ben elnöknőjének választotta a Budapest-Józsefvárosi Jótékony Nőegylet. Cikkei az Egyetértésben, a Pesti Naplóban, a Nemzetben, az Archeológiai Értesítőben, a Nemzeti Nőnevelésben és az Élet című lapban, valamint az Orvosi Naptárban jelentek meg, de színműveket is írt, és műfordítások is fűződnek a nevéhez.

X

A korábban említettekkel szemben Kosáryné Réz Lola (1892–1984) – bár még a 19. században született – igazából a 20. század gyermeke volt. Hasonlóan hosszú élet adatott neki, mint fiának, Domokosnak, a történésznek, jószerivel átélte a szá- zad egészét. Réz Eleonóra néven Selmecbányán született, ott végezte a gimnáziumot, oda is ment férjhez Kosáry János zenetanárhoz, ott született később híressé vált fia és leánya is.

Eleonóra világnézetére idővel komolyan hatott a selmeci légkör, amelyben széles műveltségre tett szert, több nyelvet elsajátított. Gyermekként ő és húga „szépirodalmi lapot” adott ki Kongó címen (ez a villatelep neve volt, ahol laktak). A család az első világháború után előbb Sopronba, majd onnan Budapestre költözött. Mivel már tizenéves korában jelentek meg írásai kisebb lapokban, pályázatokon is sikeresnek bizonyult, írói készsége hamar előtérbe került. Közvetlenül a világháborús sokk után, 1920-ban aratta aztán első nagyobb sikerét Filoména című regényével, amely rögvest ismert írónővé tette őt (a kézirattal korábban komoly összeget nyert az Athenaeum regénypályázatán).

A két háború közötti időszakban egymás után sorozatban jelentek meg regényei, miközben ezzel párhuzamosan szerkesztette a Magyar Lányok című újságot is. Az Új Idők, a Nyugat és más lapok rendre közölték különféle tárgyú írásait, emellett fordítói munkája is jelentős volt, például Agatha Christie-t ültette át magyarra. 1945 után azonban könyvei indexre kerültek, pedig irodalmi munkássága elsőrendű fontosságú volt számára: „Én szigorúan és kitartóan kerültem a romantikát, és a szerelmet se kívántam, én nem akartam szerelmes lány lenni, és léhaságnak tartottam minden álmodozást. Vas Gereben és Arany János voltak a magyar könyveim, és titokban Nietzsche és még nagyobb titokban Schopenhauer és a nagy eposzok, a Kalevala.” Bár 1989-től újra megjelennek munkái, írói életművének értékelése máig vitatott, sokan „csupán” ifjúsági vagy leányregények szerzőjeként tekintenek reá.

Az említett tollforgató hölgyek valamennyien annak adják példáját, hogy evangélikus hátterű nőként – iskolázottságuk, műveltségük, tehetségük révén, az őket támogató közegben – jelentős és sokrétű irodalmi munkásságot fejthettek ki.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 5. számában jelent meg, február 5-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.