Zsoltot nem az tette igazán naggyá, amikor magyarként, elsőként megmászta a Mount Everestet, feljutott a Föld legmagasabb csúcsára, még az sem, hogy a „nyolcezresek” közül tízet megmászott, hanem az a kitartó célok utáni küzdés, amely méltón állította felnövekvő gyermekek példaképévé a hegymászót. Előadásaiban nem arra törekedett, hogy sikereivel hencegve minél több autogramot adjon, hanem arról beszélt fiataloknak és időseknek, hogy az ember képes azért küzdeni, arra koncentrálni, ami számára igazából fontos.

Egyszer a váci börtönben elítélteknek arról beszélt, hogy ne csüggedjenek. Vannak számukra is csúcsok, magasságok, amiket elérhetnek. Azzal biztatta a büntetésük idejét töltő elítélteket, hogy ha nemes célokat tűznek ki maguk elé, és azért kitartóan küzdenek, azáltal magukat is formálják, nemesítik. Hogy nincs még késő változtatni...

Máskor azt fejtegette, hogy fontos tudni: „bármennyire is szép a hegycsúcson lenni és onnan körülnézni, a lényeg mégsem ezen van. A lényeg ugyanis az úton van. A csúcs csak ajándék.”

Beszámolói arra irányultak, hogy vegyük észre álmainkat. Vegyük észre azt, amiért küzdeni, izzadságos energiát belefektetni hívatva vagyunk. Nézzünk körbe, lássunk egyre jobban önmagunkba és örüljünk azoknak az ajándékoknak, amik körbevesznek minket. Ám ne elégedjünk meg a kapottal, hanem tegyük hozzá a magunkét is.

Amikor egyik lábát elvesztette, egy rádióműsorban meglepő kijelentéseket tett. Nem magát sajnálta, hanem arról beszélt, hogy döntés elé kényszerült és választhatott: vagy fájós lába, a fájdalom, a frontoknak kitett érzékenység határozza majd meg az életét, vagy az amputáció mellett dönt. Hét hónappal később már hegyet mászott... Ugyanebben az időben döbbent rá arra is, hogy azzal, hogy művégtaggal éli tovább életét mennyi emberen segíthet. Talán lehet mondani: örült annak, hogy ezáltal eszköz lehetett a mozgásukban korlátozottak pozitív megítélésében.

Derűje, – ahogy a fájdalmat, a kihívásokat és nehézségeket egyaránt pozitívan szemlélte – a kihozható legjobbat kutatta, így a csüggedőnek is vigaszt nyújthatott. Öröm volt hallgatni, ahogy gyermekeiről, feleségéről, a szeretet megéléséről beszélt. Érezhetően nemcsak élni szeretett, hanem szerette az életet is. Az élet azonban sosem a zártságot, a megelégedettséget, hanem az önmagából kihozható legjobbat jelentette számára. Mintegy olyan ember volt, aki nem fogadja el a beletörődést, hanem újabb kihívásnak tekinti a kudarcot.

Nem az elcsüggedés, hanem az újrakezdés embere volt. Olyan ember, aki nemcsak álmodni mer, hanem nekivágni az útnak, hogy álmai ténylegesen megvalósulhassanak. Az útközben jövő akadályok – az oly sokaknál tapasztalt elkeseredés helyett – őt megerősítették abban, hogy álmaiért kitartóan, önmagát, önmaga korlátait egyre jobban megismerően kell küzdenie. Tudta, hogy az ő álma veszélyes, hogy a hegymászásnál, ha az ember a lehető legjobban is összpontosít, akkor is történhet katasztrófa. Ő azonban készen állt. Készen állt arra, hogy ne hátráljon meg a kihívás, álma elől.

„Amikor valaki felér a csúcsra – bármennyire is azt gondolnánk – nem kíván ottmaradni, hanem visszavágyik” – fogalmazta. Tudta, hogy meddig mehet el. Tisztában volt vele, hogy dolga van még itt, hogy várják. Az út azonban máshogy ért véget. A magasság és mélység az álmok közt más, előre nem tervezett valóságot hozott. Emléke, szavai, derűje azonban itt marad közöttünk. Őrizője lehetünk álmának, és egyúttal megvalósítói álmainknak.

Erőss Zsolt szakmai önéletrajza honlapján:

Erőss Zsolt vagyok, Magyarország vezető expedíciós hegymászója. 1968. március 7- én születtem Csíkszeredán (Erdélyben – Székelyföld). A gyergyói medencében nőttem fel Orotván, majd 7 éves koromtól a Gyilkos tónál. Gyergyószentmiklóson érettségiztem le. A hegymászással 1981 nyarán ismerkedtem meg a Békási-szoros szikláin. 1983 -tól a Gyergyói Vasas Hegymászó-Szakosztályában szervezett keretek között mászhattam. 1985 -ben egy évet a Kolozsvári Akarat Egyesületben voltam leigazolva. Megmásztam a Békási-szoros, az Enyedi-szoros és a Tordai-hasadék közel minden sziklamászó útját és részt vettem új utak kiépítésében is. Bejártam az Erdélyi magas-hegyeket nyáron és télen.

