Fókuszban a biztonságos internetezés

Fókuszban a biztonságos internetezés

Share this content.

Forrás: veol.hu, szöveg és fotó: Polgár Bettina
Pápa – Számos európai országban, így Magyarországon is február második hetében, kedden tartották a biztonságos internet napját. Ennek apropóján minden korosztályt egy héten át több helyszínen hasznos tanácsokkal látott el a Pápai Rendőrkapitányság.

A közelmúltban a Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola felső tagozatos tanulóinak tartott előadást a biztonságos internetezés szabályairól Császárné Elek Veronika címzetes rendőr alezredes, a Pápai Rendőrkapitányság kiemelt megelőzési főelőadója.

Lehetőleg válasszunk legalább nyolckarakteres, kis- és nagybetűt, valamint számot, szimbólumot egyaránt tartalmazó jelszót, vagy használjunk jelmondatot. Ezeket aztán legalább havonta változtassuk meg, és ne áruljuk el még a legközelebbi ismerősünknek sem. Emellett semmiképpen ne adjuk meg a személyes adatainkat, a pontos lakcímünket és a telefonszámunkat a közösségi oldalakon” – hangsúlyozta a kiemelt megelőzési főelőadó, aki hozzátette, gondoljuk át, milyen fotót töltünk fel magunkról a világhálóra, hiszen az internetre felkerült fotóinkat nemkívánatos oldalakon is viszontláthatjuk.

Császárné Elek Veronika a felnőtt korosztály számára pedig azt tanácsolta, az internetes ismerkedésnél tartsák szem előtt, hogy a világhálón nem mindenki az, akinek kiadja magát.

„Fontos, hogy ne tegyük közzé a közösségi oldalakon, mikor nem tartózkodunk otthon. A vakáció alatt készült felvételek feltöltésével pedig várjuk meg a hazaérkezést! Legyünk körültekintőek az internetes vásárlás alkalmával is. Bankkártyás fizetés esetén használjunk úgynevezett webkártyát, amelyen mindig csak annyi összeget helyezünk el, amennyi éppen a vásárláshoz szükséges. Illetve ha tehetjük, válasszuk inkább a személyes átvételt és fizetést” – javasolta.

A Pápai Rendőrkapitányság munkatársa rámutatott, az interneten számos ingyenes, jó hatásfokú vírusvédelmi szoftver érhető el, melyek egy egyszerű regisztrációt követően telepíthetők és különösebb szakértelem nélkül használhatók.

Szücs Gábor, a Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola igazgatója kiemelte, a biztonságos internethasználat tekintetében nagyon fontos a megelőzés.

„Lényeges, hogy egy alapvetően jó értékrendet alakítsunk ki a gyermekekben, és megfelelő nevelést adjunk nekik akár otthon, akár az iskolában” – mutatott rá Szücs Gábor. Megjegyezte, a nevelés fontos összetevője a személyes kapcsolat is.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!