hónap igéje

[Jézus] így válaszolt: Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.” (Lk 19,40)

„…inkább annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a mennyben.” (Lk 10,20)

Sok metrókijáratnál található fotófülke, amelyben igazolványképet lehet készíteni pár pillanat alatt. A masina megfelelő időközökkel több képet is készít, és kiválaszthatjuk közülük, hogy melyiket vagy melyeket szeretnénk nyomtatott formában magunkkal vinni. Néhány pillanat választja el ezeket a fotókat, mégis annyiféle érzés, hangulat tükröződhet vissza róluk: ijedség, fáradtság, nyúzottság, erőltetett mosoly, komolyság, de a vidámság, a mosoly ezernyi árnyalata is ott található rajtuk.

Oszd meg kenyeredet az éhezővel, vidd be házadba a szegény bujdosókat, ha meztelen embert látsz, ruházd fel, és ne zárkózz el testvéred elől! (Ézs 58,7)

Isten mondja: Sírva jönnek, és fohászkodnak, miközben vezetem őket… (Jer 31,9a)

Szeptemberi igénkkel Pál apostol Jézus keresztje elé állít bennünket. A kereszt elé, ahol Isten Fia önként szenved, és vállalja a halált, hogy az embervilágot megbékéltesse Istennel. De miért is kell megbékéltetni az embert Istennel? Talán haragszik az emberre Isten? Nem megértő, megbocsátó, szerető Isten-e Isten? Ma már sokan úgy tartják, hogy nem ildomos, nem korszerű, pszichológiailag helytelen Isten haragjáról, ítéletéről beszélni. Istenből jóistenkét, Jézusból barátot, sőt Jézus havert formáltunk, és azt mondjuk, amit Voltaire, hogy Isten – ha van egyáltalán – úgyis megbocsát, mert az a dolga.

Ki vagyok én? Mennyit érek? Miért születtem ilyennek? Nőnek, férfinak, magyarnak? Ha mások lettek volna a szüleim, ha más körülmények között növök fel, jobb lenne az életem? Talán nincs senki, aki ezekkel vagy hasonló gondolatokkal, kérdésekkel ne nézett volna szembe.

Templomszentelési ünnepen vagyunk. Salamon király felépítette azt a templomot, amelyre már Dávid király és az egész nép régóta vágyódott. A gyönyörű jeruzsálemi épület elkápráztatja és örömmel tölti be az emberek szívét. Mindenki örül és ujjong. Van templomunk! Van, ahová mehetünk istentiszteletre, dicsérni az Urat, hálát adni, imádkozni. Így van ez ma is, ha felépül valahol egy templom.

Húsvét havába léptünk. Az Első korinthusi levél 15. fejezetében Pál apostol a feltámadásról ír. Ez keresztény hitünk középpontja, egyben a legnagyobb titok. Ha igaz, hogy Jézus feltámadt, akkor igaz az is, hogy mi is feltámadunk. Ha nem, akkor minden hiábavaló, az egész keresztény hitünk csak ámítás, hiábavalóság.

Életünk során szinte mindennap halljuk ezt a szót: vigyázz! De mi mindenre is kell vigyáznunk? A potenciális veszélyek listája szinte végtelen. A reklámok állandóan figyelmeztetnek, hogy vigyáznunk kell az egészségünkre. Vigyázz az étkezésre! Ne egyél cukrot, húst! Szedj vitaminokat! Hasznosak ezek a figyelmeztetések, ám némelyek ebből is üzletet csinálnak, alaptalan félelemkeltéssel, gátlástalanul kihasználják, hogy a maguk termékeit eladhassák.