Hallgassatok rám, ti szigetek, figyeljetek, távoli nemzetek! Már az anyaméhben elhívott engem az Úr, születésemtől fogva emlegeti nevemet. Éles karddá tette számat, keze ügyében tartott engem. Hegyes nyíllá tett, tegzébe dugott engem. Ezt mondta nekem: Szolgám vagy, Izráel, rajtad mutatom meg dicsőségemet! Én azonban ezt mondtam: Hasztalan fáradoztam, semmiért, hiába pazaroltam erőmet. De az Úrnál van az én ügyem, és munkám jutalma Istenemnél. Most pedig ezt mondja az Úr – aki már az anyaméhben szolgájának teremtett, hogy visszavezessem hozzá Jákóbot, és köréje gyűjtsem Izráelt, mert nagyra becsül engem az Úr, és Istenemnél megvan rá az erőm –, ezt mondta: Kevésnek tartom, hogy Jákób törzseinek helyreállításában és a megmentett Izráel visszatérítésében légy az én szolgám. A népek világosságává teszlek, hogy eljusson szabadításom a föld határáig. (Ézs 49,1-6)

A fiatal Bob Dylan szerelmével sétált az utcán, mikor kitört egy hatalmas zivatar. Menedéket keresve behúzódtak egy kapualjba és figyelték, hogy válik a mennydörgés egyre erősebbé. Ahogy egyre több villámcsapást hallottak, annál inkább asszociáltak egy templom harangjának hangjára, mely harangozik és felkiált minden egyes emberért. Egy villámcsapás olyan, mint egy harangütés és egy harangütés olyan, mint egy óriási sóhaj. Sóhaj azokért, kiknek begyógyíthatatlan sebek okoznak fájdalmat minden egyes nap. Sóhaj azokért, akik küzdenének, harcolnának, hogy életük jobb legyen, de sajnos már képtelenek a küzdelemre. Sóhaj minden egyes fiatalért, akik személyes szerelmi történeteikkel küszködnek és nem találkoznak mással csak a nyomasztó magánnyal. Sóhaj a megvádoltakért, kitaszítottakért, lázadókért, szerencsétlenekért, szótlanokért, bebörtönzöttekért és egy végeláthatlan sóhaj minden egyes emberi lélekért, aki egy kicsit is szenved ebben a hatalmas univerzumban.

Vége lesz-e ennek a szenvedésnek valamikor? Vége lesz-e ennek a jajkiáltásnak?

Talán a viharos éjszaka után, mikor már minden elcsendesedett és a nap is megmutatja magát, az emberek összegyűlhetnek és együtt örülhetnek, reménykedhetnek egy szebb jövőben, ahol tényleg minden emberhez eljut a szabadítás híre. Bob Dylan nem igazán különbözik a 'Chimes of Freedom' dalában Ézsaiás prófétától. Talán nem véletlenül nevezik ezt a dalt Dylan hegyi beszédének. Hallgassunk a próféta és a dalszerző szavaira és találjuk meg azokat az embereket körülöttünk, akik még nem tapasztalták meg a szabadulás örömét. Tegyük világossá számukra, hogy a világ – és benne az egyház is – szüntelenül harangozik hánykolódásukért és mindent megtesz azért, hogy a föld határánál ők is érezzék azt, hogy majd felkel a nap, és eljön a szabadság.

Az összeállítás a KötőSzó blogon hallgatható meg.