„Ez az ember rázta gatyába Nánást” – súgta fülembe a mellettem ülő a hajdúnánási városháza dísztermében, amikor a reformáció és a hajdú identitásról tartott szimpózium megnyitóján Szólláth Tibor, a város polgármestere emelkedett szólásra. Lévén a reformáció emlékéve, s köztudottan a Hajdúság református tömböt képvisel hazánkban, az augusztus 4-én rendezett konferencián a polgármester a rendezvénysorozat célját jellemezve Kálvint idézte. Ha a gazdaságról akarunk beszélni, akkor a keresztyén etika hagyományosan az emberi munka etikumából indul ki. Institúcióiban a genfi reformátor a hitbéliek mellett társadalmi és gazdasági kérdésekkel is foglalkozott. A személyes és a közösségi felelősség nyomatékosításával – hangsúlyozta a polgármester –  az ötszáz éve megfogalmazottak a ma emberének is irányt mutatnak.

Utána néztünk. Az egyéni felelősség kálvini textusa így szól: „Isten jóságából, a magunk hasznára, mindent csak megőrzésre és sáfárkodásra kaptunk, és egyszer el kell számolnunk velük.”  Néhány sorral alább a „szeretet” kiemelésével Kálvin  a közösségi elkötelezettséget hangsúlyozza: (Az Úristen) „a javakkal való gazdálkodást csak úgy helyeselte, ha az összekapcsolódik a szeretettel”.

A Bocskai korona és a svájci óraipar

A polgármester személyében hiteles tanú szólt. Vezetésével sikerre vitték a Bocskai korona elnevezésű helyi pénz bevezetését, amely az egymásnak munkát adó belső fogyasztást lendítette fel. Elindították a világtalálkozó eseménysorozatát, a szociális támogatást a helyi munka, gazdálkodás támogatására konvertálták. Ez a pénteki esemény a kétnapos IV. Hajdúk Világtalálkozója rendezvény programsorába illeszkedett, amely pénteken és szombaton gazdag programkínálattal várta az érdeklődőket.

„Mi sokfélék vagyunk, talán azért, mert a magyar nagyon tehetséges nemzet. Ne pazaroljuk ezt a tehetséget egymás ellen hiábavaló dolgokra!” Nem véletlenül uralja ez a Teleki Pál idézet a díszterem hátsó falát. Itt az ügyeket nem csak megtárgyalják, de elintézik is. Nota bene: a Teleki idézet fölött a hét „ősi” hajdúváros címerei: Böszörmény, Dorog, Hadház, Nánás, Polgár, Vámospércs és Szoboszló. Az intézéshez pedig egy kálvini példa kívánkozik: Genf-szerte mesélik, hogy a reformáció után a kegytárgykészítő ötvösöknek felkopott az álluk. Felkeresték hát Kálvin Jánost, mihez kezdjenek ezután. A kegytárgyak mellett az ékszerviseletet is korlátozta a reformált egyház. Kálvin egyetlen mondattal válaszolt, és javaslata nyomán alakult ki a híres svájci óraipar.

Letelepítés és a Károli-biblia

A szimpóziumon elnöklő dr. Nyakas Miklós történész, muzeológus előadását fogalmi tisztázással kezdte: a hajdúk a legfiatalabb etnikumnak számítanak Magyarországon. Az ún. végvári vagy császári és a szabad hajdúk fegyveres rétegéből toborzódtak Bocskai István zászlaja alá.  A végvári hajdúkat  gazdaságilag megszorult Rudolf császár 1600-ban bocsátotta el szolgálatából, növelve ezzel a jövedelem nélküli, szerző-mozgó fegyveresek tömegét.
A Bocskai szabadságharc derékhadát jelentő hajdúk szolgálatait az akkor már Erdélyi fejedelem címet is elnyert Bocskai az 1065. dec. 12-i Kiváltság levélbe foglalt földadománnyal, letelepítéssel honorálta. A földrajzilag elkülönült félkatonai közösség identitását a református vallás is garantálta, mellyel az ellenreformáció sem bírt. Életrevalóságukat mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az ezt követő tíz év múlva már kiépített egyházi, közigazgatási és iskolarendszerrel rendelkeztek. Eredetük szerint más nemzetiségűek is találhatók a korabeli hajdúpolgárok között, de a fennmaradt korabeli dokumentumok túlnyomó többségében magyar nevű személyek szerepelnek. Nyakas Miklós visszautasította azokat a vádakat, mely szerint Bocskai a saját birtokai növelése okán toborozta volna a szabadhajdúkat. Dokumentált tény, hogy nem ő, hanem a mindinkább ellehetetlenült helyzetbe került hajdúk – az 1598. évi XXIX. örvénycikk a „bátran és irgalmatlanul kószáló szabad hajdúk” kiirtását rendelte el – maguk keresték meg a fejedelmet a Habsburgokkal szembeni szabadságharcát segítendő. Dr. Nyakas Miklós foglalkozott a hajdúvárosok polgárságnak református hitéletével, lelkészeinek szerepével. Korai példaként hozta fel I. Rákóczi György erdélyi fejedelem bibliaajándékát Nánásnak s Böszörménynek.

