Ülésezett a Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinata – Percről percre! Képekkel!

Ülésezett a Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinata – Percről percre! Képekkel!

Share this content.

Budapest – 2013. május 31-én a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium dísztermében gyűltek össze a Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinatának küldöttei, hogy fontos kérdéseket vitassanak meg. Az evangelikus.hu a helyszínről percről percre frissített anyagban számolt be. Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna

9.00

A 396-os éneket énekelték el a küldöttek kezdő énekként, majd pedig az Evangélikus Énekeskönyv 24-es számú liturgiai részéből a 104. zsoltár versei hangoztak el. 
Dr. Fabiny Tamás püspök Lukács evangéliumából Jézus gyermekkorát idézte fel, amikor családjával a jeruzsálemi ünnepre megy fel, de eltűnik és szülei keresi kezdik.

A püspök elmondta, hogy 22 éve forgat egy gondolatot a szívében, a zsinattal kapcsolatban. A szün hodosz - a szünodész szó azt is jelenti, hogy együtt az úton. Korábban próbált igehelyeket keresni, hol is fordulhat elő ez a szó, de például az Emmausi tanítványok, Fülöp diakónus, Pál damaszkuszi úton való megtérésének története csak az út szót tartalmazza. Nem fordul elő bennük az úton levés.

Lukács evangéliumában a 46. versben van benne az, hogy úton van Jézus. Az ottani történetben Mária keresi Jézust. Ez a keresés példa lehet számunkra. Ha itt a zsinaton, a paragrafusokból, az egyház életéből, a költségvetésből, a munkatervből, az iskolákból vagy a diakóniából úgy érezzük, hiányzik Jézus, akkor ne nyugodjunk ebbe bele, hanem menjünk vissza, forduljunk meg, „állj, hátra arc, indulj”, és keressük meg Jézust. Ő ugyanis nem akar belenyugodni abba, hogy mi a magunk feje után megyünk. Megkeres bennünket és együtt jár velünk tovább az úton.

Az áhítat a 459-es énekkel ért véget.

Folyamatosan frissítjük a zsinaton készülő fényképeinket

9.25

Az első ülésen dr. Hafenscher Károly elnökletével a Borsod-Hevesi Egyházmegye két küldötte, Buday-Malik Adrienn és Tóth Melinda eskütételére került sor, Gáncs Péter elnök-püspök szolgálatával. 

9.38

Ezután az előző ülésszak módosított jegyzőkönyvének (X/2. ülésszak) elfogadására került sor. A jegyző által előterjesztett két változtatást elfogadták. Ezután azok a zsinati küldöttek mutatkoztak be, akik valakit helyettesítenek most a zsinaton (Andorka Árpád, Bencze András).

9.45

Beadványok ismertetése után Abaffy Zoltán a zsinat világi elnökének beszámolója következett. Az elnök összefoglalta azokat a programokat, amelyek megválasztása óta történtek.

9.53 

Zsinati bizottságok beszámolója van folyamatban. Ittzés András a Törvényelőkészítő Bizottság nevében szólt a hozzájuk érkezett javaslatokról.

9.59

Korányi András kimentését kérte. A Teológiai Bizottság beszámolójához nem ékezett megjegyzés.

10.03 

A napirend elfogadásának előkészítése zajlik. A szolidaritási törvényt a zsinat napirendre tűzte.

10.08

Jelenleg a Zsinati Tanács javaslatát tárgyalják, akik azt szeretnék, hogy az országos tisztségviselők által elkészített jelentések java részét a zsinat írásban tárgyalja meg. A plenáris ülésen már csak az elfogadás és az elutasítás zajlana, kivétel ez alól az országos felügyelő, az elnök-püspök és a zsinat elnökeinek a jelentései, amelyeket azonban az év utolsó, őszi zsinati ülésén hallgatnának meg és ezután a zsinaton tárgyalnának meg. Határozatot szeretnének azonban hozni arról, hogy az országos tisztségviselők, bíróság számvevőszék 2012-2018 év között minden év májusában tartandó ülés előtt küldjék el beszámolójukat, amelyeket a zsinati ülésen ezután már vita nélkül fogadnának el.

10.16

Több hozzászólás érkezett a témában. Hafenscher Károly kompromisszumos javaslatot tett: A mai tárgyaláson az ötödik ülésen az előkészítés szerint hozzák meg a zsinati döntést és az ügyrendi bizottság a novemberi ülésre hozzon olyan határozatot, amelyet a zsinati tagok elé terjeszthet. Ezt a javaslatot a küldöttek elfogadták.

10.18

A napirendet egyhangúlag elfogadták a küldöttek.

