Reformációi témahét a pápai evangélikus iskolában

Reformációi témahét a pápai evangélikus iskolában

Share this content.

Forrás: veol.hu
Pápa – A Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola előző hete, a tanórák és a délutáni foglalkozások is a reformációra való sokszínű emlékezés jegyében telt.

A Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskolában reformációi témahetet szerveztek a múlt hét folyamán. A reformáció 500. évfordulójához kapcsolódó, a tanórákat és a délutáni foglalkozásokat is magába foglaló programsorozatot 8-án, vasárnap ünnepi istentisztelettel nyitották meg, melyen a diákok közösen szavalták el az Erős vár a mi Istenünk című korál szövegét, illetve felolvastak Luther Márton 95 tételéből is.

Szücs Gábor igazgató beszámolt róla, úgy állították össze a sok tantárgyat érintő programsorozatot, hogy a gyerekek számára az elméleti ismereteken túl élményszerű és sokszínű legyen.

Hétfőn Luther-rajzfilmet és -filmet néztek meg a napköziben, valamint az utca emberével készítettek interjúkat Lutherről és a reformációról. Kedden a templomban a felnőtt hozzátartozókat várták lelkészi előadásra, közös éneklésre. Szerdán a negyedikesek a könyvtárba, a hetedikesek belvárosi séta keretében többek között a megújult református ótemplomba látogattak. Délután vetélkedőt szerveztek három fős csapatoknak, a dobogós helyezettek sárvári kiránduláson vehetnek majd részt. Csütörtökön korhű ruhákba öltözhettek az osztályok, továbbá a Várkertben rendezett emlékfutáson az alsósok 500, a felsősök 1517 méteres távot teljesítettek. Pénteken kerékpáros zarándoklatot szerveztek a felsősöknek és a tanároknak Takácsira, ahol a helyi templom és a gyülekezet történetével ismerkedtek meg.

Németh Katalin iskolalelkész elmondta, Luther élete, a reformáció, a nagy reformátorok munkássága szinte minden évben előkerül a felekezetek hittanóráin. Másrészt a tanárokat külön felkészítették, megismertették Lutherrel, és kaptak segédanyagokat. Tanórák is szóltak a reformáció témáiról, például technika órán Luther-rózsát készítettek a gyerekek, rajzon pedig Lucas Cranach német festő-grafikusról tanultak.

A tematikus hét pénteki zárórendezvényén az Evangélikus Hittudományi Egyetem hallgatóiból álló, hét fős Közel zenekar adott nagyszerű koncertet az iskolának az evangélikus templomban, aztán az iskola udvaráról osztályonkénti üzeneteket tartalmazó lufikat engedtek az égbe.

Hivatkozások: További képek. -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!