Napjainkban ismét tanúi vagyunk annak a jelenségnek, hogy a politika szakralizálódik, átértelmezi a szent és profán jelentését, birtokolni kívánja a vallások értékadó, életorientáló szerepét, rangra emeli az erőszakot, megszenteli a másik ember megvetését, ha az idegen, más vallású, vagy valamilyen módon fogyatékkal él. Ima-alkalmainkkal ellenkező irányba kívánunk elindulni. A szakralitás legbensőbb világába, az imádság világába akarjuk bevonni a politikát, a köz ügyeit, mindnyájunk ügyeit. Tesszük ezt azért is, hogy visszanyerjük a szent jelentésének valódi tartalmát, a teremtett ember Istentől kapott méltóságának tiszteletét, és gyakoroljuk az erőszak kultúrája helyett a szabadság kultúráját.

Valljuk, hogy teremtettségünk révén felelősségre és az Örökkévaló Istennel való együttmunkálkodásra elhívott emberek vagyunk mindnyájan. Ennek az együttmunkálkodásnak része az imádság. Várjuk Isten cselekvését, és tevékenyen részt is kívánunk venni abban. Isten szabad teremtményei vagyunk, akik elkötelezettek mások szabadsága mellett.

A liturgia (ének, imádság, szent szövegek olvasása és magyarázata) által Isten életet, ihletet, szabadságot közvetítő jelenlétére vágyunk, hogy cselekvő erővé formálódjon át a mindennapjainkban.

A továbbiak a KötőSzó blogon olvashatóak.