Szepetnek többnemzetiségű és többvallású község, ahol békében él egymással magyar, német, horvát és roma, illetve római katolikus, evangélikus és református. Békében, hitben és szeretetben. Az IKSZT-ben bemutatott páratlan tárlatot önzetlen felajánlásokból sikerült összeállítani: mindenki hozta családi emlékeit, relikviáit, régi fényképeit, tartozzon bármelyik felekezethez, vagy nációhoz is.

Sóstainé Márfi Ibolya helytörténész, a helyi értéktár bizottság elnöke, a kiállítás kurátora erre a legbüszkébb – no és persze arra, hogy olyan különleges értékeket sikerült itt bemutatni, amilyenek máshol nemigen kerülnek közszemlére.

– Luther Márton fellépésével gyakorlatilag egy időben terjedt el itt a protestantizmus a németség, illetve a végvári katonák, vagy éppen a földbirtok-viszonyok révén – bocsátotta előre a helytörténész. – A Kanizsay-, a Nádasdy-családok, vagy a Zrínyiek szintén nagy szerepet játszottak abban, hogy a dél-zalai térségben a reformáció magva termékeny talajra hullt és hamar szárba szökkent – folytatta Sóstainé Márfi Ibolya. – De ennek a korszaknak a „hőse” Szepetneki János is, aki protestáns énekszerzőként hitéért mártírhalált halt. Ezt tekinthetjük egy korszaknak a protestantizmus szepetneki történetében. De volt egy másik is: amikor az úgynevezett újranépesedés után Szepetnekre 1757-ben Németújvár és környékéről javarészben evangélikus vallásúakat telepítettek át. Ennek eredményeként jött létre egy újabb, a református tézisekhez kapcsolódó közösség, amelynek II. József türelmi rendelete után lett egyháza, iskolája, temploma. Ezt a fejlődési vonalat szerettük volna felrajzolni a kiállítással, nem feledkezve meg a kiindulási pontról, a római katolikus vallásról, ugyanis amíg az evangélikus vallás nem erősödött meg, a protestáns felekezethez tartozókat is a katolikus egyház anyakönyvezte, egészen 1820-ig. Ennek megfelelően egy katolikus blokkot is létrehoztunk. Annál is inkább, mert Ódor Imre kanonok, plébános úr a rendelkezésünkre bocsátotta a Historia Domus-t, a szepetneki római katolikus egyházközség, illetve plébánia történetét feldolgozó napló-jellegű könyvet, amit mindig az aktuális plébános vezet. Ebben pedig találtunk egy korabeli kézírásos megállapodást, ami a németújvári evangélikusok áttelepítését foglalta közokiratba. Benne jól olvasható az áttelepítésről rendelkező földbirtokos, gróf Batthyány Lajos neve. A tárlat nagyobb részét azonban az evangélikus és a református felekezetek tárgyi emlékei adják.

Sóstainé Márfi Ibolya hangsúlyozta: az együttélés tehát már évszázadokkal ezelőtt elkezdődött.

– Akik a Luther-i időkben részt vettek a wittenbergi missziós programokon, hazahozták magukkal a 95 tételt, a wittenbergi képeket – természetes, hogy ezeket is kiállítottuk – magyarázta a helytörténész. – De megvan a Lutzmannsburg-ból, Locsmándból áttelepülők listája is és ezek a nevek nagyon ismerősek mindenkinek, hiszen a leszármazottak ugyanezen vezetékneveket viselve máig velünk élnek. Aztán látni itt úrvacsorai kelyheket, német nyelvű, gót betűkkel írt Bibliát 1824-ből, dr. Jáni János, az Evangélikus Országos Gyűjteményi Tanács tagjának ajándékát. Ez azt hiszem, páratlan különlegesség. Látható továbbá az evangélikus gyülekezeti házból származó korai Luther-ábrázolás (sokan összetévesztik Mozart-tal…), és egy falikép, melynek hátoldalához eredetileg egy zenélő szerkezet is tartozott és az „Erős vár a mi istenünk!” kezdetű protestáns ének dallamát játszotta. Ez a konfirmációra készülő gyerekek kedvence volt, akik ma már 60-70 évesek és kivétel nélkül arra emlékeznek, hogy milyen örömmel hallgatták újra, meg újra.

A kiállítás nívóját emeli még egyebek közt egy református lelkészi palást, illetve a hozzá tartozó sapka, amit a Nagykanizsai Református Gyülekezet néhai lelkésze, Balogh Tibor viselt, és egy evangélikus öltözet, az úgynevezett Luther-kabát, amit a nemrég nyugalomba vonult Deme Dávid hagyományozott a kiállításra.

A helytörténész azt is jelezte: a reformátusok mindig a kanizsai gyülekezetbe jártak, az evangélikusoknak viszont önálló gyülekezetük volt, s dr. Jáni János kutatásainak köszönhetően valamennyi itt szolgáló evangélikus lelkész adatai fellelhetők rendezett formában a tárlaton. Csakúgy, mint az őket ábrázoló fotográfiák, amelyek általában konfirmációk kapcsán készültek, így sok, ma már idős szepetneki ember ismerheti fel rajtuk ifjúkori önmagát, vagy éppen szüleit, nagy- esetleg dédszüleit.