10.20

Székács György a zsinat Ügyrendi- és Jogi Bizottsága elnökének megválasztásával kapcsolatos jogi hátteret tárta fel. A tisztség megüresedett, ezért választani kell új elnököt a mai napon. 

10.24

A jelölőlapok kiosztása zajlik.

10.37

Száraz Csenge, Ördög Endre, Kalincsák Balázs, Muntag András kapott jelölést, közülük Száraz Csenge és Ördög Endre vállalták a jelöltséget.
A titkos szavazáson végül 25-24 szavazatot kapott Száraz Csenge.

10.49

Ördög Endre visszalépett a jelöltségtől.

10. 51

A zsinati tagok ezután nyílt szavazással Száraz Csengét választották meg az Ügyrendi Bizottság elnökévé.

10.57

Az Országos Jelölőbizottság elnöke, Solymár Péter Tamás előterjesztette, hogy az Országos Bírósági tagok közé nemlelkészi jegyzőnek Regős Norbertet és lelkészi bírónak Verasztó János lelkészt jelölték. A zsinat a jelöltlista alapján külön-külön megválasztotta a listán lévő személyeket.

11.05

Böröcz Anikót, Gömböcz Róbertet, és Kriskó Andrásnét Számvevőszéki tagokká választotta meg a zsinat.

11.07

A zsinati bizottsági tagok megválasztása következett.

11.10

Az Ügyrendi-, majd a Törvényelőkészítő Bizottság, végül pedig a Teológiai Bizottság tagjait megválasztotta a zsinat.

11.27

A második ülésen Abaffy Zoltán elnökölt. A Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) gazdálkodásának 2012. évi beszámolóját Csorba Gábor terjesztette elő.

11.38

Megtudtuk: a Magyarországi Evangélikus Egyház által az Országos Mentőszolgálatnak adományozott mentőautó egy év alatt 42.000 kilométert futott és több mint 2600 esetben nyújtott segítséget.

11.41

A Csorba Gábor által részleteiben ismertetett, több mint 60 oldalas beszámolót a Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinata - az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló megfelelő törvény alapján (2005. évi IV. törvény 104 paragrafus, 6. bekezdés, c. pontja, utalva az egyház háztartásáról szóló 2000. évi I. törvény 4. paragrafusának 1. bekezdésére) - a MEE 2012. évi beszámolóját több mint 22 milliárd (pontosan: 22.128.812 - a szerk.) mérleg-főösszeggel és 281.600.000 forint negatív eredménnyel elfogadta.

11.45

A harmadik ülésen Tölli Balázs elnökletével vette kezdetét a Szolidaritási Törvény tárgyalása. Muntag András a „150”-es munkabizottság vezetője ismertette az eddig megtett lépéseket.

12.10

A törvényt minél előbb szeretnék bevezetni, miután évek óta már többször elhalasztották ezt.
Szeptember 4-én a Gazdasági Bizottság, majd szeptember 12-én az Országos Presbitérium, azután pedig az őszi zsinat tárgyalhatná a módosított változatot.

12.14

Kákay István országos irodaigazgató szerepelt második előterjesztőként, de ő visszalépett.

12.15

Hozzászólások, javaslatok és kérdések következnek a törvénnyel kapcsolatban.

Nevezetesen: Nyugdíj-probléma, hány éve húzódik a törvény ügye, milyen szintre jutott a bizottság az elmúlt években, kis gyülekezetek gondjai, gyermeket vállaló lelkésznők szülési szabadság kérdése...stb.

12.38

Merre tovább? Még mindig nem tudjuk.

12.53

A zsinat szavazott az ügyrendtől való eltérésről, majd határozott arról, hogy Abaffy Zoltán, nemlelkészi zsinati elnököt delegálják a „150”-es munkabizottságba.

12.54

A negyedik ülésen Smidéliusz Zoltán elnökletével a missziói munkaág átszervezésével kapcsolatos feladatok áttekintése a cél. Lupták György, az Evangelizációs és Missziói Bizottság elnöke terjesztette elő a kérdéses ügyet.

13.01

A Lupták György lelkész által tárgyalt kérdések: Jó lenne, ha a kerületi missziói lelkészek a misszió kérdésének tudnák szentelni idejüket, akár főállásban is. Ki kell menni a templomból a semleges helyekre, ahol az emberek vannak. Nem a gyülekezetek felszámolásán kellene gondolkodni, hanem azon, hogy ha valahol evangélikusnak vallották magukat, ott beindítsuk az életet, mert van igény a hitéletre.
Szükséges lenne missziói és evangelizációs munkacsoportok létrehozása egyházmegyénként, ami nem további ülésezést jelentene, hanem munkát. Lelkesedéssel és elhivatással bele kellene fogni az alvó gyülekezetek felélesztésébe, erős gyülekezetek még erősebbé tételébe, élesztésébe. Az Országos Irodában missziói osztály, a Teológián pedig ezzel foglalkozó emberek kellenének és új képzési ág.

