Szebik Imre

A püspöki szolgálat örömei és veszélyei

Az 1990-es rendszerváltást követő első püspökiktatásra az év március 17. napján került sor. Ünnepi volt az alkalom, megannyi külföldi egyházi méltóság – köztük az LVSZ [Lutheránus Világszövetség – a szerk.] akkori főtitkára [a norvég Gunnar Stålsett – a szerk.] és a szomszédos egyházak püspökei –, régi és új közéleti személyiségek jelenlétében zajlott az esemény, zendült az ének egy új, nagy reményekkel várt korszak küszöbén. Bennem élt a feszültség, meg tudok-e felelni az elvárásoknak egy ismeretlen korszak hajnalán, amikor a társadalmi és egyházi változások előrevetítették a lehetőségek csillagzáporát.

A 2020. esztendő igéje

„Hitem ha volna, volna mindenem” – írta Hiány című versében Gábor Andor. Évi igénk a beteg gyermekét Jézushoz vivő édesapa szájából hasonlóan kiszolgáltatott helyzetben hangzik, mint a 20. századi költő vallomása. Valami nincs rendben körülöttük, de hiányzik belőlük a teljes hit és bizalom Isten iránt, aki jóra tudja fordítani a beteg gyermek sorsát s a költő hiányérzetét is.

A protestantizmus hozzájárulása Európa kultúrájához

Budapest – A Keresztény–Zsidó Tanács konferenciát rendezett Az európai kultúra zsidó-keresztény gyökerei címmel, 2019. november 14-én, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán. A program egyik előadója D. Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök lett volna, de más elfoglaltsága miatt előadását Jakab Béla óbudai lelkész olvasta fel a rendezvényen. Honlapunkon most közreadjuk az előadást, amely A protestantizmus hozzájárulása Európa kultúrájához címet viseli.

A megfogant élet sorsa

A művi terhességmegszakítás még átlátható törvényi szabályozással sem mentes az ellenmondásoktól. A jogi, etikai és vallási kérdések súlya pedig az egész társadalmat érinti. Dr. Szebik Imrével, a Semmelweis Egyetem Magatartás-tudományi Intézetének docensével beszélgettünk – aktuálisan a New York államban megszavazott legújabb, úgynevezett reproduktív egészségügyi törvény kapcsán – a protestáns bioetikai szempontokról és a nehéz helyzetbe került anyák támogatásának lehetőségeiről.

Legyen az evangélium közüggyé

Ma nem egyszerűen a Bibliát kell magyaráznunk, hanem az aktualitását kell hangsúlyoznunk, és fontos, hogy minden lehetőséget megragadva Krisztus erejét és vonzó szeretetét hirdessük – mondja a nyolcvanadik születésnapját ünneplő D. Szebik Imre. Egyházunk nyugalmazott elnök-püspökével életpályájáról, a lelkészi hivatásról, a rendszerváltás egyházáról, az ökumenéről és terveiről is beszélgettünk a Luther Kiadónál a napokban megjelenő, Életutam című kötete kapcsán.

Az eretnekség bűnének vádján túl – A keresztény egységtörekvések jegyében Esztergomban

Esztergom – Ahogyan arról már hírt adtunk, Nemzetközi eucharisztikus kongresszusra (NEK) készülve konferenciát tartanak Esztergomban november 27. és 29. között. Szerdán délután protestáns előadók mutatták be egyházuk hitét az eucharisztia vonatkozásában.

Mit hagyunk magunk után? – A vezetési döntéshozatal dilemmái

Budapest – A Biblia és a menedzsment III. – Mit hagyunk magunk után? című könyv bemutatóján a Harmat Kiadó és a Károli Gáspár Református Egyetem szervezésében neves szakemberek járták körbe a vezetői döntéshozatal mai, talán legnagyobb kihívásait és felmerülő kérdéseit.

Kiszögezte-e Luther a 95 tételt?

Bár a fél évezredes reformációi jubileumtól elköszöntünk, egy s más kérdés megválaszolása mégis aktuális. Ezek közé tartozik a címben olvasható is. Sokan ugyanis szívesen ébresztenének kétséget a reformáció értékeiről, ezért alaptalan vádakkal is illetik szereplőit, vagy az események jelentőségét, történetiségét vonják kétségbe.

Párbeszéd az élet kezdetéről

Budapest – Az „Emberi reprodukciós eljárások, jog és moralitás: változó társadalmi konszenzus?” címmel szervezett kerekasztal-beszélgetés fő témája a lombikbébi eljárás és annak társadalmi megítélése volt. A dispután egyházunkat Orosz Gábor Viktor, az Evangélikus Hittudományi Egyetem oktatója képviselte.

„Szüntelenül imádkozzatok!” – Hangos-képes tudósítás a gyülekezeti munkatársak tavaszi piliscsabai konzultációjáról

Piliscsaba – Nyitottságot, jókedvet, derűt és hitbátorságot hozva magukkal, tavaszi továbbképzésre gyűltek össze a Béthel Missziói Otthonban május közepén az ország minden részéről a korábbi években végzett gyülekezeti munkatársak, hogy megerősödjenek és feltöltődjenek a további szolgálatokra.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Szebik Imre csatornájára