Ez a füzet azt az előadást tartalmazza, amelyet 1933. október 30-án az énekakadémián Berlinben tartottam.

Ugyanazokban a napokban elutasítottam a tagságot a birodalmi egyházkormányzat újonnan felállított teológiai kamarájában és lemondtam eddigi tagságomról a rajnai konzisztórium teológiai vizsgabizottságában. Itt közlöm ezt, hogy megvilágítsam, mint látom a jelenlegi egyházi helyzetet.

A jelenlegi egyházkormányzatoknak az evangéliumról és az egyházról vallott felfogása láttán (amely azonos a „német keresztyénekével”), és látva azt a módot, ahogyan a július 23-i választások révén ezek az egyházkormányzatok és azután az e választásokkal létrehozott zsinatok hatalomra jutottak – Poroszország tekintetében ráadásul még: a generális szinódus 1933. szeptember 6-i határozatainak, különösen is a lelkészek és egyházi tisztviselők jogviszonyáról szóló egyházi törvény láttán

– a német protestáns egyház jelenlegi helyzetét nyilvánvaló szükségállapotnak kell tekinteni és annak megfelelően kezelni.

Az egyházkormányzatnak a zsinati eleme (tudniillik a szűken vett egyházkormányzat) egyelőre megszűnt olyan fellebbviteli fok lenni, amelyre szabad volna lelki dolgokban hallgatni és lelki felelősségében részt venni.

A közreműködés ebben az egyházkormányzatban azt jelenti, még akkor is, ha itt vagy ott gyakorlatilag előnyösnek tűnhetne, hogy alapvetően elfogadjuk a betört tévtant és a véghezvitt bitorlást.

Semmilyen körülmények között és semmilyen címen sem lehet e kettő bármelyikét is elfogadni, ha szeretnénk, hogy a ma súlyosan beteg egyház valaha egészségessé legyen.

Ezért kell a közreműködést a mai egyházkormányzatban végső soron haszontalannak kijelenteni. Az egyházban egyelőre csak a gyülekezet és a gyülekezeti tisztségek, valamint a tanításban és kutatásban továbbra is szabad teológia terén lehet együttmunkálkodni. Itt persze továbbra is kötelező együttmunkálkodni.

Egyházból kilépést vagy szabadegyházat emlegetni, ezt mindaddig felelőtlennek tartom, amíg ezt a teret felsőbb hatalom el nem veszi. Ügyeljen inkább mindenki arra, hogy ebben a térben, ameddig még megvan, rendületlenül és örvendezve1 álljon helyt, amint előadásom végén utaltam rá. „Aki hisz, az nem menekül el” (Ézs 28,16).2 Vagy ennek a helynek másik fordításával: „Aki hisz, az nem szégyenül meg.”3