Félig üres, vagy félig tele? Ismerős kérdés, amely a szemléletünket tükrözi. Optimizmust vagy pesszimizmust. Elégedetlenséget vagy hálát. A kérdésre adott válasz az élethez, a dolgokhoz való hozzáállásunktól függ. Hogyan látjuk, hogyan ítéljük meg az életünket, a múltat, ettől függ, hogy hogyan látjuk a jövőt. A dán filozófus, Søren Kierkegaard azt mondta: „Az életet csak előretekintve lehet végigjárni, de csak visszafelé nézve lehet megérteni.”

Pál apostol élete vége felé tartva a zsidó Agrippa király és a római Fesztusz helytartó előtt áll mint fogoly. Kihallgatás folyik. Már évek óta börtönben ül, igazságtalan vádakkal, ártatlanul szenvedve, amikor végre előveszik az ügyét. Pál panaszkodhatna, sorolhatná a sérelmeit. Felhozhatná múltjának szenvedéseit, a bántalmakat, amelyeket ellenfeleitől el kellett szenvednie. Nélkülözésekben volt része, üldözték, többször is börtönbe zárták, megverték, megkövezték.

Ám Pál múltjának nem ezek a negatívumok a meghatározói. Amiről szól, az Isten bűnbocsátó, életét megújító kegyelme, ahogyan megtapasztalta. Számára életének minden eseménye erről szól. Ezért hálásan vallja meg, hogy „Isten mind e mai napig megsegített”. Beszél arról, hogyan lett elvakult, Krisztust és követőit gyűlölő emberből új emberré, Krisztus követőjévé, mert a feltámadt Jézus megszólította őt. Beszél arról, hogyan adott életének Jézus új alapot, új irányt és új célt. Beszél arról, hogy missziói útjai során a nélkülözésekben, veszélyekben, üldöztetésben, betegségben, problémákban hogyan tapasztalta meg Urának segítségét. Hogyan kapott erőt. Élete, a múlt nem volt fáklyásmenet, nem volt mentes a bajoktól, küzdelmektől. De erőt kapott attól, aki őt megerősítette, Jézustól.

Jézus segítsége nem azt jelenti Pál számára, hogy megőrzi őt minden bajtól, de jelenti azt, hogy megőrzi és átsegíti minden bajban. „Mivel Isten mind e mai napig megsegített – mondja –, itt állok, és bizonyságot teszek...” Pál nem a félig üres poharat nézi, hanem azt, amit Ura, Jézus Krisztus töltött meg kegyelmével.

Mit látunk meg mi a saját életünkben? Mi van a kezünkben? Az elégedetlenség, panaszkodás, gondok, peszszimizmus félig üres pohara, amelyben egyre kevesebb a jó, vagy az Isten kegyelmes szeretetével félig töltött pohár, amelyre azzal a reménységgel nézünk, hogy egyre többet tölt bele Isten, míg csak csordultig meg nem telik? Ahogyan a 23. zsoltár írója vallja: „Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam. Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az Úr házában lakom egész életemben.” (Zsolt 23,5–6)

Mindannyiunk életében vannak olyan szakaszok, tapasztalatok, amelyekre nehéz, válságos időkként emlékezünk. De ha megtanuljuk meglátni ezekben is Istenünk jelenlétét és segítségét, akkor ezek is erősítik hitünket, hogy a jövőben is őrá tekintsünk, tőle várjuk a segítséget, hogy legyen erőforrásunk, hogy kitarthassunk. Mert Jézussal közösségben értelmet nyernek a megpróbáltatások, más megvilágításba kerülnek a szenvedések, s az események mozaikdarabjaiból kezd kirajzolódni a kép, mert megértjük az addig rejtett összefüggéseket.

Néha eszembe jut – mint, gondolom, sok más embernek is –, hogy ha újrakezdhetném az életemet, mit változtatnék, mit hagynék ki belőle, mit tennék másként. És újra arra jövök rá: semmit. Mindennek helye volt, hogy azzá legyek, aki vagyok. Úgy volt jól, ahogyan volt, a nehéz dolgok, bajok, bűnök is helyükre kerültek. Csak ehhez Jézusnak kellett a kezébe vennie és összeraknia életem mozaikjait. A félig üres pohárból félig tele pohár lett. El tudjuk-e ezt személyesen is mondani? Szülők a gyermekeiknek, nagyszülők az unokáknak, családtagoknak, barátoknak, ismerősöknek el tudjuk-e mondani, hogy igen, megsegített, amikor mélyen voltam, betegségben, szenvedésben, vagy Ady panaszával: „Mikor elhagytak, / Mikor a lelkem roskadozva vittem”, gondok között, félelemben, könnyek között, gyászban?

Az ő segítségének köszönöm a boldog órákat és napokat. Amikor gyermekeim, unokáim születésekor boldogság és öröm töltött el. A munkám örömét és élvezetét, azt, hogy követe lehettem. És azt, hogy megsegített, amikor nem is kértem, hogy segítsen; amikor hűtlen voltam hozzá, amikor kételkedtem benne.

Hát nincs elég okunk, indokunk arra, hogy megvalljuk, mondjuk és továbbadjuk: „...Isten mind e mai napig megsegített, itt állok, és bizonyságot teszek...”?

A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 29-30. számában jelent meg, 2017. július 30-án.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.