1988. december 15-én kitelepedtünk édesanyámmal és bátyámmal Magyarországra. 1989-től az ipari alpinizmus a megélhetésem és megnyílt előttem a Tátra is. 1990-ben volt az első lehetőségem expedíciós mászásra. Az Elbrusz Nyugati csúcsára (5642m) mászva, kiderült hogy jól bírom a magasságot és hogy jól akklimatizálódom. Az Usba (4695 - 4710m) keresztezésével meg egy szép és technikás mászásban vehettem részt.

1991-ben kijutottam a Tien-Sanba, ahol a két legmagasabb csúcsot sikerült egy expedíció alatt megmásznom: a Han-Tengrit (6995m) és a Pobedát (7439m).

1992-ben megkaptam a Magyar állampolgárságot.

1993-ban a Pamirban megmásztam a Lenin (7134m) csúcsot és BigFoot-tal lesíeltem 7000 méterről.

1994-ben a Pamir Moszkvina táborából négy csúcsot sikerült megmásznom: a Csitirjokot (6400m), a Korzsanyevszkaját (7106m), a Kommunizmust (7495m), és még az alaptábor fölötti 6200 méteres csúcsot, mind egyedül mászásban.

1995 nyarán a pakisztáni Ogréra másztunk egy szép és nehéz utat sajnos azonban a csúcs alatt (7000 méteren) fel kellett adni a rossz idő miatt.

1996-ban tagja voltam az első Magyar Mount Everest Expedíciónak, ahol nagyrészt én építettem ki a magashegyi táborokat és két alkalommal is támadtam a csúcsot. Először a Nagy-kuloárból egyedül, majd a normál úton Reinhard Wlasichal, aki sajnos meghalt a 8300 méteren lévő csúcstámadó táborban.

1997-ben szerveztem meg a Garwhal Himalája expedíciót ahol sikerült megmászni a Kedar Domot (6830m) és a Karchakundot (6612m), nekem a Satopant (7075m) déli falán sikerült feljutnom és a Mandani Parbat csúcsára is (6190m)

1999-ben mini expedíciót szervezetem a Nanga Parbatra ahol mind a négyen feljutottunk a Ganalóra (6606m), ami után nekem sikerült a Nanga Parbat (8126m) csúcsát is elérnem, új úton, a Diamir völgyből.

2000-ben egy hasonló módon szerveződő expedícióban a Distagil Sart (7885m) másztuk ismeretlen oldaláról sajnos azonban az ereszkedés során meghalt Dékány Péter.

2001-ben az Everestre készülés során feljutottam az Aconcaguára (6960m).

A 2001 őszi Everest expedícióra egy nagyszerű csapatot sikerült összehozni, de sajnos az időjárás meghiúsította csúcstámadásainkat és egy barátunkat is elveszítettünk: Dr. Gárdos Sándort.

2002-ben újra lehetőség nyílt kijutni az Everestre és ezúttal sikerrel. Az elsõ csúcstámadás most is balszerencsésen alakult, de a másodikkal mikor oxigént is használtam a Déli-nyeregtől (7960m) elértem a legmagasabb pontot első magyar állampolgárként. Ettől az évtől, csak a hegymászásból élek, megjelent egy fotó albumom és egy rólam szóló könyv is. Felvételeimből minden évben újabb előadások, filmek falinaptárak születnek. Hegyivezetéssel és síoktatással is foglalkozom.

2003-tól megszakítottam a kapcsolatomat a Magyar Hegy és Sportmászó Szövetséggel, kiléptem az Excelsior hegymászó klubból is. Azóta van némi változás, de még mindég nem lehetek olyan szervezet tagja, amelyet az MHSSZ képvisel (saját értékrendem miatt).

2003-ban létrehoztuk Kollár Lajossal és Mécs Lacival a Magyar Himalája Expedíciók sorozatát, melynek keretein belül nyárra a Karakorum két nyolcezresére szerveztünk expedíciót, a Gasherbrum II-re és a Hidden Peak-re. A tizenhárom fős csapatunkból kilencen voltunk a Gasherbrum II. 8035m csúcsán, majd a Hidden Peaken is csúcsot támadtunk, de a viharos időjárás miatt a csúcs közeléből fordulnunk kellett.

2004-telén megmásztam Afrika legmagasabb csúcsát a Kilimandzsárót (5895m), ami nem nagy hegymászó kihívás, de nagyon szép.

