Meghatározó, hogy az ember hova születik. Nem mindegy a földrajzi hely. Merőben mások a lehetőségei annak, aki gazdag családba születik, mint aki a szegénységbe. Egész más, ha valaki amerikainak születik, és más, ha magyarnak. Más egy nagycsalád tizenegyedik gyermekévé lenni, és más, ha valaki az egyetlen. És merőben más életút kínálkozik, ha egy társadalom többségi tagjának születünk és más, ha kisebbségbe. Hát még milyen más, ha valaki egy szerető családi környezetbe csöppen bele, ahol őt nagy szeretettel várták, és milyen más, ha valahova oda érkezik meg, ahol nem kívánt vendég, nem sokkal születését követően intézetbe adják. Meggyőződésünk, hogy mindezek a körülmények meghatározóak az emberre, az emberségre vonatkozólag. 

A Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-Végrehajtási Intézet gyakran ad otthont különböző kiállításoknak, emberformálásra használva fel a művészetek irányzatait és az alkotók személyes életpéldáját. Ebben a sorban egy különleges és kiemelkedő helyet foglal el Balogh Tibor grafikus és festőművész, Váry Zsolt festőművész, valamint Szeverényi János országos hatáskörű evangélikus missziói lelkész és fotós közös kiállítása.

Szeverényi János egy nagycsalád sokadik gyermeke, aki fényképésznek tanult eredetileg, azután lelkész lett, jelenleg a Híd magazin főszerkesztője, a rádiómisszió igazgatója. Lelkészként felkarolt két intézetben nevelkedő gyermeket: Váry Zsoltot és Balogh Tibort. A pártfogás, a bíztatás, a hitbeli támogatás, az erdő mélyén, patak partján megtörtént keresztelés és főképpen Isten különös kegyelme oda vezetett, hogy a két „intézetis cigány gyerek” ma kiegyensúlyozott, művészetében, másokat támogató igyekezetében sikeres életet él. Balogh Tibor az első olyan cigány származású művész, aki elvégezte a Magyar Képzőművészeti Egyetemet. 

Mindeközben nem felejtették el, hogy honnan jöttek. Más neves művészekkel együtt megalapították a budapesti Roma Art Galériát és létrehozták a Magyarországi Roma Galéria Egyesületet. Hátrányos helyzetű gyerekeket segítenek, hogy amit kaptak, továbbadják. Váry Zsolt hitvallásának egy részlete a következő: 

„Minta értékűen a Teremtőhöz fohászkodni nemcsak templomban és nemcsak rutin-rituálé imával lehet. Amikor képet festek, alkotok, akkor is hozzá emelem a lelkem. A művészet a hálaadás egy formája. A Tőle kapott tehetséget használva, kamatoztatva megköszönöm Istennek, hogy újra és újra segít élnem. Egyben kifejezem, hogy érték számomra a tehetség ajándéka. Pozitív gondolkodás. Ez az alap, amire építek. Az univerzum erőit tapasztalom meg, amikor munkáimmal megpróbálom megragadni és felmutatni a látványt, a színeket. Egy arc, egy test ábrázolása azonban hitem szerint több, mint vizuális élmény. Szeretném a látható mögötti sejtelmeket, kozmikus sugallatokat – Isten kifürkészhetetlen szándékait is érzékelni. A Polip című sorozatból Gréta kislány arca – akit megfestettem – egyfajta ikon. Üzenet, hogy veszélyek, kiszolgáltatottság, félelmek dacára is lehet méltóképpen élni. Nekem, aki állami gondozásban nőttem fel, ez reményt, erőt adó példa, amit mintaértékű hitvallásként, ikonná merevedett törvényként adok tovább a világnak.”

„Ádám, hol vagy?” – kérdezi a Teremtő a Szentírás szavai szerint, és keresi a bűnbe esett és elveszett embert. A győri börtönben pedig három olyan ember tette közszemlére lelke mélyéből, emberségéből megteremtett alkotásait, akik elveszhettek volna ugyan, de megtaláltattak. Érthetetlen, hogy miképpen és miért, de tény, hogy rájuk talált az Isten. 

Erről szólnak a vallomásaik és erről beszélnek a börtön fala között az alkotásaik. Keresik a kidobott hulladék televényében az embert: „Ádám, hol vagy?”