Orosz evangélikus püspök látogatott Magyarországra

Orosz evangélikus püspök látogatott Magyarországra

Share this content.

Szöveg: Rusin Diána
Nyíregyháza – Anatolij Malahova, az Oroszországi Evangélikus Egyház püspöke 2017. július 25-én Voronyezsből látogatott el hazánkba újságíró barátjával Roman Romancovval. Európai körútjuk célja az volt, hogy meglátogassák a nyugat-európai evangélikus egyházakat és ebből az útból később filmet készítsenek.

Miért pont hozzánk jöttek?
A Mandabokori Evangélikus Egyházközség egyik tagja, Rusin Diána fél esztendeig volt Oroszországban. A kint eltöltött idő alatt megismerkedett a voronyezsi evangélikus gyülekezettel, ahol Anatolij Malahova is szolgál. Anatolij az európai körutat már javában szervezte, aminek a fő célja Németország volt, a reformáció ötszázadik évfordulója miatt. Ez idő alatt sokszor szóba jött Magyarország, és az elmondottak alapján meg szerette volna nézni azt a lelki közösséget, ahonnan Diána érkezett.


A magyarországi tartózkodás alatt megismerkedett gyülekezetünk lelkészével, Zsarnai Krisztiánnal és családjával, valamint a gyülekezet néhány tagjával.
A látogatás estéjén a nyelvi nehézségek ellenére imaközösségben lehettünk a püspökkel, és mindenki a saját anyanyelvén adhatott hálát Istennek a találkozásért.
Másnap reggel Anatolij Malahova es Roman Romancov hálatelt szívvel folytatták útjukat.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!