Ennek szellemében szólt a következőkben a Dombóvár Város Önkormányzata és az Egyházközség által közösen felállított, és a délután során átadott emlékkő vonatkozásában: „Nekem megdobbant a szívem, amikor a Tinódi-ház mellett láttam, hogy megérkezett az emlékkő, rajta Isten igéjével és a Luther-rózsával, egyházunk jelképével. Megszoktam, hogy hol várható ezek felbukkanása, de most „terepen” vannak. Látni fogja mindenki, akinek arra visz az útja. Kiteszem érted a szívemet is! – szoktuk mondani annak, akit nagyon szeretünk. Isten kitette értünk a szívét Jézus Krisztusban. Kitette a világba, emberré tette, közénk küldte. Aki kiteszi a szívét valakiért, felvállalja, hogy a másik ezt esetleg nem viszonozza. Isten vállalta azt a kockázatot, hogy elküldi az emberhez az ő egyszülött Fiát, és az ember elutasítja. Mi most, itt Dombóváron kitettük a szívünket, a hitünket, jól látható helyre, hitvallásként. Ennek kockázata van: mert lesz, akinek tetszik majd, amit lát, és lesz, akinek nem. Ez a hitvallás kockázata.”
Az istentiszteleten köszöntőt mondott dr. Hegedűs János dombóvári plébános, kitérve a reformáció katolikus egyházat megújító hatásaira, az ökumenikus mozgalom gyümölcseire.
A közösen elfogyasztott ebéd után a gyerekeket játékos vetélkedő várta, a reformációhoz kapcsolódó feladatokkal. Az együttlét az igehirdetésben már említett emlékkő és a mellette álló emlékfa ünnepélyes átadásával folytatódott. Ünnepi beszédében Szabó Szilárd lelkész kiemelte: az üzenet az igazán fontos, a forma másodlagos. Az üzenet pedig mi lehetne más, mint az az evangéliumi üzenet (Rm 1, 17), amely annak idején megváltoztatta Luther Márton életét. Közterületen olvasható Isten igéje - hangsúlyozta a lelkész - elhagyva a templom falait, kilépve megszokott környezetéből. A cél, hogy elindítson valamit mindazokban, akik elolvassák, hogy lelkesítsen, kizökkentsen, újraformáljon.
A város polgármestere, Szabó Lóránd köszöntő beszédében kiemelte: a márványtömb fehérsége önmagában is üzenetet hordoz: a megújulás, az újrakezdés, a reformáció gondolatiságának hirdetője.
Az ünnepi együttlét az evangélikus templomban folytatódott, ahol Rózsai György, a gyülekezet felügyelője köszöntötte az ünneplőket. Az alkalom során a gyülekezet tagjai egyháztörténeti játékban vehettek részt, melynek során felelevenedtek a reformáció legfontosabb eseményei, személyei, tanításai. A negyvenötödik jubileumát ünneplő Kapos kórus ünnepi hangversenyét követően dr. Szőke Sándorné helytörténész idézte fel az egyházközség történetét, a kezdetektől napjainkig. Szintén a múlt felidézését tűzte ki célul Szabó Szilárd lelkész, aki fényképek segítségével mutatta be a gyülekezet mindennapi életét.
Az egész napos együttlét egy időkapszula elhelyezésével zárult, melyben üzenetet zártak el a jelenlévők a jövő gyülekezetének. A kézzel írott üzenet és a jelenlévők névsora mellett egy digitális adathordozó is került az időkapszulába azzal a reménységgel, hogy száz év múlva, a reformáció hatszázadik évfordulóján a jelen lévő gyülekezet utódai fogják majd felnyitni a kapszulát. Mert a reformáció nem csak múltunk öröksége, hanem feladat a jelenben: hogy legyen jövőnk, keresztény hitben járó nemzedékeket kell felnevelnünk. A jövő gyülekezetét. Ötszáz év előttünk!