– Több ezer évvel ezelőtt más természeti kincsei voltak Izraelnek. Jézus korában milyen volt a Szentföld növényzete?

– Nem kell azt gondolnunk, hogy Jézus korában valamiféle ősi növényzetet láthattunk. Olyan lehetett, mint ma egy mediterrán ország: erdők váltakoztak mezőgazdaságilag megművelt tájakkal. Az Újszövetségből megtudhatjuk, hogy mi volt a Jézus korabeli mezőgazdasági kultúra. Annak idején virágzó szőlőtermesztés volt, olajfaültetvények, de a legfontosabb a gabonatermesztés volt. Viszonylag sok utalást találunk erdei tájakra, ezekből következtetünk arra, hogy más volt akkoriban a táj. Az évezredek alatt ez azonban változott. A nagy népsűrűségnek köszönhetően egyre kevesebb fa maradt, másrészt a háborúk miatti tüzek is nagyon megváltoztatták a tájat. Azt mondhatjuk, hogy valószínűleg a bibliai időkben egy fával sokkal dúsabb, erdőkben gazdagabb táj volt Izrael. A Szentföld középső része mezőgazdasági művelés alatt állt.

– Hogyan ismerte meg a kötetben bemutatott mezőgazdasági eszközöket?

– Botanikusként szerencsés vagyok, hogy számos botanikai expedícióban részt vehettem. Így Iránba is eljuthattam, ahol olyan mezőgazdasági kultúrákat ismerhettem meg, melyek segítségével el tudtam képzelni, milyen lehetett a Jézus korabeli mezőgazdasági munka. Iránban láttam először sarlós aratást. Kézzel, hajolva aratták a búzaföldet. A mezőgazdasági eszközök másik részét a Szentföldön ismertem meg. Názáret mellett van egy Jézus korabeli skanzen. Ott láttam azt a cséplőeszközt, mely olyan, mint egy nagy deszkalap, éles kavicsokat helyeztek bele, és ezt húzták végig a gabonán. A Júdeai-hegységben van egy rehabilitációs terület, ahol szintén megpróbálják ezeket a régi mezőgazdasági művelési módokat bemutatni. Az olajprést például onnan ismertem meg.

– „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma” – mondjuk ma is a Miatyánk egyik kérésében. Könyvéből kiderül, hogy a kenyér előállítása valóban fáradságos munka volt…

A férfiaknak és nőknek is megvolt a kenyér előállításában a maga szerepe. A férfiaknak a földművelés, a gabonatermesztés és annak a sarlóval való aratása, behordása és cséplése volt a munkája. Ez nagyon nehéz fizikai munka volt. A gabonát akkor szemtermés formájában tárolták. Az asszonyoknak, ha kenyeret akartak sütni, meg kellett őrölniük a gabonát. Minden reggel nekiálltak, és az őrlőkövön (kézi, forgatós malomkő – a szerk.) három órán át dolgoztak, hogy családjuk részére lisztet őröljenek. A kenyér elkészítése kétféleképpen történhetett. Maga a dagasztás többórás folyamat volt, ilyenkor az általunk is ismert kenyér készült el. Ez szintén kemény fizikai munka volt. Emellett Jézus korában elterjedt volt a könnyebb készítésű lepénykenyér. Ilyenkor a lisztet összekeverték egy kis vízzel, kigyúrták, és valamilyen kemence falán megsütötték.

– Milyen gyümölcsök jellemzik a bibliai tájakat?

Gondoljunk egy mediterrán piacra, és láthatjuk! Természetesen akkor nem volt távolról érkező gyümölcs. Ezért képzeljük el, hogy ezen a piacon nincsen alma, körte, de ott vannak a citrusfélék, a gránátalma és a két legfontosabb, Jézus korabeli, jól préselhető és szállítható gyümölcs, a füge és a datolya. Ezen a piacon a szőlőt azért nem említem, mert arra nem mint gyümölcsre tekintettek, hanem elsősorban borkészítésre használták.

– A füge az Ószövetségben többek között a jólét és a béke jelképe is volt. Miért alakulhatott ki ez a szimbolikus jelentése?

– Azért lehetett a jólét jelképe, mert a füge nem egy gyorsan termő növény. Az kellett ahhoz, hogy valaki fügét tudjon szedni, hogy a fügefáját hosszan nevelje. A füge mellett még a szőlő volt az a gyümölcs, mely a békét jelképezte. A füge a gyümölcsén túl azért is fontos, mert árnyékadó fa. Aki járt már a Szentföldön, az tudja, hogy milyen meleg van ott. A délebbi és középső részeken a kutak környékére is fügefákat ültettek. Ha valaki a fügefa alatt ült, akkor ő olyan értelemben is békességet lelt, hogy a déli, meleg időben megpihenhetett.

– Jézus egyik példázatában terméketlen fügefáról beszélt. Botanikusként hogyan értelmezi ezt?

– A fügének van egy nagyon érdekes tulajdonsága: majdnem folyton termő fa. A kicsike, zöld, rügy nagyságú termések már ősszel megjelennek az ágakon. Ezek a termések a mediterrán országokban már késő tavasszal megérnek. Miközben az első gyümölcs megérik, már ott vannak mellettük az újabb terméskezdemények. Így az első tavaszi aratástól egészen ősz végéig lehet a fügét enni. Amikor Jézus arra utalt, hogy látott egy olyan fügefát, melyen semmiféle termést nem látott, akkor arra a fára tényleg azt mondhatjuk, hogy terméketlen. Ezt az őt hallgatók is tudták, így könnyen értették a példázatát.

