A lakók többsége nem először vett részt a táborban, ők hívták el az újoncok egy hányadát is. Jó jelnek vettem, hogy ebbe a közösségbe újra meg újra visszatérnek a fiatalok, és korábbi táborozók vesznek részt a szervezésben és a megvalósításban, először ifivezetőként, majd táborvezetőként.

A tábor szigorúnak látszó napirend szerint valósult meg, amely bevallom, elsőre teljesen érthetetlen volt számomra. Negyed nyolckor kelni? Programmal feltölteni minden egyes órát? Hol marad a pihenés? Aztán ahogy teltek a napok, és egyre magabiztosabban forgattam a téma- és programleírásokat tartalmazó füzetet, akkor jöttem rá, hogy az időbeosztás és a programok részletes előkészítése mekkora biztonságot és egyben szabadságot ad, és persze megvolt az ideje a pihenésnek is.

A tábori élet varázsa éppen abban van, hogy mások a szabályok, mint a hétköznapokban. És ezeket a szabályokat jó betartani. Ott van például a szobapontozás. Hogy mennyire eredményes, azt egy tetszőlegesen kiválasztott táborozó szobájáról egy tábori reggelen készített fotó tanúsíthatná. A tábori napirend meghatározza az időkereteket, megadja a tevékenységek ritmusát, de hogy mi vár ránk az adott napon, milyen élményeket szerzünk, azt előre nem lehet eltervezni, az minden programnál, minden tábornál más és más. A mi táborunk nagyon jól működött.

Reggelenként kapott a test és a lélek egyaránt: a testébresztő és a reggeli után az áhítat már a nap témáját vezette be, az éneket Sam (Keveházi D. Sámuel) gitáron és Korni (Endreffy Kornélia) fuvolán kísérte. A közös éneklés nekem a tábor egyik alapélménye. Ha bárki kérdez, ezt mesélem először. Hogy tényleg együtt énekeltük a jól ismert vagy közösen megtanult énekeket, hogy alig lehetett „lekeverni” minket, ha éppen be kellett volna fejezni az éneklést. És mint minden igazán ütős élményt, ezt sem lehet szavakkal átadni.

A tábor idei mottója: Angyalok és démonok, sok kibeszélnivaló témát adott a tábori programokhoz. Miről ismerjük fel a jót és a rosszat a világban, a környezetünkben? Hogyan hozunk döntést? Mi segít abban, hogy a jót válasszuk? Tudjuk-e, illetve hogyan tudjuk befolyásolni a környezetünket azért, hogy jobbá tegyük a világot, legalább magunk körül?

Délelőttönként a korosztályonként kialakított hét-kilenc fős csoportokban, a Kupaktanácsban a napi témához kapcsolódó tematikus beszélgetéseket kreatív játékok kísérték. Érdekes, hogy a digitális korszakban született gyerekek hogyan szűrik meg a feléjük áradó információtömeget, mi az, ami alakítja a döntéseiket, kiben bíznak meg. Jó volt megtapasztalni, hogy van véleményük, és hogy ezt egy épphogy összegyúrt kisközösségben hogyan osztják meg a többiekkel egy játékban vagy egy vitában. És hogy milyen jól el tudnak merülni egy beszélgetésben, milyen jól elvannak anélkül is, hogy valamilyen „kütyü” lenne a kezükben, és az élményt azonnal közzétennék valamelyik közösségi hálón. (Hozzáteszem, hogy ez ránk, felnőttekre is igaz. Csak így tovább.)

A délutáni Laza Zóna és a Gyorsító Sáv a kötetlen játék és kreatív programok ideje volt, egyfajta aktív csendes pihenő. (Talán a foci kivételével.) A Kreatív Klub résztvevői a batikolás technikáját olyan jól sajátították el, hogy az elkészült pólók láttán én is kedvet kaptam a csavaráshoz. A többi napokon tejesdobozokat alakítottak át menő pénztárcává, illetve KÖSZI-pont-tartóvá. A táborlakók, készítettek „tényleg-repülő-papírpillangót”, és fekete fonalból félelmetes démonpulit.

A délutáni és esti csapatjátékok (Rizikófaktor, Vízi olimpia és Tűzi játékok, Beugró, Leg-Leg-Leg és sorolhatnám), a foci és a tánc hozzájárultak a táborozók fizikai erőnlétének és koncentráló képességének fejlesztéséhez, ráadásul könnyedén kielégítették a napi nevetésszükségletet is. A tábor egyik (igen, több is volt) csúcspontja a táborlakó gyerekek és a táborvezetők vízicsatája volt. Szem nem maradt szárazon. Meg persze más sem.

Az áhítatokat a tábor spirituális csapata tartotta: Szabolcs, AndiLuca, Korni és Sam személyes hangvételű beszédei, a közös imádság és a táborozók egymásnak vagy éppen mindenkinek küldött énekei tették különleges élménnyé.

Az esti áhítatok a belső elcsendesülés közös pillanatait adták. Ezen kívül esténként, közvetlenül lefekvés előtt még egyszer összegyűltünk, kisebb csoportokban (két-három szoba lakói, akik a tábor alatt a napi játékokban egy csapatban vettek részt). Ezek a Pokrócmesék a nap legjobb részei voltak. A napi élmények felidézése, az érzések megosztása egymással olyan napzáró mozzanat, amire - most már tudom - a tábor után is szükségünk van.

Hogy mi a titka ennek a tábornak? Nem tudom. Elmesélek valamit, talán az segít. Amikor a záró Megálló istentiszteleten a Paxhoz értünk, és azt mondta Szabolcs, hogy fogjunk kezet egymással és Krisztus békéje legyen velünk, nemcsak a mellettünk állók kezét fogtuk meg, nemcsak elmormoltuk, hogy „legyen-békesség-köztünk”. Hanem: átöleltük egymást, könnyeztünk, még én is, pedig nekem ez nem megy könnyen. És a kézfogás és ölelés és búcsúzás nem akart véget érni. Mintha akkor és ott éreztük volna meg, mit kaptunk. Egymást.

Amit most érzek: hála. Hogy elhívtak, hogy részese lehettem, hogy erőt meríthettem a többiekből, ha elfáradtam. Jöhetek máskor is?

Értesülj azonnal a fontosabb programokról, táborokról:
Kedveld a KÖSZI-t Facebookon: https://www.facebook.com/keresztenyonkentesek
Iratkozz fel a KÖSZI-hírlevélre úgy, hogy egy üres e-mailt elküldesz ide: koszihirlevel+subscribe@googlegroups.com
A 21. KÖSZI Napvető kreatív tábor a Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért Egyesület (KÖSZI) szervezésében, a Szívvel-Lélekkel Alapítvánnyal és a Piliscsabai Evangélikus Egyházközséggel együttműködve valósult meg.