Tortával ünnepelték Pakson a reformáció ötszázadik évfordulóját

Tortával ünnepelték Pakson a reformáció ötszázadik évfordulóját

Share this content.

Forrás: teol.hu, szöveg: Vide Tünde
Paks – A négy protestáns egyház közösen szervezett városi ünnepséget a reformáció ötszázadik évfordulójára. Lelki feltöltődést, kikapcsolódást és az ismeretek bővítését is jól szolgálta a gazdag program.

Zenés nyitánnyal és az évfordulóra készült ötszáz szeletes torta felszeletelésével kezdődött a városháza előtt a reformáció ötszázadik évfordulójára rendezett városi ünnepség. Az itt kialakított reformációs udvarban gazdag programot kínált a négy protestáns egyház. Lehetőség nyílt a lelki feltöltődés mellett az ismeretbővítésre, kikapcsolódásra. Az evangélikus, református, baptista és pünkösdi gyülekezetek sátrai színes, különleges programkavalkádjából sokan válogattak. A Kálvin-sátorban berendezett kiállításon neves reformátorokat, a reformátusság kiemelkedő alakjait: költőket, írókat, politikusokat, tudósokat ismerhettek meg, amelyhez kiállításvezető nyújtott segítséget.

Az élő könyvtárban nem köteteket, hanem közismert gyülekezeti tagokat kölcsönözhettek egy legfeljebb húszperces közvetlen beszélgetésre hitről, vallásról, a baptista gyülekezet sátrában vallástörténeti ismertető fogadta a betérőket, az evangélikus egyházközség standján kiadványok és kiállítás. A pünkösdi felekezet Adományszigete portékáit kínálta a reformációs udvarban, ahol a paksi protestantizmusról és a református templom történetéről szóló helytörténeti előadás is szerepelt a kínálatban. Nemcsak a lelki feltöltődésről gondoskodtak, hanem ételről, italról is a szervezők. Különleges volt ezek közül a Reformátor sör. A református gyülekezet a Balatonvilágoson készített kézműves sör eladásából származó bevételt jótékony célra szánja.

A felnőttek mellett a fiataloknak, gyerekeknek is szenteltek figyelmet. Nagy érdeklődést generált a szabadulószoba elnevezésű játék, ahonnan különféle feladványok sikeres megoldása árán „juthattak ki”.

A foglalkozások mellett színpadi műsorokat kísérhetett figyelemmel a közönség. Az ökumenikus kórus, a református és a pünkösdi gyülekezetek zenekarai mutatkoztak be az esti ökumenikus istentisztelet előtt. A liturgiát megelőzően Szabó Péter, Paks polgármestere és Kutas Attila, a Paksi Katolikus Egyházközség plébánosa köszöntötte az egybegyűlteket. A reformáció ötszázadik évfordulójára rendezett paksi program fáklyás felvonulással zárult.

Csodálatosan szép és megható volt a közös ünneplés a városháza előtt. Sok gondolatot tettem el emlékbe. Amit Lenkey úr megfogalmazott, én is azt kívánom mindnyájunknak: költözzék szeretet, elfogadás, megbocsátás, alázat, öröm a szívünkbe. Minden reggelem egy új kezdet, vezessen a jó pásztor utamon” – így összegezte egyik résztvevő a tapasztaltakat. Lenkeyné Teleki Mária, a Paksi Református Egyházközség lelkésze elárulta, minden felekezet lelkesen készült erre a napra. Fő céljuk az volt, hogy bemutassák: Istennek van népe ebben a városban.

Címkék: torta - reformáció - Paks -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!