E tény a kultúra szempontjából is rendkívül mostoha magyar 17. században önmagán túlmutató. Ahogy arról már az Erős várunk a könyv és a nyelv c. 2008. október elseji  gondola-online írásunkban szóltunk:

„Talán nem közismert, hogy éppen a török uralom másfél évszázada alatt a három részre szakad országban a magyar nyelvű biblia volt A KÖNYV. Számos településen jószerivel az egyetlen. Terjesztője, kiadója volt az a magyar nagyasszony, aki a 17. század legnagyobb pedagógusát, Comeniust hívta Magyarországra, Sárospatakra, a művelt fők képzésének tökéletesítésére. Lorántffy Zsuzsanna (I. Rákóczi György felesége) a saját költségén nyomatott Károli-bibliák egész sorát küldte, juttatta el az Erdélyi Fejedelemség felségterületén túlra, a hódoltság protestáns és nem egy esetben katolikus közösségeibe. Ajándékát azzal a szigorú meghagyással küldte, hogy azok a helyi presbitérium, vallási közösség tulajdonát képezzék! Tette ezt azért, hogy az esetenként cserélődő papok, lelkészek ne vihessék magukkal a könyv példányait, megfosztva ezzel a helyi magyarságot a magyar könyv és az írott magyar nyelv kulturális etalonjától.”

Peregrinusok, „kis-hajdúk” és vármegyeiek  

A szinpózium további részében számos, eddig fel nem tárt eseménnyel, életsorssal foglalkoztak az előadók. Szakács János történészhallgató (DE BTK) a Szabolcs megyei diákok középkori bécsi egyetemi peregrinációját vette górcső alá. A 14. századtól az 1606. nov. 22-i Zsitvatoroki békéig ívelő elemzése 12 ezer peregrinusz diák részvételét mutatta ki a prágai, a krakkói, a bécsi, illetve a francia és az olasz egyetemeken. A reformáció terjedésével a svájci, a holland és a német egyetemek lettek a magyar diákság legfőbb célpontjai, kisebb mértékben az angol, ill. a skót egyetemek.

Nagy-Szalonta nevezetes város, / Mégsem olyan nevezetes már most / Mint mikor volt szabad hajdufészek, / Benne lakván háromszáz vitézek – jutottak eszünkbe Arany János sorai Seres István turkulógusnak a szalontai körzet hajdúsága – a „kis-hajdúk” – történetét ismertető előadása okán. A Békés megyei hajdúvárosok kiváltságainak sorsa, annak 1701-es eltörlése – állíthatjuk – a mai napig éreztetik hatásukat.

Ki tudja, hol található Regéc vára? Nem sokan tudják. Jómagam is Veres Tünde PhD-hallgató előadása alapján figyeltem fel erre a Rákóczi emlékhelyre. Amikor II. Rákóczi Ferenc édesapja, Zrínyi Ilona férje meghalt, az özvegy – átvéve az örökös főispáni méltósággal járó teendőket – 1677-ben érkezik gyermekeivel a Zempléni hegységben található Regécre, ahol II. Rákóczi Ferenc gyermekkorának első éveit élte. Itt ismerkedett meg a latin nyelv alapjaival, s   hazája történelmével. A vár s az uradalom kalandos sorsának nyomába szegődve az előadó kitért az ott szolgálatot teljesítő hajdúk sorsára is. Dr. Nyakas Miklós ennek ürügyén felhívta a figyelmet a „hajdú” szóhasználat változására, amely már a 17. század derekától elkezdődött. Idővel gyalogos uradalmi katonaságot, majd a 17–19. században rendvédelmi vármegyei fegyverest jelentett.

Felsőmagyarországi nézőpontok

Az eddigiekkel ellentétes nézőpontból vizsgálta a 17. századi hajdúk, különös tekintettel Bocskai István hajdúinak szerepét Kónya Péter egyetemi tanár (PUP FF IH) az Eperjes a Bocskai felkelés alatt című előadásában. E felsőmagyarországi szabad királyi város volt az egyetlen, amely végig császárhű marad. Erdély pusztítója, Basta császári tábornoknak igen, Bocskai generálisának nem nyitotta meg a város kapuit egészen 1606. június 23-ig, a Bécsi béke megkötéséig, amikor is okafogyottá vált a város elfoglalása. Magyarán „Eperjes non coronat”, azaz a város nem ismerte el a szultáni koronát kapott Bocskai Istvánt Magyarország kormányzójának. A bécsi udvar e tettet számos kedvezménnyel, az ostromok alatt elszenvedett károk kompenzálásával honorálta.

