Egyik leghatékonyabb „munkaeszközünk”, s Luther szerint egyben mesterségünk is az imádság, ezért a hétvége fő témája is ez volt: „Szüntelenül imádkozzatok!” (1Thessz 5,17)

D. Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök, tanfolyamvezető sokszínű programmal várta a többségében „törzsgárda” szolgálókat; ezekről szinte csak címszavakban adunk tájékoztatást az alábbi krónikában, mert a leginkább közérdeklődésre számot tartó áhítatok és előadások hanganyagai, a szerzők előzetes engedélyével, teljes terjedelmükben elérhetőek a tudósító honlapján: itt.

Péntek délután

Nyitó áhítatában Szebik püspök a hónap igéje (Kol 4,6) alapján a hallgatóság szívére helyezte: Beszédünk legyen Istenhez kiáltó imádsággá! Küldetésünk célja, hogy Jézusról tanúskodjunk. 

Dr. Percze Sándor lelkész a csend hatalmáról szólt interaktív foglalkozás keretében. A keresztyén élet belülről fakadó forrása az imádság. Isten szól hozzánk a csendben. S ebben az Isten előtti csendben születhetünk újjá! Jézus sokszor visszavonult magányosan imádkozni. Az imádság tűz; nekünk is lángra kellene lobbannunk!

Előadásában Ribár János nyugalmazott lelkész, esperes az imádság lélektani jelentőségét fejtegette. Megszólíthatóak vagyunk, és az imádságnak a lelki egészséget megőrző hatása van, ez pedig kihat a testi egészségre is. Az emberi élet értelme és célja az üdvösség, s ezt csak Isten tudja megadni, ezért vele kell élő kapcsolatba kerülnünk. Ne legyünk céltalanok; a Sehova tanúi!

Esti áhítatában az Útmutató kiírt újszövetségi igeverse (Mk 16,15) alapján Ribár János, Jézus missziói parancsát négy tételben fogalmazta meg a szolgáló munkatársak számára: A feltámadott Úr küldetéssel bízott meg minket is. S az ő követei állandó mozgásban legyenek: van, akinek elébe és van, akinek utána kellene menni; hogy el/vissza jusson a gyülekezetbe. Az ő tanítványai az evangéliumot képviseljék, s ne feledjék: a bűnbánat könnyei drágábbak minden igazgyöngynél. Székács püspök példáját követve, szóljunk igazságot szeretettel, és életünkkel is hirdessük az örömhírt! 

Szombat délelőtt

Reggeli áhítatában Balicza Iván nyugalmazott lelkész a következő hónap igéje (ApCsel 5,29) alapján bátorított: az imádság erőt ad nekünk; s Istennek kell engedelmeskednünk, nem embereknek! Jézus szeret, visszafogad és bűnbocsánatot ad. S Luther szerint, ahol bűnbocsánat van, ott élet és üdvösség van! S nekünk sem tanácsos a lelkiismeret ellen cselekedni. Isten akaratát megismerhetjük a teljes Szentírásból. 

Ribár János délelőtti előadásában az imádság teológiai jelentését biblikus indoklással tárta a hallgatóság elé. Lukács evangéliumából ismerhetjük meg leginkább az imádkozó Jézust; megkeresztelkedésekor, tanítványai elhívásakor, megdicsőülésekor, az ötezer megvendégelése után és a gecsemánéi kertben is imádkozott! És hálaadásra is tanít minket, s közbenjár értünk. Isten szeretetből szólít meg minket, mert megszólíthatóak vagyunk. De Augustinus figyelmeztet: Mivel Istenről beszélünk, nem értheted, ha értenéd, ő nem lenne Isten! Ám a Szentlélek esedezik értünk (lásd Róm 8,26).

Dr. Korányi András, az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektorhelyettese a fő témát folytatva, az imádság és a reformáció kapcsolatáról szólt, különös tekintettel Luther tanítására, az Így imádkozzál című füzetből idézve a reformátor máig ható üzenetét. Parancsunk és ígéretünk is van erre és méltatlanságunk nem akadály. De az imádság a hit műve, és a keresztyén ember mestersége az imádkozás! Az egyház imádsága csodákat művel. Az ember teljes lényével képes kommunikálni, s négy dimenziót említve szólt az imádság jellemzőiről: oráció, meditáció, kontempláció, tentáció. Az előadó hangsúlyozta: Krisztus közbenjárása elég mindenre, önmagában is, nincs más! Az ő nevében imádkozzunk! S kétszeresen imádkozik, aki énekel; ezért a korál éneklés fontos az istentiszteleten, mert személyes részvételt jelent a gyülekezeti tagok számára.   