13.07

Az iskoláinknál a hitébresztő tevékenységet korszerűen és modern eszközökkel kellene végezni - hangsúlyozta a továbbiakban Lupták György. A missziói munkaágak tevékenységét szorosabbra kellene fogni. A hajléktalanok, leányanyák kérdésével, a periférfiára (gyülekezeti és társadalmi) szorult emberekkel külön foglalkozhatnának, még erőteljesebben.
2017-ben a Papp László Arénában jó lenne egy országos evangelizációt megszervezni, nem az eddig megszokott missziói napok stílusában, hanem sokkal erőteljesebben a hitébresztésre koncentrálva.

13.12

Hafenscher Károly lelkész alulról felfelé építkezne, s szeretné, ha az egész egyház jövője a missziói egyházzá válás felé mutatna. Hangsúlyozta az iskolák kérdését, a perifériára szorultak kérdését. Az egész lelkészi kar gondolkodásában kellene változást eszközölni. Súlypontozni kellene, mi az, amit el kell engedni, azaz le kell építeni, és mi az, amire költeni kell, nem csak anyagiakat, hanem emberi erőforrást is.

13.16

Gáncs Péter elnök-püspök örömét fejezte ki, hogy végre a lényegről foglalkozunk. Kiszáradt fa helyett kell újat plántálni - javasolta.
Megjegyezte, hogy a missziói javaslat nagyon a lelkészekre fókuszál, ezért aztán a teológiára, a képzésre kellene koncentrálni.
Sajnálattal közölte, hogy nem lesz szeptemberben Evangélikus Presbiterek Országos Találkozója (EPOT), mert nem volt, aki ezt megszervezze. Fontos lett volna, ha a presbitereket szólongatni tudtuk volna. A lelkészek mellett tehát fontos lenne a nem lelkészi munkatársak csatasorba állítása is.

13.19

Laborczi Géza lelkész felvetette, hogy ha missziói egyház akarunk lenni, akkor kérdés az, hogy kis egyházként hogyan tudjuk a hagyományos egyházias közegen túl megszólítani embereket, hogyan tudjuk nekik azt mondani, hogy hozzánk tartozni jó. Az identitásunk újragondolása szükséges lenne. A későbbiekben pedig az egyetemi lelkészek, kórházlelkészek kérdésének hiányát firtatta. 

13.24

Gregersen Labossa György lelkész a programszerű evangelizáció mellett a rendszerszemléletű gondolkodást hangsúlyozta. A missziói alapelvek lerögzítése szükséges lenne a különböző területeken, a kidolgozott munkatervekben, projektekben. Ne csak evangelizációs, hanem missziói stratégiánk is legyen!

13.27

Lázárné Skorka Katalin lelkésznő hangsúlyozta, hogy a különböző bizottságok együttműködése szükséges lenne ahhoz, hogy a hétköznapi szolgálatokban a kölcsönhatás erősödjön.
A Szélrózsa fesztivál közösségi és missziói fesztivál szeretne lenni, ami a fiatalok számára vonzó, ami számukra érdekes.
A teológiai képzés mellett az ifjúsági vezetők kérdését is elő kellene venni, hogy legyenek olyan laikus fiatalok, akik sóként és kovászként tudnának működni.

13.30

Fabiny Tamás püspök a gazdasági számítások kérdését vetette fel, hiszen ez lenne az alapja annak, hogy ezek a missziói tervek ne csak vágyálmok legyenek, hanem meg is valósuljanak. A kultúra eszközeivel is lehetne megszólítani az embereket. Nyitott templomok éjszakája kezdeményezés külföldön nem csak kulturális, hanem missziói alkalom is. Hangsúlyozta a szünergizmus kérdését. Nem csakegyféle lelkiségű lelkészeknek kellene ebben a munkában részt venniük.

13.34

Sztrókai Attila a templomon belüli ifjúsági nevelést hangsúlyozta. Az idősek gondozása, családtagjaik, hozzátartozóik elérése is fontos lenne.

13.38

Ördög Endre lelkész nagy hangsúlyt szeretne fektetni a szekuláris világba való kifelé nyitásra. Nagy jelentősége lenne annak, ha a kor nyelvén tudnánk megszólalni. Paradigma-váltásra lenne szükség. Funkcionális, az átlagostól eltérő evangelizációval kellene élni.
Orosházán három év óta rendeznek minden májusban evangelizációt, szabadtéri nagyszínpaddal, korszerű együttesek fellépésével, az ingerküszöböt mégsem érik el ezzel, bármit tehetnek, sajnos kevés a kézzel fogható eredmény.