2005-ben hasonló szervezésben mint 2003-ban, létrehoztuk a MOL-K2 expedíciót, melynek során nemzetközi csapattal próbálkoztunk elérni a legnehezebb expedíciós hegycsúcsot. Csapatunknak végül sikerült reális csúcstámadást végrehajtania és nekem sikerült ebben a nyári szezonban a lehető legmagasabbra jutni (8300m).

2006 tavaszán nagy nehézségek árán sikerül expedíciónknak kijutnia a nepáli Dhaulagirihez (8167m) és bár nagyon esélytelenné vált a csúcsmászásunk, nekem mégis sikerült!
2007 nyarán a Magyar Himalája Expedíciók sorozat szervezésében heten másztuk meg a Gasherbrum I-et (Hidden Peak 8068m) és négyen a Broad Peak -et (8047m). A magyar hegymászás legsikeresebb expedícióját hoztuk így létre.

2008 tavaszán sikerült elérnem Földünk 5. legmagasabb pontját, a 8463m magas Makalu csúcsát. Sajnos itt egy könnyűnek látszó lábujj fagyásra is szert tettem, ám végül 2 ujjpercemet amputálni kellett.

2009 tavaszán expedíciónkból ketten elértük a Manaslu (8156m) csúcsát, sajnos azonban a harmadik társunk az ereszkedés során halálos balesetet szenvedett.

2010 január elején súlyos balesetet szenvedtem a Magas Tátrában, amelynek következtében jobb lábszáramat térd alatt amputálták.

2010 márciusában sikerült talpra állnom protézissel, júniusban meg már a hegymászáshoz is visszatértem.

2010 szeptember végén a Cho-Oyu expedícióban 7100 méterig jutottam. A kialakult lavinahelyzet miatt nem vállalatuk a csúcs megmászásának kísérletét.

2011 tavaszán részt vettem a „magyarok a világ nyolcezresein” sorozat expedícióján és újra csúcsmászó lettem a Lhoce 8516 méteres csúcsán.

2012 nyarán expedíciós sorozatunk célja az Annapurna volt, ahol nem sikerült megfelelően akklimatizálódnunk, mégis megpróbáltuk a csúcsmászást. 7400 méteren adtam fel hajnalban, miközben a korában visszafordult barátom, Horváth Tibor eltűnt a hegy lavinás részén.

2011-ben a magyar mászók által mászott nyolcezres csúcsok száma tizenegyre szaporodott, az általam mászott nyolcezresek száma: kilenc.

Kitüntetéseim:

2002. évben a Csomolungma megmászásáért megkaptam a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét. Kitüntetést kaptam a Határontúli Magyarok Szövetségétől. A sportújságírók 2002 éves gáláján – különdíj. Mogyoród – 2002 év sportolója. Internetes szavazatok alapján kitüntetett a tv2 (2002. május hónap sportolója).

2006. évben elért kiváló sportteljesítményért Miniszteri Elismerő Oklevél
2008. december Gyergyószentmiklós Tanácsa a Város Díszpolgára címet adományozta nekem.
2011. január 20-án az Év Sportolója 2010 – extrémsport kategória nyertese lettem internetes szavazatok alapján a Blikknél.

Család:

2008-ban feleségül vettem Sterczer Hildát.

2009 tavaszán született a lányunk: Gerda.

2011 novemberében született fiunk: Csoma

Jelentősebb expedíciós teljesítményeim összesítése:

1990. Elbrus 5642m, Usba 4695m és 4710m (Kaukázus - Grúz – Orosz)

1991. Han-Tengri 6995m, Pobeda 7439m (Tien-San – Kazahszán)

1993. Lenin 7134m (Pamir – Kirgizisztán)

1994. Csitirjok 6400m, Korzsanyevszkoj 7106m, Kommunizmus 7495m, Ismeretlen nevű 6200 m (Pamir – Tadzsikisztán)

1995. próbálkozás: Ogre 7000 méterig (Karakorum Himalája – Pakisztán)

1996. 2 próbálkozás az Everesten 2 útvonalon, 8300 méterig (Központi Himalája – Tibet)

1997. Satopant déli fal átmászása ismeretlen útvonalon 7050 méterig (7075m – Garwhal Himalája – India)

1999. Ganalo 6606m, Nanga Parbat 8126m, új útvonalak, a Nanga Parbatra a Mummery rine első átmászása. (Pakisztán)

2000. Distagil Sar 7885m, új útvonalon (Karakorum – Pakisztán)

2002. Everest 8850m, (Nepál)

2003. Gasherbrum II. 8035m, új útvonal a Hidden Peakre kb 8000 méterig – csúcs nélkül (Karakorum – Pakisztán)

2005. próbálkozás a K2-őn 8300m-ig

2006. Dhaulagiri 8167m

2007. Hidden Peak 8068m, Broad Peak 8047m

2008. Makalu 8463m

2009. Manaslu 8156m

2010. Cho-Oyu 7100 méterig jutottam a 8201 méteres hegyen.

2011. Lhoce 8516m