A Zsoltárok könyvéről, mint imádságos könyvről szólt Balicza Iván előadásában. Tudjuk, ez volt Jézus imádságos könyve is. A teljes hívő élet tükröződik benne, s összefonódik Isten és ember szava, s az ő nyelve lehet a mi nyelvünk is ennek az imádságos könyvnek a használata során. Tanuljunk meg minél több zsoltárt kívülről is, hogy a szükség idején Isten igéje imádsággá formálódjon a szívünkben és az ajkunkon!    

Szombat délután

Dr. Reuss András nyugalmazott lelkész, professzor nehéz feladatra vállalkozott, a megigazulás és a kálvini kettős predestináció tanításának lényegét kísérelte meg összefoglalni egy órában közérthetően, hogy ezt a munkatársak is tovább tudják adni másoknak. Ehhez idézett az Ágostai hitvallás 4. cikkéből és Kálvin fő művéből is; az Institutio hasonló választ ad a megigazulás kérdésére. A Szentlélek teremt hitet, ott, ahol és amikor Istennek tetszik. A szél fúj, de nem a mi kezünkben van… Isten kit igazít meg? – tette fel a kérdést a professzor; s a két reformátor szavaival felelt: Luther üdvös kétségbeeséséről szólt: Isten kegyelmét az alázatosaknak adja, én tehetetlen vagyok. Az üdvösség tőlünk függetlenül, Isten műve. Kálvin a kiválasztásról beszélt. Ádám minden leszármazottja elveszett, és a teremtés előtt döntött Isten arról, hogy kit akar üdvözíteni. Eleve kiválasztott egyeseket az üdvösségre. Ám Isten egyetemes üdvakarata valóság! Nekünk az evangéliumot kell hirdetnünk!    

Dr. Frenkl Szilvia pszichológus esetmegbeszélésén ismét aktuális téma került terítékre: egy magyar leány és egy holland fiú házasságkötését megelőző kérdésekről beszélgettek a résztvevők; a szerepjátékot vállaló fiatalok és szülőpárok szemszögéből vizsgálva a felmerülő kérdéseket. Személyes hitből fakadó válaszok, tanácsok hangzottak el, kölcsönösen erősítve egymás meggyőződését.

Kézdy Péter helyi lelkész Lucas Cranach festőművész életéről és munkáiról úgy szólt vetítettképes előadásában, mint aki a reformáció propagandistája volt. Szinte valamennyi Luther ábrázolását láthatták a jelenlévők.  

Esti áhítatában Kézdy Péter a feltámadás csodáját idézte (Mk 16,1–8 alapján) és emlékeztetett, ha valami megmozdul, mint a kő a sírbolton, akkor győz a halál felett az élet, ma is! Tudjuk észre venni ezt, Jézus ma is él!    

Vasárnap délelőtt

A csoport záró megbeszélésen a püspök megosztotta az imádsággal kapcsolatos tapasztalatát: Isten négyféle választ adhat a mi imádságainkra: Igen, később, másként és nem! De ne hagyjuk abba soha az imádságot, ő szuverén Úr! S házi feladatot is adott: mindenki keressen maga mellé másik munkatársat is, hiszen Jézus is kettesével küldte ki tanítványait… Végül szó esett még a jövőképről; miről szeretnének tanítást kapni a következő alkalmon a munkatársak, és elhangzott a hívogatás: találkozzunk november 10-12. között ugyanitt!

A záró, úrvacsorás istentiszteleten közösen vettek részt a helyi gyülekezet tagjaival a munkatársak. Kézdy Péter igehirdetésében (Jel 14,1-5 alapján) a megváltottak gyülekezetének énekét idézte, ahol a Bárány van a középpontban. S emlékeztetett; a jelenben élő közösség énekei közé tartoznak a régiek, elődeink énekei is.  Mi is együtt énekelhetünk új éneket!

 A hétvége énekét/imádságát Szebik püspök felesége tanította meg és gyakoroltatta naponta a résztvevőkkel:

„A belső szobámba lépj be Uram, jöjj egész közel!

A belső szobámba lépj be Uram, jöjj, jöjj közel!”