Mennyire biztos az örök élet?

Mennyire biztos az örök élet?

Share this content.

Forrás: kotoszo.blog.hu, szöveg: Bencze Áron
„Az örök élet nem olyasvalami, ami megmarad a tulajdonunkban, már ha helyes lóra teszünk, és Krisztus táborához kötelezzük el magunkat. Az örök élet nem lezsírozott nyeremény a játszma végén. Péter szavaival élve, a játszma végén minden elég majd. Nem érdemes hát a földi dolgok helyett átnyergelni egy másik hamis biztonságra, s fix örök életben reménykedni. Az egyház igazi kincse nem az örök élet, hanem az evangélium. Mindnyájan Isten kezében vagyunk.” Bence Áron prédikációját közöljük, mely az egyházi év utolsó vasárnapján, a szentendrei evangélikus templomban hangzott el.

„Tudjátok meg elsősorban azt, hogy az utolsó napokban csúfolódók támadnak, akik mindenből gúnyt űznek, akik saját kívánságaik szerint élnek, és ezt kérdezgetik: „Hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert mióta az atyák elhunytak, minden úgy maradt, amint a teremtés kezdetétől fogva van.” Mert rejtve marad előttük, szándékosan meg is feledkeznek róla, hogy egek régóta voltak, és föld is, amely vízből és víz által állt elő az Isten szavára. Ez által az isteni szó által az akkori világ özönvízzel elárasztva elpusztult, a mostani egek és a föld pedig ugyanezen szó által megkímélve megmaradtak, hogy tűznek tartassanak fenn az ítéletnek és az istentelen emberek pusztulásának napjára. Az az egy azonban ne legyen rejtve előttetek, szeretteim, hogy az Úr előtt egy nap annyi, mint ezer esztendő, és ezer esztendő annyi, mint egy nap. Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen. De el fog jönni az Úr napja, mégpedig úgy, mint a tolvaj, amikor az egek recsegve-ropogva elmúlnak, az elemek égve felbomlanak, a föld és a rajta levő alkotások is megégnek. Mivel pedig mindezek így felbomlanak, milyen szentül és kegyesen kell nektek élnetek, akik várjátok és siettetitek az Isten napjának eljövetelét, amikor majd az egek lángolva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak! De az ő ígérete szerint új eget és új földet várunk, amelyben igazság lakik. Ezért tehát, szeretteim, minthogy ezeket várjátok, igyekezzetek, hogy ő tisztának és feddhetetlennek találjon benneteket békességben.” (2Pt 3,3-14)

Tegnap azt terveztük, hogy végre elkezdjük a költözést Szentendrére. És ezzel megkezdjük közös életünket Katival, no és persze a szíve alatt hordott kisbabával. Korán keltünk, elmentünk Kati gyerekkori otthonába, pakoltunk, cipekedtünk, szortíroztunk, zacskóztunk. Sokan segítettek nekünk ebben. Koradélutánra, mikor megérkeztünk a költöztetőfurgonnal az Ady Endre utcába, hideg, sötét lakás fogadott minket. Először azt hittük, áramszünet van, de hamar kiderült, hogy a társasház többi lakásában minden rendben. Ekkor már a szentendrei testvérek is a helyszínen voltak. Lementünk a lépcsőház aljába, és meglepve láttuk, hogy a villanyóránkat hatóságilag kiszerelték. Erről egy a villanyóra helyén hagyott, hivatalos papír tájékoztatott minket. Telefonáltam a tulajdonosnak, aki rövid időn belül szintén a helyszínre érkezett, feldúlva, hiszen hozzánk sem, hozzájuk sem érkezett semmilyen előzetes figyelmeztetés, pedig ők rendesen átíratták a nevükre az előző tulajdonosról a lakást az ELMŰ-nél is. Felhívtuk az ELMŰ hibabejelentő számát. Ők minden kérlelésünkre sem tudtak a hétvégén a segítségünkre lenni. Ott álltunk a hideg, akkorra már teljesen sötét lakásban, eddigi életünk bezsákozva, bedobozolva a földön, a lapraszerelt szekrények szomorúan a falnak dőlve, a testvérek által hozott istenhozott pezsgővel és sörökkel, és tudtuk, itt most nincs mit tenni. Meg kell várnunk a hétfőt, addig nem lesz változás. Kati hazament a furgonnal és anyukájával, engem egy kedves gyülekezeti tag fogadott be éjszakára. Nem így terveztük a szombat délutánunkat, de egy kiszerelt villanyórával nincs értelme vitába szállni.

Ítélet. Reménység. Örök élet.

Tovább a KötőSzó blogra.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!