Kónya Annamária egyetemi adjunktus (PUP FF IH) a felsőmagyarországi protestáns felekezetek helyzetét elemezte. A szabad bányavárosokban hamar teret nyert a reformáció lutheri ága, a szepességi városok polgársága körében szintúgy. Idővel a kálvini tanok is terjedni kezdtek közöttük. Évtizedekig ambivalens viszony jellemezte együttélésüket. Előfordult, hogy üldözték a reformátusokat, ám akadt másra is példa. Bocskai tábori papjának, a nevezetes református hitvitázó Alvinczi Péternek a sorsa. Őt Kassa elfoglalását követően mind a helyi református, mind a evangélikus gyülekezet vezetőjévé választotta, s feladatát mindkét fél megelégedésére látta el. Igaz, 1634-ben bekövetkezett halála után ez a  „perszonálunió” felbomlott. Az ellenreformáció során aztán a Kassai dóm is visszakerült a katolikusok fennhatósága alá.

A hajdúság hitéletének sajátos megközelítésére vállalkozott Fórizs István sárospataki teológus hallgató. Roformkori lelkészportrét vázolt fel Vályi Pál egykori nánási lelkész 1838 és 1840 között vezetett naplója alapján. Sajátossága a naplónak, hogy mindennapjairól bőven értekezik, lelkészi feladatainak végzéséről azonban alig. A kéziratban fellelhető napló a helyi elszigeteltség oldását, önismereti tükröt jelent írójának, olykor pedig a bejegyzéseknek a barátaival való megosztását, kommunikálását is. Ha készül nánási monográfia, a helyi társasági életének feldolgozásához hasznos forrásul szolgál majd e napló.

„Tebenned bíztunk…”

Hajdú-hetek a Horthy-korszakban címmel számolt be a korabeli sajtótudósításokra támaszkodó előadásában Végh Loretta tanárjelölt (DE BTK). A „Hetek” apropójául 1936-ban Bocskai István halála (1606) 330 éves évfordulója szolgált. Az előadó valószínűsíti, hogy protestáns kultuszban szerepet játszott a Bocskai–Bethlen és a II. Rákóczi Ferenc kultusz megerősödése, különös tekintette IV. Károly hallgatólagos trónfosztásakor. Igaz, csak a címben olvashattuk a kormányzó nevét, ám az esemény állami elismerésében nem kis szerepet játszhatott magának Horthy Miklósnak református volta. Igaz, ő mindenkor ügyelt a két nagy felekezettel – a katolikusokkal és a protestánsokkal – szembeni kiegyensúlyozott magatartás érvényesítésére. Ha a jubileum évben nem is, egy év késéssel sikerre vitték a „Hajdú-hetek” programját. Főszereplője a szintén protestáns Darányi Kálmán miniszterelnök volt, akinek hajdúsági körútját, szereplését részletesebben taglalta az előadó. Az esemény országos jelentőségére jellemző adat: a MÁV az „Hetek”-re utazók részére 50%-os díjkedvezményt biztosított.

Püski Levente egyetemi tanár (DE BTK) a Második világháború végi pusztítások a Hajdúságban – református szemmel című előadása lelkészek jelentésére épül. A tiszántúli kerület püspöke a harcok elültével körlevélben kérte a lelkészeket, számoljanak be a gyülekezetükben észlelt helyzetről, a háború pusztításairól. A beszámolókat – bár nem minden parókiáról éltek a lehetőséggel – a következők jellemzik: élményszerűek, egyéniek; egyháztörténeti jellegűek (templom, iskola, ellátás, családok), a közösségi élet számos területét felölelik.

A parókusok egy része a szovjet megszállás okán erős önkontrollal ír, mások – így a böszörményi esperes – teljes nyíltsággal taglalja a területükön áthaladó front – németek, oroszok, románok – hadseregeinek kegyetlenkedéseit. Elgondolkoztató, hogy az ún. kiürítési parancsra mennyi hajdúsági, tiszántúli lelkész menekült el, gyülekezetét magára hagyva…

A XC. zsoltár  kezdő sorát, a „Tebenned bíztunk eleitől fogva” főcímet viselő szimpóziumot könyvbemutató és fogadás zárta. Hajdúnánás város a Nánási Füzetek sorozatban eddig 26, a város történelmének, mindennapjainak számos vonatkozásával foglalkozó kiadványt jelentetett meg. Ezúttal kettőt mutattak be: A hajdúk nyomában – régiókutatás és emlékezettörténet, valamint a Jászok, kunok, husziták, hajdúk és kurucok, katonáskodó elemek a magyar történelemben a középkortól az újkorig címűeket.  A prezentáló Novák Ádám, aki egyben e kötetek összeállítója is – az eseményt a Történelmi Tanulmányok XXI. – Hajdúhagyomány – Hajdúk emlékezete című kiadvány ismertetésével zárta.