Főszerepben a pénz – Szép Ernő újra „felfedezett” komédiája

Főszerepben a pénz – Szép Ernő újra „felfedezett” komédiája

Share this content.

Forrás: Evangélikus Élet, szöveg: Kézdi Beáta
A 20. század első évtizedeiben járunk, egy elszegényedett családot ismerhetünk meg Szép Ernő Vőlegény című, először 1922-ben bemutatott vígjátékában. Az egyik testvér gépel, hogy valami pénz álljon a házhoz, a másik babákat varr, az apuka meg azt a keveset is, ami van, eladja s eljátssza.

Azonban egyszer csak jön a jó hír: kérő érkezik Csuszikékhoz, ám ez hirtelenjében mégsem akkora öröm, ha nincsen a háznál ennivaló, és mivel a lakás legtöbb értékét is eladták már, lerí a szegénység még a falakról is. A család minden tagja eszeveszett rohangálásba kezd a szomszédba kuglófért, gyümölcsért, virágért, műveltséget mutató lexikonokért, de még függönyért és zsúrszalvétáért is. Csuszikéknál minden a pénz – és annak hiánya – körül forog. A lányos család egyetlen esélye a túlélésre a szép Kornélia kiházasítása, ahogyan Fox, a fogorvosnak titulált, ám inkább csak kezdő fogtechnikus is gazdag menyasszonyt keres magának. Kettejük megismerkedésének és egymásra találásának történetét tárja elénk a darab érzelmekkel gazdagon, szinte már nyers őszinteséggel.

Kovács Patrícia a szerelemért és vőlegényért folytatott küzdelemben csodás és izgalmas ívet mutat be az először tündöklő, majd a ronda kardigánban elkeseredetten szerelemért könyörgő, végül dívaként megjelenő Kornélia szerepében.

Szabó Kimmel Tamás a szerencsevadász Fox jellemváltozását mutatja meg remekül. Takács Kati és Gazsó György lubickolnak a gyerekeik pénzén csüngő, önző szülők karaktereiben, míg Tóth Ildikó az idősebb nővérként és egyetlen józan emberként, a család összetartójaként nyűgözi le a nézőt.

Szép Ernő sokáig elfeledett, majd szerencsésen újra „felfedezett” darabja egyszerre társadalomrajz, szerelmi történet és keserédes komédia. Valcz Gábor díszlete mindehhez érzékletesen adja vissza a lepusztultságot, ahogy Zeke Edit jelmezei is a valaha volt jómódot vagy épp a fényűző eleganciát. Novák Eszter jó ritmusú, humorral és érzelemmel teli, mégis fajsúlyos rendezése a nyár egyik kiemelkedő színházi élménye, amelyet ősztől a Belvárosi Színházban is láthat a közönség.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 31-32. számában jelent meg, 2017. augusztus 13-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.

Címkék: Szép Ernő - darab - kritika -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!