Gyakran beszélünk evangélikus körökben elnéptelenedő falvakról, gyengülő gyülekezetekről, kiürülő templomokról. Hozzá is szoktuk fűzni: ott kellene jelen lennünk templommal, közösséggel, evangéliumhirdetéssel, ahova költöznek az emberek, ahol mozgás van. Remélhetőleg sokan értesültek már arról, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyháznak van gyülekezetplántálási programja, amely épp ezt a társadalmi mozgást igyekszik követni. A Pesti Egyházmegye területén három missziói programot támogat egyházunk: a pestszentimrei, a káposztásmegyeri és a soroksári alakuló, épülő evangélikus közösséget. Mindhárom kis közösség egy-egy erős anyagyülekezet területén működik és próbál lábra állni: Pestlőrincen, Újpesten és Pesterzsébeten.
Darvas Anikó lelkésznőt az újpesti gyülekezet káposztásmegyeri missziójába küldte ki egyházunk. Egy fejlődő, benépesülő, népszerű fővárosi lakónegyedbe. Káposztásmegyer harminc éve felépült, „régi” részén két prosperáló keresztény gyülekezet működik, szép épületekkel és eleven közösséggel, egy római katolikus és egy református. A most épülő, új részen – „Káposztásmegyer kettőn” – még nincs keresztény templom. Reményeink szerint itt fog felépülni hamarosan az evangélikus, és itt kezd gyülekezetszervező munkába Darvas Anikó.
Azaz egyáltalán nem kezd, hanem folytat. Új munkatársként, erősítésként áll be abba a munkába, amelyet az újpesti gyülekezet Solymár Péter lelkésszel és Haba Gábor felügyelővel már évek óta végez. Nem véletlenül választotta igehirdetésének alapigéjéül Gáncs Péter püspök Pál apostol mondatát: „Én ültettem, Apollós öntözött, de Isten adta a növekedést.” (1Kor 3,6) Érdemes a szereposztásra figyelni. Mindenekelőtt arra a felszabadító, erőt adó mondatra, hogy a növekedést Isten adja. Fölösleges egymást vagy önmagunkat vádolnunk azzal, hogy nem növekszik a gyülekezet. Csak az erőnket pazaroljuk és a bátorságunkat fogyasztjuk, ha önmagunktól azt várjuk, hogy kezünk alatt növekedjen és erősödjön a közösség. Sok keserűségtől, kudarcélménytől és feszültségtől megszabadulnánk, ha elhinnénk, amit a nagy gyülekezetplántálási tapasztalattal rendelkező Pál apostol mond: a növekedést Isten adja.
Ez azonban egyáltalán nem menti fel a szorgoskodás alól a munkatársakat. Káposztásmegyeren Solymár Péter ültetett, Darvas Anikónak most – Apollós módján – az öntözés a feladata. Ezért kapta azt a bizonyos, felirattal ellátott, világoszöld locsolókannát. De nemcsak ezt, hanem Apollós jellemzését is. Ő olyan munkatársa volt Pál apostolnak, akit három erős vonás jellemzett: ékesszóló volt, a Szentírás ismeretében járatos, de hűséges is, aki a sok korinthusi széthúzás közepette töretlenül megőrizte jó kapcsolatát Pállal.
Darvas Anikó eddigi szolgálati területén, a rákoskeresztúri Podmaniczky János Evangélikus Általános Iskolában bebizonyította, hogy járatos a Szentírás ismeretében, és az evangélium üzenetét képes olyan formában továbbadni, hogy felüdül és tartalmat kap a lélek. Nem véletlenül búcsúztak tőle az iskola tanárai és növendékei nagy szeretettel. Most csapatban kell folytatnia a szolgálatot, egy olajozottan működő, újpesti csapatban. Szüksége lesz tehát Apollós harmadik jó tulajdonságára is.
Az a szeptember 3-i istentisztelet, amelynek keretében szolgálatba állították Darvas Anikót, nem csak az új lelkésznőről és a munkájáról szólt. Ez volt az újpesti gyülekezet tanévnyitó istentisztelete. Gyerekek, tinédzserek, javakorabeli felnőttek és idősek töltötték meg a templomot, hogy együtt kezdjék meg az új munkaévet. Solymár Péter lelkész az első zsoltár alapján a boldog emberről beszélt, akit kiválasztott és elhívott az Úr, aki követi az Ő útmutatását és akinek kezébe adja a hit és a remény kulcsát. Boldog emberek sorakoztak az oltár előtt, áldást kérve az új gyülekezeti évre. Boldog és reményteli emberként állt be ebbe a közösségbe Darvas Anikó lelkésznő, hogy öntözze az Úr kertjét, mégpedig nem csapból folyó, klóros vízzel, hanem Isten szeretetének mennyből hulló esővizével. Együtt imádkozunk azért, hogy erővel, jó mondanivalóval és gondosan végezze szolgálatát. A gyülekezetet pedig növelje Isten embert kereső, embert mentő szeretete.