– A bűneset vonatkozásában mi sokszor almát említünk, de a kötetből kiderül, hogy Izrael környékén az alma nem volt honos fa…

– Sokszor az ismereteinket a középkori, reneszánsz és kicsit későbbi művészeti alkotásokból szerezzük. Ezek valóban kimagasló művek, ugyanakkor azok a festők a saját koruk tájaiba helyezték bele a bibliai történeteket. Így történt, hogy az alma a középkori művészeti alkotások által bevonult Ádám és Éva történetébe. A Biblia ugyanakkor semmi ilyesmit nem említ, csak azt, hogy ők egy olyan kertben voltak, ahol fák voltak. Az a nemes alma, melyet elődeink ábrázolnak, annak idején nem élt azon a vidéken, sőt még Jézus korában sem fogyasztották abban a formában. Az alma annak idején egy kicsi, fanyar, jelentéktelen gyümölcs volt, hegylábi területeken volt őshonos. Hogy milyen gyümölcs lehetett az, melyet Ádám és Éva megkóstolt? Több kutató fügefára gondol, vannak, akik a mediterrán vidékek szimbolikus fájára, a gránátalmára gyanakszanak. Fontos azonban látnunk, hogy valamiért az Isten által ihletett próféták nem írták le pontosan, hogy milyen fáról is van itt szó. Amikor a bibliai szövegeket olvassuk, akkor jó, ha megvan bennünk az az alázat, hogy ne tegyünk olyat hozzá, amit nem tudunk onnan pontosan kiolvasni.

– A kötetben ön számos talányra is adekvát választ nyújt, így többek között Jézus keresztfájára is kitér.

– Mivel a kereszt az egyik legfontosabb jelképünk, hiszen Krisztus megváltó áldozatára utal, ezért sokan azt gondolják, hogy a kereszt nemes fából készült. A kereszt azonban kivégzési eszköz volt. Olyan fára kell tehát gondolnunk, mely könnyen kezelhető, olcsó és könnyen beszerezhető. Ilyen fákat egyébként cölöpnek vagy gerendának használnak. A bibliakutatók nagy része úgy gondolja, hogy ez az aleppói fenyő lehetett.

– A Biblia növényei könyvben ön több helyen is rámutat a világ, így a növények teremtettségére. Hogy viszonyul a Biblia a természethez?

– Botanikusként különösen is látom, hogy hajlamosak vagyunk arra, hogy a Bibliát mint természetismereti forrást kezeljük. A Szentírás azonban nem az! A Bibliának nem központi üzenete a természet és ember viszonya, a könyvek könyve elsősorban Istenről szól! Ugyanakkor, mivel a Szentírás szerzői is a maguk környezetébe helyezték a történeteket, nagyon sok mindent megtudunk belőle a természetről. A mózesi törvényekben számos utalás található arra, hogy Isten nem csak teremtője, hanem gondviselője is ennek a világnak. Már ott is több olyan gondolat megjelenik, mely a természet védelmében szól. Ilyen például a hét nap, a föld ötvenévenkénti pihentetése vagy az, hogy a földek szélén nem szabadott leszedni a terményt, hogy az elesetteknek is legyen ételük. A Biblia rámutat, hogy a természetet is és a természetben élő embert és az állatvilágot is Isten gondviselése fogja át.

– A kötet előszavában személyes hitéről is vall, ugyanakkor könyve tudományos munkának is minősül. Hogyan kapcsolódik össze tudomány és hit az ön életében?

– Sokan azt gondolják, hogy a hit és tudomány ugyanazt kutatja. Én vallom, hogy a hit sokkal tágabb perspektívából néz rá a világra, mint a tudomány, hiszen az utóbbi csupán arra utal, hogy hogyan tudjuk azt a világot megismerni, melyet Isten teremtett. Az Úr már a Biblia első lapjain utal arra, hogy a bűnbeesésnél Éva és Ádám nem a tudás fájáról evett, hanem a jó és a rossz tudásának a fájáról. Így Isten a tudást nem zárta el előlünk… A csodálatos világ megismeréséhez Isten engedi, hogy a tudást felhasználjuk. Ugyanakkor ennek vannak korlátai, például az élet eredetének kérdéséhez tudományosan nem jutottunk közelebb, attól Isten elzárta a választ.

– Melyik a kedvenc bibliai növénye?

– Ez számomra olyan kérdés, mintha választanom kéne, hogy a négy gyermekem közül melyiket szeretem a legjobban… A gránátalma szépségét nagyon szeretem, de a Bibliában igazából nincs nagy szerepe. A Szentírásban az olajfa hangsúlyos. Jézus utolsó földi imája a Gecsemáné-kertben (arámi szó, jelentése 'olajprés' – a szerk.) történt. Ott Jeruzsálemhez tartozó, nagy olajfaültetvények voltak. Amikor először jártam Izraelben, a túravezető először az Olajfák hegyére vitt fel minket, onnan láthattunk rá a városra. Ez – még ha az én hitem nem is helyhez kötött, hiszen Jézus a templomot magára építette fel és nem egy földi építményre – nagyon felkavaró élmény volt a számomra.

Pál apostolnak van egy szép hasonlata (Róm 11,17–24): nála az olajfa a hit szimbólumaként jelenik meg. Itt a zsidó hit adja a gyökereket, melybe be vagyunk oltva, mint vad ág. Ha erre a hasonlatra gondolok, akkor hála van a szívemben, hogy én is beoltódhattam. Alázattal gondolok arra, hogy Istennek velünk is és a zsidó néppel is megvan a maga terve, és mindez így, mint egy élő olajfa kapcsolódik egybe.

Fráter Erzsébet: A Biblia növényei
Scolar Kiadó, 2017