13.43

Kákay István országos irodaigazgató a missziói munkaágak lelkészei különböző státuszának miértjéről adott tájékoztatást. Hangsúlyozta, hogy az irodára való osztály telepítését nem támogatná.

13.47

Tölli Balázs iskolaigazgatóként szólt hozzá a misszió kérdéséhez. Az iskolák révén az egyházunkba is beengedjük az embereket, betekintést nyerhetnek életünkbe, de ha az egyházban is ugyanazt tapasztalják, amit a világban, ki fognak fordulni onnan. Határozott lépésekre lenne szükség az úton való járáshoz. Gyors határozatok kellenének.

13.49

Lupták György előterjesztőként zárta a beszélgetést. 

13.56

Ebédszünet következik.

14.45

Folytatjuk a tudósítást.  :)

14.50

Az ötödik ülésen Hafenscher Károly elnökletével a zsinati tagok az országos tisztségviselők 2012. évi jelentéseit fogják elfogadni, az írásbeli előterjesztések alapján. Mint már korábban írtuk az elnök-püspök, az országos felügyelő, a zsinat lelkészi és nem lelkészi elnökeinek beszámolójára a novemberi ülésszakon kerül sor.
Az országos ügyész, dr. Székács György jelentését a zsinat elfogadta, éppígy az Országos Bíróság elnökének, dr. Gíró-Szász János jelentését is.

14.55

Az Országos Számvevőszék elnökének, dr. Zsugyel Jánosnak a jelentését nem kapták meg, így ezt nem tudták elfogadni a zsinati tagok.

14.56

Kákay István Dezső országos irodaigazgató, Gregersen Labossa György diakóniai bizottsági elnök jelentését is elfogadták.

15.01

Kendeh Gusztáv egyházzenei bizottsági elnök jelentésével kapcsolatban számos kérdés vetődött fel, már a levelelzőlistán, de végül ezt a jelentést is ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a zsinat.

15.04

Az Evangelizációs és Missziói Bizottság elnökének, Lupták Györgynek a jelentését is elfogadta a zsinat.

15.05

Muntag András felvetette, hogy több jelentést nem az az elnök küldte ki, aki az elmúlt évben még felelős volt a bizottság munkájáért.

Benczúr László elnök (Építési és Ingatlanügyi Bizottság) elmondta, hogy a tavalyi évben egyetlen egyszer ülésezett bizottságuk, ezért jelentésük már az idei év lépéseit is tartalmazza.

Székács György szükségesnek tartja, hogy a leköszönő elnökök ezentúl tartsanak majd egy rövid beszámolót év végén és az új elnökök pedig így vehessék át a hivatalt.

15.09

A zsinat elfogadta az Építési és Ingatlanügyi Bizottság elnökének, Benczúr Lászlónak a jelentését.

15.10

A Gazdasági Bizottság elnökének, Kondor Péternek a jelentését is megszavazta a zsinat.

15.11

Gyermek és Ifjúsági Bizottság elnöke, Lázárné Skorka Katalin a régi elnökkel, Smidéliusz Gáborral együtt állította össze jelentését, amelyet a zsinat elfogadott.

Gyűjteményi Tanács jelenlegi elnöke, dr. Kovács Eleonóra elmondta, hogy jelentésüket Hubert Gabriella írta. A jelentéssel kapcsolatban hozzászólás nem érkezett, a zsinat ezt is elfogadta.

15.14

Zsednai Józsefné a „méltatlan és alázat” szavakat helyezte a Nevelési és Oktatási Bizottság elnökének, Tölli Balázsnak a szívére, a jelentésével kapcsolatban. A zsinat elfogadta a jelentést.

15.16

Sajtóbizottság elnökének, Novotny Zoltánnak a jelentését, valamint Jákob János tábori püspöknek a beszámolóját is elfogadták.

15.21

Dr. Barát Katalint egyetlen személyként jelölték a zsinat nemlelkészi jegyzőjének, s a zsinat meg is választotta őt erre a tisztségre.

15.28

A hatodik ülés zárt ülés lesz, amelyen Abaffy Zoltán elnököl és Kertész Botond a Tényfeltáró Bizottság jelentésért tárja a zsinati tagok elé. Erről már nem tudósíthatunk. :(
Köszönjük eddigi megtisztelő figyelmüket! :)

Ha megkapjuk az egyes bizottsági elnökök jelentéseit, feltesszük honlapunkra.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!